2022. május 25., 11:49
Kozma Attilát nem kell bemutatni. Csak azoknak, akik nem ismerik. Szerencsére sokan meg akarják ismerni. Azok közül is, akik ismerik. Színész ő, akinek darabról darabra meg kell újulnia, és egyben székely stand-upos (székely felállós nyeletlenkedéses), aki az Open Stage csapat tagjaként már nagyon rég letette névjegyét az asztalra. És most belevágott a kacagtatós, írott irodalomba is.
Igen, a kacagtatós irodalomba. Az első székely maroktávbeszélő használati utasítása című könyvét, mint ahogy várható volt az előzmények ismeretében, csakis végigröhögni lehet. Van abban minden, kérem szépen. Székely telefon (ami tulajdonképpen minek es az embernek, met ha baja van, akkó mennyen s mongya meg, mit mind zavargat mást a telefonon keresztül, de az igazi székely úgyes olyan szűkszavú, hogy nem es beszél, hát minek neki telefon), melynek nincs garanciája, „met minek az, mi jól adtuk el, de te addig bizgeráltad, amíg elromlott, te mocsok”, tehát a székely telefon ilyképpen néz ki: „Az Oktondi székely maroktávbeszélő jól néz ki! A difuzor a Szent magyar koronát ábrázolja, a mikrofon a lehel kürtyit, a hátlapon pedig a Palást mintája van rajta, ha nem pont úgy, garantáltan, egy az egybe, akkor az egészet – MÜ – leháncsuk rólla, meg van-e értve?!”.
Akad itt holdutazás is (es), talán a szerzőnek a haszontalan tudományok iránti érthetetlen vonzódása miatt. Met minek es az? Kőtik a drága pénzt, hogy megtuggyák, van-e egy pohár víz a Holdon, hát félnek, hogy elissza valaki előlük? Meg aztán minek az űrséta? Hiszen „Tod-e, milyen büdösek azok, amikor visszajönnek odakintről? Olyan, mint amikor az istállóba valakinek belébüdösödik a lába a gumicsizmába, s még egy flakon benzint es rejaönt”. De akad itt fekete lyuk is, ráadásul egészen közel, a falu határában. Támad is akkora ribillió, hogy azt bármelyik falu megirigyelhetné, a polgármesterrel az élen. Próbálják eltüntetni az 500 euróért vásárolt ezoterikus kristállyal, ám csak annyit érnek el, hogy elindul a lik, szétzúz egy falusi budit (pottyantót), majd folytatja útját a falu központja felé, mígnem egy hős megmenti a helyzetet (a többit a könyvben).
Hogy ne maradjanak ki a nosztalgiázók sem, megjelenik a szappanoperák Isaurája, Leonciója is: „Isaurának jó mellei voltak, megalázkodó szelídségét az Úr szeretetéből táplálta, tanító nénis konttyal a fején és… kancsin”. (E sorok írója emlékszik, amikor Magyarországon gyűjtést szerveztek, hogy megváltsák Isaurát a rabszolgasorsból; micsoda világ volt!) Folytatódik a sor a lambadával, a régi színes tévével, a kilencvenes évekbeli, Tanulók Házával szembeni éjszakai klubbal, rokkerekkel, mindennel, ami az akkori időket jellemezte.
Kozma Attila | Hósó
Havazott azon az estén. A hatalmas hópelyhek csenddel bélelték ki a világot, a lámpaoszlopok fénysávjaiban, akár egy megvilágított színpadon, gyors keringőben, összefogózkodva ereszkedtek alá. Kitartóan duzzasztották egyre magasabbra a termetes kupacokat. Az idő hasznavehetetlenül összeomlott, fölöslegessé vált. Csupán a jelen ragyogott nyugodt örökkévalóságban. Úgy tűnt, mintha nem is a hópelyhek esnének lefelé, hanem a világ sétálna az ég irányába.
A kötet egyik fénypontja kétségkívül a Válási vőfély, melyben tanúi lehetünk egy házaspár szakításának. A feleség például így búcsúzkodik: „Szégyellheted magadot, te mocskos lator, / Én veled egy lepedőn nem hálok mától! / Nem szerettél engemet, utáltad anyámat, / A pénzt eldugtad, s nem mostad a lábad. / Hol vót az agyam, amikor hozzád mentem? / Hogy a gutta ott ütött vóna meg – tégedet, s nem engem!”. Kétséget kizáróan ezek a szövegek istenigazából a szerény, de erősen tehetséges színész úr előadásában élnek a lehető legjobban, miként e néhány szó írójának volt azt szerencséje megtapasztalni, ezért ha a kedves olvasónak alkalma nyílik rá, semmiképpen ne hagyja ki a megtekintését.
Kozma Attila könyve a székely irodalmi humor azon vonulatához csatlakozik, melybe többek közt Muszka Sándor, György Attila, Orbán János Dénes, Sántha Attila írásai tartoznak. Könyve a nevettetésre született, célközönsége a gondolkodó, önmagát túlságosan komolyan nem vevő ember, aki szívesen nevet önmagán és másokon egyaránt.
Kozma Attila: Az első székely maroktávbeszélő használati utasítása. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
