A magyar nyelv értelmező szótára szerint az atmoszféra kifejezés átvitt értelemben való használata szellemi légkört, (köz)hangulatot, környezetet jelent. Innen nézve pedig nem is találhatnék jobb kifejezést Veres Erika tavaly megjelent, Duett a sárban című első kötetének jellemzésére.
A kötet egy sajátos koncepciót követ azáltal, hogy a költő javarészt cím nélküli verseket, versszakokat sorakoztat fel, épít egymásra – ezzel egyfajta füzért létrehozva, amelynek ugyanakkor nem látjuk az elejét, sem pedig a végét. Csupán bekapcsolódunk a folyamatba, a táncba, amelyhez a parkettet ezek az epizódjellegű töredékek szolgáltatják.
A versek olvasása közben egyfajta sajátos hangulat kerít hatalmába, ugyanakkor ezt az atmoszférát nem könnyű körülírni. Sőt, igazság szerint lehetetlen, mivel minden olvasó saját maga belső világa szerint éli meg ezt az érzelmekkel telített utazást, ezt a táncot, amelyen az egyes strófák végigvezetnek bennünket. Számomra valahol itt nyer értelmet a kötet címe és borítója is. Duett a sárban, hirdeti a cím, miközben a könyv borítóján egy magányos nő sziluettje látható. A költő táncra hívja az olvasót, hogy bevezesse saját világába, és hogy segítse őt annak a bizonyos privát atmoszférának a megteremtésében – vagy épp megtalálásában.
„Ókori mecsetfalba vésett / finomszemcsés homlokzatdísz. Ilyen vagy.”
Néhány vers esetében halmozással, esetenként pedig látszólagos költői túlzással találjuk szemben magunkat. Egy pillanat erejéig úgy érezheti az olvasó, hogy a költő beleesik a túldíszítettség, a költői képek minél konkrétabban való ábrázolásának hibájába. Mindez azonban csupán pillanatnyi illúzió, amely füstként illan el azt követően, hogy végigolvastuk a szóban forgó sorokat. Veres Erika az előbb említett látszólagos problémát sajátos ritmikával teszi semmissé, a verssorok áradata és lendülete pedig a versek zeneiségét erősíti.
„szennyeződések futnak / szét ereimben / tétlen tárgyak szégyentelen sokasága közt / hozzámcsillámlik egy eltévedt / űrhajóroncs.”
A költő képekkel ábrázol színeket, erős és halovány árnyalatokat, amelyek megteremtik a tökéletes privát atmoszférát. Privát, mert a verssorok az olvasó emlékeiből, személyes élményeiből (és valahol titkon őrzött vágyaiból) gyúrják össze, hozzák létre azt a sajátos hangulatot, ami az egész kötetet jellemzi.
„boltívek alatt kaszál a szél, / elringatja testéből lett testét / a forma”
Veres Erika versei egy olyan emléket idéznek fel bennünk, amely lehet, hogy meg sem történt. Egy olyan helyre emlékeztetnek bennünket, ahol sohasem jártunk. Nincs kezdet és nincs vég. Onnantól kezdve, hogy kinyitottuk a könyvet, belépünk a táncba, és valóban nincs megállás. Nem ismerjük sem a múltat, sem pedig a jövőt. Csak a jelen számít. Csakis a tánc.
Veres Erika: Duett a sárban, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2018
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.