Amikor először kézhez kaptam, még nem tudtam, mire számíthatok. A hátoldalon lévő szöveg szerint fotó- és tárcagyűjteményként határozza meg magát. Gondoltam is, rendben, a fotókat szeretem, főleg, ha nem „túlművészkedősek”. A tárcákat kevésbé, mert sok szerző a rövidség ellenére hajlamos túlgondolni.
Ennek köszönhetően kicsit unottan álltam neki Leczo Zoltán Sára könyve című kötete olvasásának, ám az első pár „bejegyzés” után érdeklődve vártam, mi jön még. Meglepődésem kellemes volt. A tárcák sokkal inkább megemlékezések egy-egy esemény vagy személy kapcsán, amelyekhez a képek közvetítőként kötődnek, hol kevésbé, hol pedig jobban. A képeket nézegetve a múlt emlékeinek megragadása jól érezhetővé válik az olvasó számára. Olyan, mintha egy új barát sztorizgatna. És ez nagyon jól áll a szövegeknek. A tárcákon keresztül érdekes és izgalmas, sok esetben érzelmes vagy tanulságos történeteket olvashatunk úgy, hogy közben Leczo Zoltán nem válik didaktikussá. Tehát nincs semmiféle végső konklúzió, nincs magasztos tanulság, viszont ennek köszönhetően elég az olvasónak csupán a történetekre és azok rétegeire irányítania a figyelmét, hogy levonhassa a következtetéseket, ki-ki a maga kedvére, ha akarja. A szövegek ritmusossága, szóhasználata valamiért Lőrincz L. László, ismertebb „nevén” Leslie L. Lawrence stílusát idézte meg, aki olvasmányos és élvezetes szövegekkel dolgozik. Ezzel nem azt mondom, hogy Leczo másolta volna.
Némiképp furcsának találtam, hogy ahogy haladunk a kötettel, a szövegek nyelvezete egyre „rontottabbá” válik, egyre erősödik benne a nyelvjárás hatása. Ez némiképp eltávolított a korábbi szövegek olvasmányosságától, ugyanakkor nyilván megvan mögötte a szerzői szándékoltság is.
A Sára könyve nem olyan kiadvány, amelyet egy ültőhelyben el lehetne olvasni. Vagyis el lehet, mivel nem túl hosszú. Viszont nem érdemes, annyira sokrétű. Inkább egy jó borhoz lehetne hasonlítani, amit az ember inkább lassacskán kortyolgat, hogy kiérezhesse az ízét. A kötetet csak ajánlani tudom, érdekes élményt fog nyújtani az olvasói számára.
Leczo Zoltán: Sára könyve, Tempora Orientia Polgári Társulás, Királyhelmec, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.