A szerelem életünk központi témája. A társkeresés és a válás is. Meg a különböző emberi kapcsolatok, amelyek útvesztőjében bizony sokszor eltévedünk. Pedig ott keressük egymást, ebben a labirintusban, csak többnyire vagy helytelenül, vagy eredménytelenül. Ma már a virtuális tér is sok lehetőséget biztosít az ismerkedésre, párkereső platformok tömege nyújt reményt a magányosok számára – hogy aztán rendszerint onnan is további csalódásokkal forduljunk el.
Dráfi Emese önéletrajzi ihletésű könyvében, melynek már a címéből is sejthetjük, hogy folytatásos regényről van szó – Emese meséi: Lányregény felnőtteknek –, ezt az összetett témát mutatja be. A sokszor kétségbeesett párkeresést, amely gyakran hoz nem várt (pozitív vagy negatív) eredményeket. Megjelent könyve esetében végül is nem romantikus regényről van szó, hanem döntésekről, élettörténetekről. Az író a negyvenes korosztályú nők néha mulatságos, máskor szomorkás társkeresési esetein keresztül mutatja be a barátság árnyalatait, az emberi gyávaság és bátorság kérdéseit, az anya-lánya kapcsolat meghittségét, a szülői háttér örök fontosságát és a párkapcsolatok tarkaságát. A cselekmény egy szerelmi szálon keresztül vezet el bennünket oda, hogy elgondolkodjunk azon, mindennek, ami velünk történik, oka és célja van. Nem is lehet másként, hiszen az életünk nemcsak a megtapasztalható felszínen zajlik.
A történet nem hétköznapi eseményként indul, és a folytatás sem az: egy mozgalmas élet egyik szelete válik láthatóvá, és a főhős, Emma, tettein keresztül üzeni az olvasónak, hogy tudatosan vegyen részt a döntéseiben. Hiszen bármely „idegennel” összeköthetnek bennünket bizonyos láthatatlan szálak, ezért mindig nézzünk azon túl is, amit az emberek (ismerősök és ismeretlenek) az életünkbe hoztak, amit nekünk adtak, vagy amit nekünk sikerült átadnunk. Ezáltal felfedezhetjük, hogy az élet korántsem az anyagi létről szól. Sőt, ez csupán a látszat, amelyen, ha időben sikerül túllépnünk, egy teljesen más dimenzió nyílik meg számunkra.
Az igazi Mesterek azt tanítják nekünk: legyünk tudatosak! Ezt a legnehezebb megértenünk, ám, ha egyszer rájövünk, mit jelent ez pontosan, attól kezdve – mint ahogy ebben a regényben is – kalanddá válik az életünk. A szerző, Dráfi Emese nagyon sok mindenben kipróbálta már magát. Az írás az egyik terület, amelyen szintén otthonosan mozog. Ezzel a kötetével nemcsak a szórakoztatás a célja, hanem a tanítás is, hogy mindig nézzünk a dolgok mögé, mert ott rejlenek a számunkra fontos üzenetek. Nekünk „csak” az a dolgunk, hogy értelmezzük azokat saját magunk részére, de ez sokszor iszonyúan nehéz. A szöveget izgalmas leírások, életszerű és mulatságos párbeszédek teszik olvasmányossá, Cilling Gabriella kedves rajzai pedig kellemesen hangulatossá varázsolják a regényt.
Dráfi Emese: Emese meséi: Lányregény felnőtteknek, Underground Kiadó, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.