Az Erdélyi Szalon Kiadó a múlt év végén egy igazi különlegességgel örvendeztette meg a Rejtő-olvasók még mindig jelentős (és generációról generációra megújuló) táborát. A Jégvirág a pokolban című kiadvány a sokféle értelemben nagy hatású szerző, Rejtő Jenő életét dolgozza fel képregény formájában. A kötet utószavából megtudható, hogy azt több mint húsz év, kísérletekkel teli várakozás után az író, Kiss Ferenc két rajzoló, Németh Győző és Podmaniczky Ferenc közreműködésével készíthette el. Azok sem fognak csalódni, akik a Rejtő+képregény párosításnál azonnal Korcsmáros Pálra asszociálnak. A kiváló művész, akinek keze alól a regényekhez hasonlóan nagy sikert arató képregények kerültek ki, megidézése okán, titkos szerzőként szintén jelen van. A kötet képkockáiban a Korcsmáros-képregények szereplői, ezek a felejthetetlen figurák, akikhez sokan kötnek egy-egy emblematikus Rejtő-alakot, jól beazonosíthatóan jelen vannak. Feltűnik a lágyszívű (és kemény öklű) Troppauer Hümér (Az előretolt helyőrség) alakja épp úgy, mint az agylágyult Winter tanáré (A három testőr Afrikában), de feltűnik Piszkos Fred is, az pedig különösen bravúros, ahogy a nagy Levin alakját idézi a kötet azzal, hogy a munkaszolgálatos társak között is van, akinek a testi épsége amiatt, mert folyton ételekről ábrándozik, épp a bajtársai által van veszélyeztetve. Az egész eljárás pedig szintén egy rejtői hőst idéz, Csülököt, aki regényét „az életből merítve” írta.
„Rejtő Jenő életéről az utóbbi években sok minden kiderült. Legalább annyi, mint amennyi homályban maradt. Tudjuk, hogy Reich Jenőnek született, de azt nem, hogy hivatalosan is felvette-e írói nevét, a Rejtő Jenőt, és kikeresztelkedett-e? Képregényünk nem kutatja Rejtő korabeli nyilatkozatainak valóságtartalmát. Elfogadja, amit állít, mert az igazság mindenkinek az, amiben hisz vagy amit hinni vél.” Ez a szerzői alapvetés magyarázza azt az eljárást, mely meghagyja Rejtő Jenő életrajzának regényességét és egy jelentős szakasz kivételével nem kutatja a valósággal való megfelelését. Ez a jelentős szakasz azonban épp az író életének utolsó néhány hónapja, az a tragikus vég, melynek bemutatásával – és a kötet esetében szó szerinti megrajzolásával – nem kis feladatra vállalkozik író és grafikus. Igaz ugyan, hogy az ezen idősíkban játszódó történet is tartalmaz olyan elemeket, melyekről nincs történeti adata az utókornak, azonban itt a főszereplők és jellemvonások mindenképp valódiak. Létezett az Egyedül vagyunk elnevezésű nyilas-szimpatizáns lap, jelent meg benne Rejtőt gyalázó írás, a zsidó származása miatt megbélyegzett írónak be kellett vonulnia munkaszolgálatra, ott volt a hírhedt nagykátai táborban, s onnan a keleti frontra került, majd 1943. január 1-jén eltűnt. Igaz az ukrán tél, igazak a szenvedések, a kiközösítés, a gyalázat. Az ezreket (tíz- és százezreket) megnevettető, amúgy derűs, vagány, életrevaló író tragikus sorsához kellő érzékenységgel és tapintattal nyúlt a kötet szerzőgárdája, így a rejtői élettörténetek darabjai és azok kontrasztja mellett – amennyire egy képregény pár kockán keresztül ezt meg lehet valósítani – a korszak(ok)ról is tudósítani tud.
A képregény két szálon futó cselekménye közül a jelen idejűnek tekinthető az, ami Rejtő életének utolsó rövid és borzalmas korszakát dolgozza fel. Időrendben haladunk az 1942-es eseményekkel együtt, miközben a főszereplő a különböző élethelyzetekben felidéz egy-egy epizódot a múltjából. Ez a filmes megoldás alkalmas arra, hogy még erősebbé tegye a kontrasztot a különböző időszakok között. A regényekbe oldott kalandok életrajziságában nem kételkedve is felmerülhet a kérdés, hogy mennyi a valóság mindabból, amit Rejtő életében és még inkább később, az újabb és újabb Rejtő-reneszánszok idején az olvasóközönség megtudhatott. De még inkább kérdés az, hogy egyáltalán van- e szükség olyasfajta pontosságra az életrajzi adatok esetében. Én nem hiszem. Akár volt Rejtő ténylegesen a légióban, akár nem, az a légiós regények értékét nem befolyásolja. Éppen ezért a kötet narrációja szerint a munkaszolgálatos napok alatt felidéződő élettel teli régmúlt idők azt mutatják, hogy Rejtő halálával mi, az olvasók is rengeteget vesztettünk. Maga Rejtő egy esszéjében (Az utolsó szó jogán) az élettel kapcsolatos keserű tapasztalatairól így beszél: „Hiszen itt hazug volt minden. Hazug volt a rossz, mert azt hitte, hogy ő jó. Hazug volt a jó, mert nem hitte, hogy ő jó. A bűnös nem hitte a bűnét, és az ártatlannak fogalma sem volt róla, hogy ő ártatlan. Hazug volt a humanizmusuk, mert minden húsz évben nagyobb tömegekben irtották egymást, és minden húsz év időközben nagyobb tömegeket irtottak, humanizmusról fecsegve, lassú megnyomorítás útján. Hazug volt a kapitalizmusuk, mert azt akarták, hogy szociális legyen. Hazug volt a szocializmusuk, mert nemcsak prédikálták az evolúciót, hanem hitték is ezt a maszlagot. Hazug volt a maszlagjuk, mert tényleg az evolúció útján haladtak, és így jutottak egyre távolabb, saját céljaik mögé. Az élet árfolyama devizaforgalomban olyan csökkenő irányzatba értéktelenedett, hogy clearingben már garasokra sem számították át az embert mint cserekereskedelmi eszközt.” Az élettapasztalat azonban még ezzel együtt is színesen, sokszor derűsnek, vidámnak ábrázolható ahhoz képest, amit aztán az 1942-es év hozott az író életébe. „Most már tudnék alkotni valami grandiózusat” – mondja a képregény egyik zárókockájában Rejtő, és hozzáteszi: „leéltem százezer évet, egymilliót. Ha én egyszer megírhatnám ezt az egészet, az lenne csak a Regény.”
Kézenfekvő volt, hogy az utolsó hónapok eseményei komor, sötét, szépiás tónusa mellett a múltidézés színes képkockákban jelenjen meg. Külön érdeme a kötetnek, hogy a keletkezéstörténetről és külön a képregény-készítés technikai érdekességeiről is beszámol az utószóban. Ezek az információk nem eltávolítanak, hanem épp hogy közelebb visznek ehhez a különleges műfajhoz.
Németh Győző figurái élettel teliek, nem sablonosak, az utószóban részletesen adatolt módon folyt a képek fejlesztői munkája, és ennek meg is lett az eredménye. A legendás történeteket megrajzoló Podmaniczky Ferencnek sem volt könnyű dolga, hiszen a már említett módon játékba kellett hoznia a klasszikus Korcsmáros-figurákat is. Ez véleményem szerint sikerült, de nem titkolom, hogy régi Rejtő- és Rejtő-képregény-olvasóként érintett vagyok, ezért csak ebből a nézőpontból vizsgálhatom. Ezért is tartanám hasznosnak ezt a kiadványt fiatalok kezébe adni, és megtudni, hogy vajon mit látnak meg benne, mit tanulnak belőle, és egyáltalán: felkelti-e az érdeklődésüket a Rejtő-világ iránt. Utóbbi kérdésre válaszként megkockáztatom az igent. Kiss Ferenc és alkotótársai képregénye – itt-ott fellelhető túlzásaival együtt – egy komoly, alapos, mélységekkel és magasságokkal teljes bevezetés, ott van a helye a polcon a régebbi, újabb és még újabb Rejtő-kötetek között.
(Jégvirág a pokolban – Rejtő Jenő életrajzi képregény. Írta: Kiss Ferenc, rajzolta: Németh Győző és Podmaniczky Ferenc, Erdélyi Szalon Kiadó, 2020)
