Petőfi Sándor összes verseinek a közzététele során a kiadók mindig is törekedtek a reprezentatív megjelenítésre, mintha Petőfi neve előfeltételezné, avagy megkövetelné a minőséget, a fajsúlyos és elismerést keltő összhatást. Ha megnézzük a korábbi Petőfi-kiadásokat, azt látjuk, hogy személyi, tárgyi és szemléleti követelményeket egyaránt figyelembe kellett venniük a kiadóknak.
Az eddig megjelent összkiadások értékét, történelmi jelentőségét talán leginkább a szerkesztők neve jelöli, mivel a szerkesztők irodalomtörténet-írásunk kiemelkedő képviselői voltak – az első összkiadásé maga Petőfi Sándor. 16 éves korában lépett a nyilvánosság elé gyűjteményesen őrzött költeményeivel, az első kötetterveket kéziratkötegei alapján állította össze. Kerényi Károly, a Petőfi-monográfia szerzője és a bicentenáriumra kiadott összes versek szerkesztője kiemeli: abban az időben Petőfinek ez a versfüzet volt az egyetlen vagyona – milyen féltve őrzött kincset jelenthettek számára a versek! Később gyűjteményes formában adta közre műveit, az Összes költemények 1847. március 15-én szintén a saját szerkesztésében jelent meg. Talán meglepő, hogy a saját tervei alapján elkészült kötet nem tartalmazta az összes addig írt versét. Petőfi tudatosan, nemegyszer a nyilvánosság véleményétől tartva, különböző szempontokkal indokolva hagyta ki a válogatásból az 1842 előtt írt fiatalkori zsengéket és töredékeket (legkorábbi hiteles verse 1838. nyár eleji búcsúzó, Immár kész koszorúnak… címmel datálódik). A házasságkötésre készülve átengedte az Összes költeményekben szereplő versek jogait Emich Gusztávnak, és a következő kiadást már nem ciklusonként vagy kis kötetekbe szerkesztve tervezte megjelentetni, hanem reprezentatív formában, azaz egy nagy kötetben összesítve.
A pontosan datált életeseményekből kiderül, hogy Petőfitől nem idegen a szerkesztői munka, hiszen dolgozott segédszerkesztőként. Az itt szerzett tapasztalatok megmutatkoznak a kötet építkezésében, igaz, mindez a későbbiekben több tudományos és textológiai kérdést is implikált. A valódi összkiadás feltételei azonban a kiegyezést követően teremtődnek meg. A visszavonuló Emich az Athenaeum Könyvkiadó Rt.-nek adta át a jogait, elindult a Petőfi-szövegkorpusz kiegészítése, a hiteles textusok felkutatása. Greguss Ágost, majd az őt váltó Gyulai Pál már „iskolát teremt”, kiépül a Petőfi-kultusz, ami néha a kiadások tudományos igényét csorbítja. Például modernizálták a versek helyesírását, hogy a szövegek olvasóbaráttá váljanak és népszerűek legyenek (ne feledjük, a korszerűsítés megváltoztathatja a ritmust és ronthatja a rím minőségét).
Amikor tehát 1973-ben, Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából Kis József és Martinkó András elismert elméleti tudásukkal megbízást kapnak a versek valóban kritikai kiadására, legnagyobb feladatuk az lesz, hogy az addigi ismert eredményeket továbbépítve Petőfi összes verseinek az összkiadását a tudományosság színterére helyezzék vissza, azaz betűhív szövegközlésben, szövegváltozatok rögzítése révén, kiadás- és recepciótörténeti jegyzetekkel ellátva őrizzék meg a kutatás valamennyi eredményét.
A bicentenárium alkalmára megjelenő Osiris-könyvsorozat ugyanezzel az igénnyel jelenik meg nemcsak Petőfi összes versei, prózai művei és fordításai vonatkozásában, hanem koncepcióját tekintve is. Az itt korábban bemutatott monográfiák segítségével – Margócsy István, Kerényi Károly, Osztovits Szabolcs munkái alapján – alapos és naprakész rálátásunk lehet az életműre, a sorozat további kötetei pedig segítik a korszak megértését. Mi, olvasók az életmű kutatóivá válhatunk, felfedezhetjük magunknak Petőfi és a reformkor egyedülálló kultúrtörténeti nagyságát. Ebben Kerényi Ferenc utószava is segítségükre van, noha a korábbi kiadások alapján tudjuk, hogy a kritikai kiadások előszavai igen rövidek: a Kiss József szerkesztette Petőfi-összes például néhány mondatos elöljáró beszéddel jelenik meg.
Persze az összkiadás esetében „semmiféle teljesség igénye nem merülhetett föl”, új szövegek, töredékek még a lezártnak tekinthető életművekben is felbukkanhatnak. Az „összes” jelző tehát inkább fikció: Petőfi kapcsán másfél évszázad kiadástörténete után sem tudunk pontos számot mondani, hány verset írt összesen a költő. Látva a Petőfi Sándor összes versei kötet harmadik, javított kiadásának terjedelmét (1240 oldal) és a bicentenárium-könyvek által feltárt összefüggésrendszerben gondolkodva jól látjuk, Petőfi nemcsak a szerepvállalásaiban volt nagy. Elképesztő életművet hagyott ránk, ami a rövid életút ismerete ellenére is átfogónak látszik. Ünnepi alkalmainkon mégis alapvetően a veszteség felől közelítünk; Petőfi korai halálára asszociálnak az összkiadás utolsó művei is, hiszen az utolsó fejezetet (Kétes hitelű versek címmel) a Sírvers című vers zárja, a hiteles Petőfi-szövegek sorát pedig az 1849-ben keletkezett utolsó mű, az apokaliptikus Szörnyű idő zárja, amelyet a költő Mezőberényben, halála előtt két-három héttel írt.
De hol vannak a mai ismereteink korlátai? Az összkiadások tapasztalatát látva úgy látszik, hogy a legfogósabb probléma éppen az, amire az egész kötet épül: az időrend. Martinkó András 1973-ban, a Petőfi Irodalmi Múzeum ünnepi évkönyvében publikált tanulmánya Alkotásmód és kronológia címmel összefoglalta a korábbi, akár kísérleti jelleggel véghez vitt változtatásait, érdemes ezeket megismerni.
A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára megjelenő kiadás, amit kezében tart majd az olvasó, filológiai szempontból szöveggondozott (korszerűsített helyesírás), népszerű kiadás, a megírás helyét és időpontját is közlő.
A művek, dátumok és helyszínek közötti összefüggéseket a következőkben Petőfi prózai művei és műfordításai révén gondolhatjuk újra, így lesz rálátásunk közel kétszáz év távlatából az egyedülálló alkotói életútra. De mindenekelőtt beszéljenek a művek, kezdjük el Petőfi összes verseinek az újraolvasását: „… ti komor gondok, nem adunk most / Helyt főnkben néktek” – írta Petőfi első versében, Aszódon, 1838 május-június havában.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.
Petőcz András legújabb, A látogatás emléke című kötete egy személyes hangvételű, több ciklusból álló nagyvárosi napló. A kötet alaphangulatát a prológusnak is beillő A folyó felett, a magasban című vers adja meg, melyben a költő az éjszaka közepén lakása ablakából vizslatja a várost s a Dunát, miközben a folyó mindent elsodró lendületéről, elemi erejéről mereng.