2021. december 02., 04:48
A Magyar Írószövetség kárpátaljai írócsoportjának folyóirata, az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódjaként 2002-ben újraindult Együtt kéthavonta jelenik meg a Kárpátaljai Magyar Művelődés Intézet kiadásában. Szerkesztői: Marcsák Gergely, Csordás László, Zubánics László és Dupka György, a tipográfiáért Fábián Zoltán felel. A szerkesztőbizottság elnöke Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, író, a kárpátaljai magyar irodalom egyik legfontosabb alakja. A legfrissebb lapszámok (https://kmmi.org.ua/konyvtar/egyutt/reszletes/egyutt-2021-5) szinte azonnal felkerülnek a beregszászi központtal működő kulturális szervezet honlapjára, ahol a hírek, beszámolók mellett kiemelt szerep jut a folyóiratnak is. Maga a lap struktúrájában az alapító főszerkesztőt, S. Benedek Andrást idézi, aki szerint, ha „az irodalmat a humán tudományok teljességének spektrumában képzeljük el, van esélyünk. De csak Együtt, együtt.” Az idézet Vári Fábiánnak a lapban szereplő, az alapítót és az alapítást megidéző pályarajzából származik, melyben a munkácsi születésű, a kárpátaljai magyar művelődésért sokat dolgozó S. Benedek Andrásra emlékezik. A kulturális folyóirat egy részben irodalmi, más, nagyobb részben elsősorban régiótörténeti írásokat, tanulmányokkal, esszéket közöl, szerzőgárdája elsősorban kárpátaljai születésű szerzőkkel teljes, de lapszámról lapszámra közölnek máshonnan származó szerzőket is. A legújabb számban olvasható vers Döbrentei Kornéltől, Kopriva Nikolett-től, Finta Évától és Marcsák Gergelytől, utóbbi prózával is jelentkezik, prózát közöl Bartha Gusztáv (egy másik írása egy, a lapban fotón is szereplő szobor – az utolsó pár sor ellenére a méltatott műhöz méltó – elemzése) és Gerzsenyi Gabriella. A további írások: Kovács Sándor Magyar emlékek a Vereckei-szorosban című honismereti tanulmánya, Kiss Ágnes Bercsényi Miklósról, Ung megye főispánjáról írt tanulmánya, ezek mellett Fábián Miklós a máramaros-ugocsai reformátusok dualizmus korabeli életéről írt, Dupka György pedig Kárpátaljai nők a GUPVI- és Gulág-táborokban című tanulmánysorozatának újabb fejezetét közli. Utóbbi szerző jegyzi a lap utolsó oldalain olvasható és a Kárpátaljai Kultúrkrónika címen megjelenő hírfolyamának legfrissebb kiadását, benne az elmúlt hónapok (augusztus, szeptember) legfontosabb kárpátaljai művészeti-kulturális hírekkel, beszámolókkal. A lapszerkezet, a közölt cikkek és különösen az utóbbi eljárás adja, hogy a szerkesztőség komolyan veszi az S. Benedek által megfogalmazottakat, a humántudományokkal való foglalkozás valóban együtt képez értéket és mutatja a kárpátaljai régió életképességét és élni akarását. Ugyanakkor S. Benedek András a lapszámban idézett mondásának másik részét is érdemes figyelembe venni: „a Szovjetunió összeomlását követő lelkesedés ma már végképp elparázslott. Maradt a hirtelen áradás után visszamaradt iszap, ami termő talaj lehet ugyan, de önmagában nem érték. Ma már gyászindulókat zengnek a kultúra egykori élharcosai, és temetik a kárpátaljai magyar irodalmat. Valóban, ha az irodalmat csupán szépirodalomként fogjuk fel, négy-öt elfogadható teljesítményen kívül nincs mivel dicsekednünk”. Erős állítás, sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarnám, csak rögzítem, hogy ha a lapszámban olvasható Kopriva-verseket, Marcsák-prózát megnézzük, máris többet találunk „elfogadható teljesítménynél”. És ez csak egy a számos remek Együtt lapszám közül. Illetve az szintén örvendetes dolog, hogy az ún. anyaországi lapok (nem is beszélve azokról a folyóiratokról, melyek szintén határon, csak épp más határokon túliak) is bőséggel közölnek kárpátaljai születésű-kötődésű szerzőt, akik közül az utóbbi években, évtizedekben több jelentős költő, író indult és futott, fut be pályát. Ezek alapján nem elrugaszkodott ötlet kiterjeszteni az S. Benedek András által mondottakat a kortárs magyar irodalomra és látni, hogy az „együtt” így is mennyire érvényes!
Ha valaki elektronikusan olvasná a lapot – mert print kiadványként beszerezni ugyan nem lehetetlen, de nem is egyszerű – érdemes nem csak a belívet, hanem a borítót is letölteni, mert a lap hátsó oldalán A magyar költészet gyöngyszemei című sorozatban egy-egy verset közölnek. Ebben a számban az 1995-ben, fiatalon elhunyt Baka Istvántól, aki nem kárpátaljai kötődésű, de a Bolgárok című verse akár kisebbségi magyar himnusz is lehetne. „S ha elfogyunk – a nádasok / törnek majd kopját a szélben, / tenyerünk, arcunk ráncai / tüntetnek minden levélen. // Elvegyülünk a templomok / falán a szentek seregébe, / de emlékezni fog minden faág / bordáink görbületére.”
Vári Fábián László írása szoboravatóként szerepel a tartalomjegyzékben, ez szöveg azonban a tőle ismert költői érzékenységgel megírt és tulajdonképpen a lapszám tematikáját is megjelöli: „talpunk alatt csak a sokat próbált föld, fölöttünk pedig a sokat látott Mindenható lakozik. Ha ezt be tudjuk tartani, ha életünket minden megélt óránkban ehhez igazítjuk, a Nagyszőlősi Boldogasszonynak nem lesz oka a könnyhullatásra. Hófehér arca és makulátlan lelke mindétig értünk fénylő és nyugodt marad zaklatott jelenünkben és a belátható jövő évtizedeiben egyaránt”. A zaklatott jelen mellett a jövő, mégpedig a „belátható” jövő, mely évtizedekben számítható. Ezzel van dolguk-tervük a kárpátaljai magyar kulturális szervezeteknek, művészeknek és a művészetet segítő, azzal munkálkodóknak. Végigolvasva a lapszámot elmondható, hogy ez a középhosszú távnak is csak óvatosan nevezhető időszakkijelölés nem gyávaságból, még kevésbé valamiféle gőgből ered, hanem a realizmusnak abból a fajtájából, mely a határokat pontosan tudja, és azokat nem tiszteli ugyan, de tiszteletben tartja. A jelen kárpátaljai alkotóinak – akik bizonyos szempontból (támogatások rendszere, kapcsolattartás könnyebbsége) egyszerűbb, bizonyos szempontból (egy folyamatosan háborúban álló, a kisebbségeivel mostohán bánó, európainak korlátozottan mondható ország európai polgáraiként) jóval nehezebb időket élnek – fontos, hogy két lábbal a földön álljanak. És innen rugaszkodjanak el napról napra. Ezek az elrugaszkodások mind ott vannak az Együtt lapjain, legyen szó irodalomról, helytörténetről, kulturális rendezvények hirdetéséről, értékeléséről.
Vári Fábián másik, lapban szereplő írása, a már idézett S. Benedek-pályakép is a fentieket támasztja alá. Az 1946-ban Munkácson született író, költő, irodalomtörténész 1965-ben diáktársaival létrehozta a Forrás Irodalmi Stúdiót. 1966 őszén beindította az Együtt című – írógéppel sokszorosított irodalmi folyóiratot. Ő volt az, aki 1970-ben (!) közös tanulmányt írt Kovács Vilmossal, a kárpátaljai magyar irodalom másik jelentős képviselőjével, Magyar irodalom Kárpát-Ukrajnában címmel. (http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/view/creators/Kov=E1cs=3AVilmos=3A=3A.html) Ez utóbbi, több mint fél évszázaddal ezelőtt megjelent szöveg így végződik: a kárpátaljai magyar irodalomnak „törekvéssé szerveződött az a természetes igénye, hogy mindazokhoz szólhasson, akikkel egy nyelven beszél. Sajátos helyzetéből eredő mondanivalója erősen hangsúlyos, és túlnő a szűkebb haza határain”. Mindehhez annyit tehetünk hozzá, hogy ebben a törekvésében bárki által támogatható: csak olvasni kell, tudni kell róla.
