A Petőfi 200 bicentenáriumhoz kapcsolódó könyvsorozat nyolc kötetének bemutatását a méltó tisztelgés megkezdésekor szimbolikusan Margócsy István Petőfi Sándor emlékezete című könyvével indítottuk, az életműre való emlékezés formáit, lehetőségeit taglalva. A megemlékezések időszakában különösen fontos összegezni mindazt a tudást, ami Petőfi Sándor szerepvállalásaihoz kötődik, különös tekintettel erre a többes szám által is jól kiemelt többletre, ami egyszerre utal Petőfi költői, politikai és színészi karrierjére. Irodalmi és kulturális emlékezetünk gazdagsága ebből a sokoldalúságból fakad.
Vajon kire is emlékezünk valójában a felsorolt szerep(lehetőségek) alapján? Gondolkodtunk már azon, milyen előképeink vannak a költőről? Ismerjük a folyamatot, hogyan vált az ifjú tehetség a nemzet nagyjává? Tudjuk azt, hogy az irodalmi toposzaink milyen viszonyban vannak az irodalomtörténet által feltárt valósággal? Egyáltalán, vannak még kérdéseink az életművel kapcsolatosan? Nem tanulság nélküli fellapoznunk Kerényi Ferenc Petőfi Sándor élete és költészete című irodalomtörténeti munkáját, amely először 2008-ban, szintén az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg mint életrajzi monográfia, most pedig a Petőfi-könyvsorozat részeként újra napvilágot látott. A kötettel együtt kelnek életre nemcsak a rövid életút sorsfordító eseményei, hanem olyan mozzanatok is, amelyek felemlegetésével sokáig nem foglalkozott az irodalomtörténet (ilyenek a Szendrey Júliával történő megismerkedés utáni szerelmi kalandjai vagy szüleinek egymást gyorsan követő, tragikus halála: 1849. május 6-án meghal édesapja, két hétre rá pedig édesanyja halálhíréről is értesítik a költőt). De nem kell mindig az újszerűséget keresnünk. Ha visszautalunk az életmonográfiában tárgyalt fő szempontokra, együtt látjuk Petőfi igen részletes életrajzát, költői pályának formálódását és műveinek a befogadástörténetét. Az emlékezés szempontjából az élettörténeti háttér felelevenítése teremti meg leginkább az érzelmi hangoltságot, különös tekintettel A forradalom és szabadságharc költője című fejezetre, amely a honvédtiszt költő viszontagságait, halálát és a családtagok sorsának bemutatását tartalmazza. Ahhoz, hogy valóban az emlékezetünk részévé váljon a drámai végkifejlet, meg kell ismernünk az előzményeket.
Kerényi Ferenc óriási háttértudást mozgató kritikai életrajza (a költő minden lépése datálva és dokumentálva van) hiteles Petőfi-képet közvetít, mivel igyekszik megszabadítani az életművet a kultikus értelmezésektől, annál inkább összegyűjt minden rendelkezésre álló adatot, így a család eredetében egészen 1667-ig megy vissza. Már a kiindulópontnál megtudjuk, hogy maga Petőfi is „világlátásának, idő- és társadalomszemléletének szerves részeként kezelte családja eredetének, származásának kérdését.” A költő születésének körülményeivel kapcsolatosan pedig még meteorológiai feljegyzéseket is olvashatunk. Nem kevés részletet egyesít az iskolai évek bemutatásakor sem. Tudtuk-e például azt, hogy „Valójában Petrovics mindig az adottságokat mérlegelve döntött, hová íratja be fiát”? (30.) Az életutat rengeteg élményanyag befolyásolja, életlehetőségeit nemcsak az apa döntése határozta meg (különösen, hogy Petőfi irtózott az alárendeltségtől). A leírások alapján a szelíd, jó magaviseletű, szépírásáról és a természet iránti szeretetéről (a tájélmények különleges hatása tájleíró verseiben is érvényesül) ismert gyermek színészet iránti érdeklődését adott színészi játékok is befolyásolták. Kerényi mint a XIX. századi irodalom, a XIX–XX. századi drámairodalom és színjátszás történetével foglalkozó irodalomtudós különös gonddal világítja meg ezt az aspektust, magyarázatot ad arra, miért lehetett az, hogy Petőfi, apja megfogalmazásában már korán „a színházak körül ólálkodott.” (55.) Ezek mellett a selmeci iskolai bizonyítványába az szerepel, hogy polgári, világi pályára készül.
Pál-Lukács Zsófia | „Égi kéz lövelt beléje / lángokat” – recenzió
Petőfi élettörténetének hasonlóan provokatív, olykor szélsőséges megítéléséből éppúgy nem volt hiány az elmúlt 170 esztendőben, mint közhelyekig ismételt értékeléséből (az utóbbiból volt több), ami azt jelenti, hogy szuperlatívuszokban beszélünk róla ma is: ő a legismertebb magyar költő, a legtehetségesebb géniusz, a legnagyobb forradalmár, akinek hatásköre már életében túllépte az irodalom színterét. Így idén és 2023-ban, a költő születésének 200. évfordulójának ünneplésekor nemcsak az irodalmi szerepvállalására helyeződik kiemelt figyelem, hanem a kulturális emlékezet szempontjából is
Petőfinek már ifjúkorában szembetűnő a munkakedve, különlegesen választ helyszíneket az alkotáshoz, a megírt műveihez, bevált műfajaihoz szakértelemmel viszonyul, csiszolja őket és újításokat alkalmaz. Hogy kellően felkészült volt a kritikai visszhangra, bizonyítja az, hogy a támadásokokra, melyek „sok keserű órát szereztek nekem”, ellenversekkel reagált. Sokat jelentett számára a tudatosság, példa rá, hogyan zárta le a nyilvánosság előtt a kapcsolatait. Talán segít megérteni, mi tette poétikai szempontból is elsőrangúvá a költészetét, ha arra gondolunk, milyen nagy gondot fordított a versek és a ciklusok címére, hogyan intézte az irodalmi ügyeit, s milyen elvárásokkal utazott fel Pestre. Mindez valóban egyedülálló irodalmi programot sejtet a magyar romantika korszakában; a szerkesztőknek kiszolgáltatott költők között kellett „a magyar nép nyelvét irodalmi értékre emelni, irányban és észjárásban követni a nemzeti sajátosságokat” (227.).
Ne felejtsük, a nemzeti költő státusába kerülő Petőfi mindössze 24 éves a forradalom előtt egy évvel, abban a században, amikor „Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával”. Ezzel szinte párhuzamban, Petőfi nemzetközi karrierjéhez is alkotói válságok vezettek, amelyeket még több munkával, alkotással vészel át, a feszített munkatempó eredményeként az Összes költemények kiadása hozza meg az elismerést (de hogyan gondolkodott ilyen fiatalon összkiadásban?).
A Szendrey Júliával kötött házasságát életmódváltásként, a megkomolyodás kiváltójaként írja le az irodalomtörténet (Jókaitól tudjuk, hogy a házasságkötés után Petőfi többé nem ivott bort, látogatóba nem jártak sehova). A lánykérés Szalontán, Aranyéknál történik, Pesten azután haladéktalanul hozzálát, hogy megszervezze házassága anyagi előfeltételeit: „Petőfi Sándornak, akinek öt és fél éves kora óta – mai szóhasználattal élve – csak ideiglenes lakcímei voltak, otthona lett.” 1848 januárjára pedig elérte költői pályája csúcsát, a Nemzeti dal páratlan népszerűséghez juttatta, nem sokkal később pedig katonai pályája csúcsán van. Petőfi halálával kezdődik meg a félszáz nyelvre átültetett életmű világirodalmi befogadásának 1849 utáni története is. De maradjunk még a költő jelenében. Az élettörténet pontos kronológiát Osztovits Szabolcs „Sors, nyiss nekem tért!” című könyve alapján ismertetjük a Petőfi-könyvsorozat bemutatásának következő szegmensében.
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris Kiadó, Budapest, 2022
