A Mandola története darabokra tört, pikareszk kereső-regény, melyen átszalad a szerelem és az aggódás, a keresés, a megmagyarázhatatlan, némiképpen a mágikus realizmus is. A szerző emléket állít benne Krúdy Gyulának (csillogó, elképesztően mély író, kinek munkásságát valójában a halála után ismerték el, Márai Sándor nagyra tartotta, szuperlatívuszokban beszélt róla, Szindbád hazamegy címmel regényt is írt róla) és egy kevésbé ismert orvos-írónak, Bólya Péternek, akit az olvasói siker ellenére a kritika meglehetősen elhanyagolt – merész párhuzamos szál! Egy főiskolás lány, Mandola 1995-ben rejtélyes körülmények között eltűnik, mint hópehely a nyári kánikulában. Barátját, P.-t nem hagyja nyugodni a dolog, két évtizednél is tovább keresi a lányt. Történik mindez nagyjából 1995 és 2019 között: az idősíkokat a szerző összetörte, a történetek nem kronológiai sorrendben követik egymást, de ez csöppet sem zavaró, mi több, egyenesen érdekes.
Bene Zoltán mestere a szakmának, mondatait, sokrétű, nagy tárgyi tudását jól használja, az olykori ismétlések ellenére (melyek viszont kellenek a történet megértéséhez) a regény határozottan élvezetes. Itt-ott Murakami Haruki hatását véltem felfedezni (mások mellett), neki vannak ilyen csavaros történetei.
A karakterek nem túldolgozottak – amúgy az egész művet egyfajta egyszerűség jellemzi, mintha a szerzőnek az lett volna a szándéka, hogy meglehetősen lecsupaszított történetet tálaljon az olvasó elé. Emiatt regénye akár egyfajta kísérleti műnek is érzékelhető.
Üdítően kellemes olvasmány a Sarki fény is. Egyik legtetszetősebb tulajdonsága, hogy a történetének van eleje, közepe, vége. Érződik, a szerző nem elégszik meg az olcsó megoldásokkal, nem is trükközik, hanem becsülettel ír. Regénye ugyancsak sajátos írás: tudományos fantasztikum, történik a sarkkörön, a XXI. századi Habsburg Monarchia ideje alatt. Párhuzamos történelem a javából, melyben az olvasó éppúgy találkozik Fekete Vince kézdivásárhelyi költővel, miként a kis ideig betiltott, ám mind a mai napig nem szívesen fogadott József Attilával, sőt a megtűrt Ady Endrével (persze abban a világban megtűrt). Főhősünk édesapja rájön, valójában a Német Birodalom irányítja (enyhe túlzással) a titkosszolgálatokon keresztül majdnem az egész világ sorsát. Felfedezését írásban rögzíti, annak végén vaskos ügynöklista található. Ezt fedezi fel hősünk, és máris indul a kalamajka, a szerelem, a fagyoskodás. Kultúrában élő ember, akit kinyírni nem mernek (ki tudja, nem teszi-e közzé az ügynöklistát?), ezért a Ferenc József-földre száműzik, ahol egybefolyik a nappal és az éjszaka, és szerelme is titkosszolgálati ügynök.
Bene könnyed, mégis alapos írásmódja ugyancsak élvezetes. Elég teret ad ahhoz, hogy az olvasó továbbgondolja a történetet: mi lett volna, ha Ferenc Ferdinánd túlél, nem tör ki a világháború, a monarchia mind a mai napig létezne stb. Érdekes kérdés, melyet azért így vagy úgy ugyan megválaszolt a történelem; mindenesetre ebben a könyvben nagyon is helye van. A fantázia jól sikerült remeke e mű, mely rövidsége ellenére bőséges élvezettel látja el olvasóját. Az itt részben ismertetett történetnél persze jóval több van a könyvben, a jó tollú szerző ugyancsak érzékletesen ábrázolja a sarkvidéket, az ottani életet, az egyhangúságot, az emberi bezártságot, s egy olyan birodalmat, amely látszólag megtűr, de valójában ellehetetlenít, megtör, és ezért végtelenül embertelen.
Bene Zoltán művei, melyekben könnyedén keveredik a bölcselet, a derűs humor, a tárgyi tudás, a történet, a mesélés, melyekben nyoma sincs erőlködésnek, egyszerre szórakoztatók és elgondolkodtatók. Azon szerzők közé tartozik, akik még fognak hallatni magukról, ezért érdemes odafigyelni rájuk.
Bene Zoltán: Mandola története. Irodalmi Jelen Könyvek, Budapest, 2021
Bene Zoltán: Sarki fény. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.