Zsille Gábor nemrég megjelent Tranzit Felvidék című új verseskötete érdekes vállalkozás, amelyben sajátos módon párosul az útleírás és a személyes napló műfaja. Noha Budapesten született, a József Attila-díjas költőt, műfordítót különleges kapcsolat fűzi a Felvidékhez. Gyökerei egészen a galántai járásbéli Nemeskajalig vezetnek, a család a lakosságcsere után került Magyarországra. A felvidéki barangolások apropóját ugyanakkor egy másik különleges és szoros kapcsolat adja. Zsille Gábor négy évet élt Lengyelországban, ahol megismerkedett a kortárs lengyel irodalommal, s azóta is az ország és a kultúra szerelmese.
„Öregség az, ha minden városhoz / kötődik néhány kedves halottam.” A tranzit szó átutazást jelent, egy köztes megállót a kiindulópont és az úticél között. A könyv fülszövegéből megtudjuk, hogy a költő már több évtizede ingázik Budapest és Lengyelország közt. S ha már a Felvidéken jár, nemcsak átutazik, hanem barangol, visszaemlékszik és elmereng: múlton, jelenen és jövőn egyaránt. Nyolcsoros versekben tárulnak elénk a felvidéki falvak és városok sajátosságai, megfűszerezve a költő személyes élményeivel, gondolataival. A versek címei minden esetben az adott településhez köthetők. S bár elsőre szokatlannak tűnhet a forma, valójában ez a keret adja meg a kötet erejét. Letisztult gondolatok, szigorú szabályok szerint (félrímes verselés), kötött formába öntve, rendszerint csattanós, keserédes lezárással. Noha útleíráshoz és személyes naplóhoz hasonlítottam, a verseket olvasva többször is olyan érzésem támadt, mintha egy fényképalbumot lapozgatnék. Ez pedig új értelmezési lehetőségeket ad: versek helyett fényképek tárulnak elénk, melyekhez a költő rövid leírásokat, magyarázatokat, helyenként motívumokat társít. Helyszínek és események; régi szerelmek és barátságok; a szlovákiai magyar létet meghatározó kulturális sajátosságok és szokások; családi gyökerek és elfeledett rokonság; keserű valóság és otthonkeresés.
„Ez nem a falu–Pest szembenállás. / Azt hiszem, az ő életük tisztább. / Évekig kell ingáznod, hogy átlásd.” Csallóközi származásomnál fogva a legnagyobb hatást értelemszerűen a környékbeli települések leírásai tették rám, jobban tudtam velük azonosulni. De a költő négy útja során eljutunk a Mátyusföldre, Ipolymentére, Gömörbe, Bodrogközbe, valamint Észak-Közép- és KeletSzlovákia számos ikonikus és jelentős településére, amelyek ismerete megnyit egy újabb, mélyebb értelmezési tartományt. Már csak emiatt is izgalmas a kötet.
„Lesz majd egy pont, amikor elfogynak / a megírható élmények, utak…” – írja a bevezető, érkezést szimbolizáló versében Zsille Gábor. Addig viszont itt van a Tranzit Felvidék, amely nem feltétlenül nekünk íródott, de valahol nekünk és rólunk (is) szól. S amely fényképalbumként örökíti meg a 21. századi felvidéki létet.
Zsille Gábor: Tranzit Felvidéki, Magyar Napló Kiadó & Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
„A búcsú után nincs szükség a múlt felemlegetésére” (5.) ‒ olvashatjuk Légrádi Gergely legújabb regényének elején. Ennek ellenére kivétel nélkül mindegyik szereplő a múlton töpreng, egészen pontosan azon a múlton, amelyet nem ismernek eléggé, csak feltételezéseik vannak róla. Mindannyian a saját múltjukat szeretnék megismerni, feldolgozni vagy éppen elfelejteni, ki-ki a maga módján: kérdések feltevésével, a ki nem mondott szavak, történetek papírfecnikre való lejegyzetelésével, a múlt sötét árnyainak háttérbe szorításán, elfeledésén munkálkodva.
A Cerkabella Könyvkiadó Macskák Mesés könyve címmel figyelemre méltó válogatást adott közre a macskairodalom színe-javából. Lovász Andrea szerkesztő negyven mesét, verset és regényrészletet gyűjtött ebbe az impozáns kiadványba, amelyben a nagy klasszikusoktól a kortárs alkotásokig sokféle írás kapott helyet. Közös vonásuk, hogy a maguk nemében mindegyik irodalmi bravúr, valamint az azonos központi szereplőjük, azaz főhősük: őfelsége, a macska.
A József Attila-, Híd-, Szirmai-, Herceg- és sok más díjas Lovas Ildikó vajdasági magyar írónő ezúttal egy különös, rendkívül értékes könyvvel örvendeztetett meg bennünket. 2022-ben a Forum kiadásában Szép Amáliák címmel és Cselédregény alcímmel jelent meg tényregénye.
Tavaly ősszel jelent meg Durica Katarina legújabb regénye, Mennyit adtál érte? címmel. Az írónő a maffiagyilkosságok áldozatai és a Brüsszelben dolgoztatott magyar prostituáltak után ismét egy szövevényes és kevésbé ismert világot tár az olvasó elé. Ennek a világnak meddő nők, gyermekre vágyó házaspárok, béranyák és anonim petesejtdonorok a szereplői, akiket ugyanúgy a vágyakozás hajt a hétköznapok során, mint megannyi más embert.
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.