Szabó Bodó Renáta: Az igazak útján

2020. október 01., 10:18

Mielőtt gyerekeim születtek, idilli kép élt bennem arról, hogyan olvasok majd mesét nekik, miközben ők hozzám simulnak, és türelmesen végighallgatják az aznapi meseadagot. A tapasztalat természetesen áthúzta a számításaimat, és egyelőre a kétéves fiam folyton ismétlődő „képelemző” beszélgetéseiben merül ki. Ezért is örömteli esemény a változatosságra vágyó felnőtt számára, ha bővül az ezerszer átlapozott „rágható” könyvek polca egy olyan kötettel, amely már jobban fejleszti a gyerek finommotoros képességeit. Szerencsére a fiam nagyon szereti a könyveket, szeretettel viszonyul hozzájuk, így nem féltem becsempészni könyvei közé Csóka Ferenc legújabb, idén megjelent meseregényét.

Még aznap felfedezte a Színország lovagja című kötetet, mely a felvidéki író, festő, zenész Szivárvány lovagjának kalandjait megörökítő három meseregényét (a Szivárvány lovag 2000-ben, a Szivárvány lovag újabb kalandjai 2005-ben, a Szivárvány lovag legújabb kalandjai 2009-ben került az olvasók elé a Lilium Aurum Kiadó gondozásában) egyetlen kiadványban egyesíti, lezárva azt egy csodás, szerelmes befejező mesével.

Neki is láttam volna a felolvasásnak, de egyértelművé vált számomra, hogy elsősorban az illusztrációk keltették fel a fiam figyelmét. Szmola Gábor, a jelenleg tetoválóművészként dolgozó nagymegyeri fiatalember alkotásai teljesen lenyűgözték. Szmola illusztrációi összhangban vannak a kötet hangulatával, nyelvezetével: erőteljes színek, határozott vonalvezetés, realista ábrázolásmód jellemzi azokat. Nem hagy túl sok feladatot a képzelőerőnek, hiszen találóan emeli ki a központi jeleneteket, vagy éppen összegzi a meséket egyetlen alkotásban. Az előző kötetektől eltérően az új kiadásban nem szerepelnek karikatúraszerű, kisgyerekes rajzok.

A főszereplő fejlődéstörténetét, gyermekből felnőtté, Hajnalpírból Szivárvány lovaggá válásának kalandjait mutatják be a különálló, vidám, de sok esetben mély társadalomkritikával átszőtt történetek. A lovag kalandjain keresztül találkozunk ideális világunk alternatív másának, Színország palettájának nagyon sok színfoltjával, egyéniségekkel, ahol „az emberek jelleme nem fehér, és nem fekete”. Akár tanmeseként is tekinthetnénk rájuk.

A többnyire rövid, egy-két oldalas fejezetek nyelvezete és szerkezete modern, de hangulatukban, történetalakításukban sok esetben idézik egy-egy ismert népmese vagy műmese sajátosságait, meseelemeit. Viszont mindez csak szemfényvesztés, hiszen a szerző váratlan fordulatokkal, vagy éppen sorok közé rejtett iróniával „vágja nyakon” az olvasó felismerését, igyekezve mellőzni a közhelyeket.

Csóka Ferenc mesetrilógiája kellemes olvasmány, amelyet a klasszikus mesék megismertetése után adnék oda gyermekeimnek. Ajánlom minden felnőttnek vagy gyermekét olvasásra ösztönző szülőnek, akiknek vágya a „fehérség”, a „tökéletes jóság” elérése. Azoknak is ajánlom, akik még nem ismerték fel, hogy ez a tökéletesség nem létezik, mint ahogyan Csóka Ferenc is írja: az ember „esendő, vágyó, szenvedő, bosszankodó, unatkozó, szerető és nemszerető lény”. De hagyjuk a közhelyeket…

 

Csóka Ferenc: Színország lovagja, Vámbéry Polgári Társulás, 2020

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)