A Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat idei ötödik száma nem dupla szám, de kéthavi folyóiratként eleve duplának tekinthető, mind tartalmilag, mind terjedelmileg erőteljes, nagy. Rovatstruktúrája is mutatja a kiadói szándékot, mely szerint a lap ablak kíván lenni a kortárs magyar irodalomra. Ezt a törekvést a szerkesztőség által elvégzett munka eredménye lapszámról lapszámra igazolja és beteljesíti. E vizsgált számban a szépirodalmi mellett gyerekirodalmi (Papírhajó), képzőművészeti és színházi rovat is helyet kapott, nem is beszélve a Műhely rovatról, ahol esszék, tanulmányok jelennek meg rendszeresen. A lapszám tematikus összeállítása a kortárs magyar irodalom humorával foglalkozik esszékben, tanulmányokban és szépirodalmi szövegekben, borongós őszi napokon külön is jól eshet ezeket az írásokat olvasni, de erről majd később.
A Bárkában hagyomány, hogy a lap első szövege vagy valamelyik részlete a szerző kézírásával befotózva nyitja a lapot; ezzel a szerkesztőség múltat idéz és ezt nagyon jól teszi. Olvasóként eddig sem sokszor, de ma már szerkesztőként sem igen találkozhatunk a szó eredeti értelmében vett kéz-irattal, a Bárka gesztusa így visszahoz valamit, ha úgy tetszik, folytat egy hagyományt, amivel személyesebbé, közelebbivé képes tenni egy szerzőt, egy írást. Nem szükséges grafológiai tudás ahhoz, hogy megállapítsuk: az irodalom születése látszik azokon a fényképeken, a friss Bárkában épp egy korszakos alkotó keze alól kikerülő létező, mert leírt szöveg. Az idei ötödik lapszámban a hetvenéves Markó Bélát köszöntve az ő kézírását látjuk-olvassuk az első oldalon, az Utolsó szonett az Égei-tengerről című verset pedig, immár rendesen, nyomtatásban, a folytatásban. A lapalji jegyzetben a szerkesztőségi köszöntő is ott van, a rovatban pedig még két remek Markó-költemény.
A szépirodalmi rovat ezek mellett is számos remek írást tartogat, különböző korú (pályájuk elején járó és sokkötetes) és más-más irodalmi iskolához, irányzathoz tartozó szerzők közölnek szövegeket. A versrovatban ott van Falusi Márton, Bék Timur, Zsille Gábor, Poós Zoltán és Major Petra, illetve az a Tompa Gábor, akinek – dicsérendő itt a szerkesztői figyelem – legutóbbi kötetéről (Van még könyvtár Amerikában?) kritikát is közöl a lap (szerzője Smid Róbert). A versek közül Károly Dorina három szövegét külön is említem, mert ez a megfigyelő-elemző, a költői képek közé bármit szervesen beépíteni képes lírikusi munka figyelemre méltó. Az egyik legszebb versrészlet a lapszámban így szól: „Kifakult rozéíz a szánkban, / fejünk felett lombkoronának / képzelem a szennyes ruhákat, / árnyékukról az jut eszembe, / milyen volt árnyékodnak lenni: /rohanni és kúszni utánad”. A rovat prózarészében csak egy írás szerepel, Bödőcs Tibor nemrég megjelent Mulat a manézs című regényéből egy – kellően lírai – részlet. Természetesen az olvasók nem maradnak próza nélkül, csak azok már a „X. Irodalmi Humorfesztivál Gyulán” alcímmel jelölt rovatban kaptak helyet. (Szellemes, a lap tematikus meghatározottságához illő szerkesztői eljárás, hogy a számos szerző közül pont az az egy, az elsősorban humoristaként ismert Bödőcs került a szövegével a nem humorfesztiválos anyagok közé. Elmondható, hogy nemcsak a szerzők, de a szerkesztőség is él a humor eszközével, és milyen jól teszi!)
A Bárka külön rovatot szentel a gyerek- és ifjúsági irodalomnak, ez a már említett Papírhajó, ahol ezúttal versek (Kakuk Móni szövegei), mese (Dér Adrienn írása) és egy kritika (Nagy Eszter írt a Lemezbolt a Szent János utcában című ifjúsági regényről) kapott helyet. Azt képzelem, hogy ott, ahol a Bárkát lapozgatják, vannak-lehetnek fiatalok, sőt gyerekek is, ráadásul a folyóirat mögött élő, működő műhely egyébként is aktív gyerekirodalmi fronton, nekik köszönhetően jelent meg nem is olyan régen a Mondani-valók című antológia, melyben kortárs szerzők új (egy bárkás pályázatra beküldött) alkalmi versei szerepelnek, és a folyóirat honlapján, a Farkas Wellmann Éva szerkesztette Bárkaonline-on is él, üzemel a gyerekrovat.
Talán még kisebb olvasótáborra számíthat a lap színházi rovata, ahol egy sorozat részeként Márton László új drámájának részletét olvashatjuk. A Nibelungok című darabból ezúttal az ötödik felvonás jelent meg, s ha fentebb azt írtam, hogy jó látni egy igazi kéziratot, mert az irodalom születése látszik a képen, akkor ez igaz a drámafolyam közlésére is. Elismerés illeti a lapot a vállalkozásért, nemkülönben a kiváló írót, Márton Lászlót ezért az izgalmas alkotásért. Én magam nem tudtam eldönteni, hogy ezzel a megjelenéssel végére ért-e a dráma. A zárómondat alapján úgy tűnik, hogy nem: „csak azt az egyet nem tudom, hogy mi keresnivalóm van ezen a világon”. Várom az idei hatodik Bárka-számot, hogy megtudjam, van-e folytatás.
A Figyelő rovat a már említett Tompa-kritika mellett még három írást közöl, Szaniszló Judit Leli életei, Báthori Csaba Szó szerint minden I–II. és Révész Emese Mentés másként – Könyvillusztráció tegnapról mára című köteteiről olvasható kritika vagy lelkes olvasónapló. A Műhely rovat ezúttal két jól elkülönülő részből áll, az egyik fele az irodalmi humorfesztiválhoz kötődik, míg a másik része elsősorban a képzőművészettel foglalkozik. A lapszámot illusztráló három művészről, Lanovics Lászlóról, Gnandt Jánosról és Széri-Varga Gézáról és alkotásaikról Abafáy-Deák Csillag, Kölüs Lajos, illetve a lap szerkesztője, Szil Ágnes ír, míg Cs. Tóth János Kerek évfordulók Békéscsabán című tanulmánya a három említett képzőművész közös, Ívek, pályák, alkotások című kiállítását elemzi-értékeli. Érdemes előbb végignézni a lapban közölt alkotásfotókat s csak utána olvasni el az érzékeny, a művek értékeléséhez sokat hozzátevő elemzéseket.
A fenti, hagyományos lapszerkezetet mutató részek mellett a Bárka új száma két nagy tematikus összeállítással kedveskedik az olvasónak, mindkettő a már említett gyulai fesztiválhoz köthető. Kiss László szerkesztő Az Irodalmi Humorfesztiválok tapasztalatai című összeállításában azt írja, hogy a 2003 óta eltelt tizennyolc évben megrendezett, összesen tíz eseményen elhangzó szövegek közül – egy kivételével – mindegyiket közölte a lap, így a most olvasható írásokat lapozva megnyugodhatunk, ha nem voltunk is személyesen jelen, teljes betekintést nyerhetünk a kortárs magyar irodalom humorába.
A magyar irodalmi humor múltja és jelene című konferencián elhangzott előadások szervesen kapcsolódnak a fesztiválhoz, és nyilván nem véletlen, hogy ezek az írások is igyekeznek – formájuk szerint – idomulni tárgyukhoz. Király Levente tanulmánya (Rosszkedvünk tele kontra tündöklő nyár) például minden további nélkül megjelenhetett volna a szépirodalmi rovatban is. A szerkesztőként, de remek paródiák szerzőjeként is ismert író néhány oldalon egy szellemes, (ön)ironikus, de a témáját, tárgyát messzemenően tisztelő remek szöveget közöl, ez a friss Bárka egyik legerősebb szövege. De tartalmas és szórakoztató Bíró-Balogh Tamás és Csapody Kinga írása is, Fazekas Sándor szövege pedig (a stand-uposként ismert szerzők köteteiről szóló rövid recenziók) úgyszintén fontos részei a lapnak.
A végére hagytam a tematikus összeállítás legszórakoztatóbb részét, a verssel, prózával és drámával (!) teljes irodalmi humor-összeállítást. Már a szerzőgárda is jót ígér, hiszen írást közöl Fehér Béla, Egressy Zoltán, Kiss Judit Ágnes, Háy János, Gál János, Szív Ernő, Tóth Krisztina, Márton László, Fekete Vince és a Győrei–Schlachtovszky páros. Van ezek között limerick és sanzon, prózavers és tréfás drámai játék, keserédes novella, nyelvi játékokkal bőven megtűzdelt szöveg és a helyzetkomikumra építő blődli. Kiss László már említett összefoglaló tanulmányában részletesen számba veszi, hogy mennyi és mennyiféle humor volt már a gyulai találkozón, a Mitől és min nevettünk alcímű részben a szójátéktól a fekete humoron át a paródiákig és tovább a szatíráig a formát vizsgálva, az élethelyzet-komikumtól a nagy társadalmi elemzéseken át a kulturális örökség klasszikus elemeit karikírozó szövegekig a tartalmat bemutatva. Nehéz egyet is kiemelni a számos remek szöveg közül, ezért hárommal is megteszem. Háy János Szerelmes vers című írása tulajdonképpen egy műhelyesszé, ahol a humorforrás éppen az, hogy képei és magyarázatai túlmennek az általában elfogadottakon, és ez ugyan Háytól nem áll távol (két éve megjelent Kik vagytok ti? című, egyesek szerint irodalomtörténeti kötete, mások szerint sajátos nyelvezetű esszégyűjteménye) hasonló szövegeket bőséggel találni. (Nem mellesleg Háy szépirodalmi műveiben mindig kódolva van a komikum, jól érzékelhetően a tragédia ellenpontját, ha nem a párját látja benne.) Hasonló szerző Darvasi László is, aki ezúttal is Szív Ernőként közöl novellát, ami mestermű a tekintetben, hogy míg olvasva végig derülhetünk a főhősön és kalandjain, gyomortájon azért végig van valami szorító érzés.
A legjobb írás, ami az idei ötödik Bárka-lapszámban megjelent Fekete Vince álnaplója, a már a címével is (Porlik minta) jelzi, hogy mi lesz karikatúrájának tárgya. Érdemes hozzáolvasni Székelyek című versét (úgyszintén a Bárkában jelent meg és a Bárkaonline-on is elérhető). A szöveg a fentebb említett humorforrások közül azt a módszert működteti, mely a kulturális örökség, illetve annak giccsességig hajtott változatát emeli szövegbe úgy, hogy az abszurdig teker rajta egyet (vagy többet). Fekete Vince gyerekelbeszélője önjellemzése ilyen mondatokból épül: „Édesapám eddig kétszer halt meg életében, de mind a kettőt túlélte. A székely szerinte soha nem ijed meg, nem vérzik el… és nem fut senki semmi elől. Csak hátrál.” A kulturális teljesítményekről így vall a napló: „no de avattunk szobrot a Két Kilométeres Túróspuliszkának is, amit szorgos székely asszonykezek készítettek… a múltkor a Névtelen Töltöttkáposzta szobrát lepleztük volna le… de belezavart a délután fél négyes medve…” A Bárka olvasóit utóbbi veszély, bízzunk benne, nem fenyegeti, és zavartalanul el tud merülni a remek olvasnivalókban.
(A lapszámban megjelenő írások folyamatosan kerülnek fel a lap online felületére, érdemes követni a Bárkaonline oldalát: a fentebb idézett Háy-szöveg vagy az általam kiemelt Károly Dorina-vers már olvasható.)
Bárka – Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, 2021/5. szám
