A szerelem életünk központi témája. A társkeresés és a válás is. Meg a különböző emberi kapcsolatok, amelyek útvesztőjében bizony sokszor eltévedünk. Pedig ott keressük egymást, ebben a labirintusban, csak többnyire vagy helytelenül, vagy eredménytelenül. Ma már a virtuális tér is sok lehetőséget biztosít az ismerkedésre, párkereső platformok tömege nyújt reményt a magányosok számára – hogy aztán rendszerint onnan is további csalódásokkal forduljunk el.
Dráfi Emese önéletrajzi ihletésű könyvében, melynek már a címéből is sejthetjük, hogy folytatásos regényről van szó – Emese meséi: Lányregény felnőtteknek –, ezt az összetett témát mutatja be. A sokszor kétségbeesett párkeresést, amely gyakran hoz nem várt (pozitív vagy negatív) eredményeket. Megjelent könyve esetében végül is nem romantikus regényről van szó, hanem döntésekről, élettörténetekről. Az író a negyvenes korosztályú nők néha mulatságos, máskor szomorkás társkeresési esetein keresztül mutatja be a barátság árnyalatait, az emberi gyávaság és bátorság kérdéseit, az anya-lánya kapcsolat meghittségét, a szülői háttér örök fontosságát és a párkapcsolatok tarkaságát. A cselekmény egy szerelmi szálon keresztül vezet el bennünket oda, hogy elgondolkodjunk azon, mindennek, ami velünk történik, oka és célja van. Nem is lehet másként, hiszen az életünk nemcsak a megtapasztalható felszínen zajlik.
A történet nem hétköznapi eseményként indul, és a folytatás sem az: egy mozgalmas élet egyik szelete válik láthatóvá, és a főhős, Emma, tettein keresztül üzeni az olvasónak, hogy tudatosan vegyen részt a döntéseiben. Hiszen bármely „idegennel” összeköthetnek bennünket bizonyos láthatatlan szálak, ezért mindig nézzünk azon túl is, amit az emberek (ismerősök és ismeretlenek) az életünkbe hoztak, amit nekünk adtak, vagy amit nekünk sikerült átadnunk. Ezáltal felfedezhetjük, hogy az élet korántsem az anyagi létről szól. Sőt, ez csupán a látszat, amelyen, ha időben sikerül túllépnünk, egy teljesen más dimenzió nyílik meg számunkra.
Az igazi Mesterek azt tanítják nekünk: legyünk tudatosak! Ezt a legnehezebb megértenünk, ám, ha egyszer rájövünk, mit jelent ez pontosan, attól kezdve – mint ahogy ebben a regényben is – kalanddá válik az életünk. A szerző, Dráfi Emese nagyon sok mindenben kipróbálta már magát. Az írás az egyik terület, amelyen szintén otthonosan mozog. Ezzel a kötetével nemcsak a szórakoztatás a célja, hanem a tanítás is, hogy mindig nézzünk a dolgok mögé, mert ott rejlenek a számunkra fontos üzenetek. Nekünk „csak” az a dolgunk, hogy értelmezzük azokat saját magunk részére, de ez sokszor iszonyúan nehéz. A szöveget izgalmas leírások, életszerű és mulatságos párbeszédek teszik olvasmányossá, Cilling Gabriella kedves rajzai pedig kellemesen hangulatossá varázsolják a regényt.
Dráfi Emese: Emese meséi: Lányregény felnőtteknek, Underground Kiadó, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.