Oláh András: „Holnap már nem lehet” – recenzió Lőrincz P. Gabriella új kötetéről

Szinte a pályakezdés óta nyomon követhetem Lőrincz P. Gabriella költői-írói ténykedését. A földrajzi közelség és az egymást erősítő irodalmi szándék okán a Partium és a kárpátaljai Együtt folyóirat szerzői és szerkesztői már a 2000-es évek elejétől rendszeresen találkoztak, és ezeken a közös programokon személyesen is volt szerencsénk találkozni. Rendszeresen kaptam tőle írásokat, minden kötete eljutott hozzám, így szemtanúja lehettem annak a fejlődésnek, ami az útkereséstől a kiforrott alkotói tevékenységig vezetett.
Lőrincz P. Gabriella legújabb munkája ugyanis már kiforrott szerzőről árulkodik. A könyv vegyes műfajú – versek és prózák egyaránt találhatók benne. Az igazi átütő erő azonban ezúttal a novellákban rejlik. Ezekben a hétköznapi lét drámai pillanatait ragadja meg a szerző. S hogy az érzelmi hatás még ütősebb legyen, a történetekbe mesélőként avatja be az olvasót. A személyesség ilyenforma erősítése lélektanilag rendkívüli hatást gyakorol a külső szemlélőre.
A mindennapokból vett történetmorzsák tele vannak szeretetvággyal és szeretethiányos elemekkel, amelyek eleve mélyen felkavarják az érzelmeket.
A szereplők többsége igazodni próbál a körülményekhez. Megmaradni. Túlélni a válságos pillanatokat. De a beletörődés mellett megjelenik a vágyakozás és a remény szikrája is.
Jó példa erre a Hinta című írás, amely valódi szerelmi dráma. A férjét és lányát autóbalesetben elveszítő nő hosszú magány után kapaszkodóra talál. Szerelmes lesz. De a partner egy nős férfi, aki talán hajlandó lenne vele új életet kezdeni, ám a nő nem meri túl közel engedni magához. Fél, hogy elveszíti. A mű címében emlegetett hinta ezeket az érzelmi hullámokat – a magasságokat és mélységeket – is jelképezi. Ám a legboldogabb pillanat is megkérdőjeleződik, amikor a férfi balesetet szenved, és a nő előtt felrémlik az elvesztés lehetősége. Hisz előző párját és gyermekét is így rabolta el tőle a sors. Ekkor határozza el, hogy megtartja magának a férfit. Abba a gödörbe temeti, amit a fájdalmai számára ásott örök nyugvóhelyként a hinta közelében.
Hasonlóképpen szívszorító annak a magányosan élő, 38 éves nőnek a története is, akinél gégerákot diagnosztizáltak, s aki halála előtt olyan élményeket akar megélni, amik nem adattak meg neki eddigi életében (Gége). Így kerül sor arra, hogy menyasszonyi ruhába öltözve fotóztassa le magát.
A falusi élet maradi toposzai is felbukkannak Lőrincz P. Gabriella műveiben. Az egyikben egy olyan nő sorsát villantja fel, akit családja idegenként kezel, mert fölöslegesnek ítélt harmadik lányként született meg (A harmadik). A mesékkel ellentétben, ahol mindig a legkisebb (a harmadik) a legügyesebb, a legsikeresebb, ennek a lánynak meg kell küzdenie az őt elnyomorító szemléletmóddal. S bár kikerül ebből a közegből, harmadik gyermekét az orvosi győzködés ellenére sem hozza világra.
Ugyanez a távolságtartás jelenik meg a Ránc című novellában is. A szeretet utáni vágy döbbenetes erővel karcol a szívbe, amikor a haldokló – folyton ordítozó, szitkozódó, rigolyás – nagymamáról próbál gondoskodni az unoka, akit egyébként az édesanyja sem szeret, mert „fiatalkori botlás”-ként jött a világra, és csak terhet jelentett számára. A köztük lévő viszonyról mindent elmond az alábbi keserű mondat: „Arról sosem beszélt, hogy ki volt az apám, nem készültek rólam fényképek, nem ünnepeltük a születésnapomat.” A halálában kisimuló arcú nagymama pedig „Úgy ment el nincstelenül a világból, ahogyan érkezett”. Egyetlen örökséget hagyott csak az unkájára: a ráncait.
A kötet egyik legerősebb és legmegrázóbb darabja a „Káposztaföld gyermeke” című alkotás, amelyben egy félnótás árva lány szemével láttatja a világot a szerző, akit a gazda fia megerőszakolt, ám ő tudatlanságában mindezt nem erőszakként éli meg, hanem az élet velejárójaként elfogadja. Ám amikor terhes lesz, és a gazda családja kidobja, a szülés természetéről mit sem tudva teljes magányban, félájultan hozza világra a gyermekét, s amikor magához térve megpillantja a véres környezetben sírdogáló csecsemőt, elindul vele a káposztaföldre. Hisz az általa ismert legenda szerint őt is ott találta az anyja.
A megaláztatás, a szeretet sárba tiprása a témája a Só című novellának. A gyermekét egyedül nevelő asszony – életében először – arra kényszerül, hogy (rajta kívülálló okok miatt) segélyért folyamodjon. A templomban, a szeretet házában rideg elutasításban részesül. Egy civil segélyszervezettől kap ugyan támogatást, de amikor ellenőrzik, hogy hová is juttatták el a támogatást, érvényesül a bürokratikus szemlélet: túl tiszta és rendezett körülményeket teremtett a lakásában.
A történetek élményanyaga a szülőföldhöz is kötődik. A nyitó írások a határ menti települések sajátos viszonyait is felvillantják. Szerepelnek benne cigarettacsempészek, prostituáltakat átszöktetők (Ribancok), de levél formában megfogalmazott állapotrajzokon keresztül bepillantást nyerhetünk a határmódosításokkal egymástól elválasztott családok életébe is (Két anya, két leány).
A novellák közé beékelt versek témájukban szorosan kapcsolódnak a prózában megírt történetekhez.
A kötet elején – a határvidéki élethez kapcsolódó írások mellett – a versekben felbukkan a Trianon-kérdés. „Isten előtt száz év csupán egy pillanat” – írja a szerző a Kegyelem című költeményben, amit az alábbi két sorral vezet fel: „Megoldották az osztást / Tudjuk jól, tört maradt.”
De jelen van az istenkeresés, a magány, a szeretni vágyás is – mintegy kiegészítve és megerősítve a prózában elmondott gondolatokat. Az időzavarban élő és bűnöket halmozó ember fájdalma csendül ki az alábbi sorból: „Bocsásson meg ma holnap már nem lehet” (Bűnök – büntetések).
A folytonos döntéskényszerben élés az életnek sajátos ritmust ad. Gyakran lehetetlen feladat elé állítja az egyént: „Maradni nem lehet, / Indulni nehéz” – szögezi le a keserű tényt a szerző (Béklyó).
És persze megjelennek a sorok között mindannyiunkat körbeölelő veszteségek is. Lőrincz P. Gabriella alább idézett verse szinte rímel a Ránc című novellára: „Én elengedlek. / Most szövöd az Isten rongyszőnyegét, / Te hímzed falvédőjére az örök Igét. / Nem fáj a szemed, és nem hullik a hajad, / Arcodról az összes ránc nekem marad” (Anyasír).
A küzdelmes mindennapokról szólnak Lőrincz P. Gabriella munkái. Az érzelmekre próbál hatni. Az odafigyelést, a gondoskodást, a szeretetet hangsúlyozza, ami nélkül az ember elveszíti létének lényegét, börtönné teszi önmagának a földi életet.
Jól szerkesztett, erős könyvet tett az olvasók elé. Ügyesen fűszerezte írásait meglepő ötletekkel, fordulatokkal. Nem spórolta el sem a sót, sem a könnyeket…

Lőrincz P. Gabriella: Könnytelen madonna
(Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2021)