Mielőtt gyerekeim születtek, idilli kép élt bennem arról, hogyan olvasok majd mesét nekik, miközben ők hozzám simulnak, és türelmesen végighallgatják az aznapi meseadagot. A tapasztalat természetesen áthúzta a számításaimat, és egyelőre a kétéves fiam folyton ismétlődő „képelemző” beszélgetéseiben merül ki. Ezért is örömteli esemény a változatosságra vágyó felnőtt számára, ha bővül az ezerszer átlapozott „rágható” könyvek polca egy olyan kötettel, amely már jobban fejleszti a gyerek finommotoros képességeit. Szerencsére a fiam nagyon szereti a könyveket, szeretettel viszonyul hozzájuk, így nem féltem becsempészni könyvei közé Csóka Ferenc legújabb, idén megjelent meseregényét.
Még aznap felfedezte a Színország lovagja című kötetet, mely a felvidéki író, festő, zenész Szivárvány lovagjának kalandjait megörökítő három meseregényét (a Szivárvány lovag 2000-ben, a Szivárvány lovag újabb kalandjai 2005-ben, a Szivárvány lovag legújabb kalandjai 2009-ben került az olvasók elé a Lilium Aurum Kiadó gondozásában) egyetlen kiadványban egyesíti, lezárva azt egy csodás, szerelmes befejező mesével.
Neki is láttam volna a felolvasásnak, de egyértelművé vált számomra, hogy elsősorban az illusztrációk keltették fel a fiam figyelmét. Szmola Gábor, a jelenleg tetoválóművészként dolgozó nagymegyeri fiatalember alkotásai teljesen lenyűgözték. Szmola illusztrációi összhangban vannak a kötet hangulatával, nyelvezetével: erőteljes színek, határozott vonalvezetés, realista ábrázolásmód jellemzi azokat. Nem hagy túl sok feladatot a képzelőerőnek, hiszen találóan emeli ki a központi jeleneteket, vagy éppen összegzi a meséket egyetlen alkotásban. Az előző kötetektől eltérően az új kiadásban nem szerepelnek karikatúraszerű, kisgyerekes rajzok.
A főszereplő fejlődéstörténetét, gyermekből felnőtté, Hajnalpírból Szivárvány lovaggá válásának kalandjait mutatják be a különálló, vidám, de sok esetben mély társadalomkritikával átszőtt történetek. A lovag kalandjain keresztül találkozunk ideális világunk alternatív másának, Színország palettájának nagyon sok színfoltjával, egyéniségekkel, ahol „az emberek jelleme nem fehér, és nem fekete”. Akár tanmeseként is tekinthetnénk rájuk.
A többnyire rövid, egy-két oldalas fejezetek nyelvezete és szerkezete modern, de hangulatukban, történetalakításukban sok esetben idézik egy-egy ismert népmese vagy műmese sajátosságait, meseelemeit. Viszont mindez csak szemfényvesztés, hiszen a szerző váratlan fordulatokkal, vagy éppen sorok közé rejtett iróniával „vágja nyakon” az olvasó felismerését, igyekezve mellőzni a közhelyeket.
Csóka Ferenc mesetrilógiája kellemes olvasmány, amelyet a klasszikus mesék megismertetése után adnék oda gyermekeimnek. Ajánlom minden felnőttnek vagy gyermekét olvasásra ösztönző szülőnek, akiknek vágya a „fehérség”, a „tökéletes jóság” elérése. Azoknak is ajánlom, akik még nem ismerték fel, hogy ez a tökéletesség nem létezik, mint ahogyan Csóka Ferenc is írja: az ember „esendő, vágyó, szenvedő, bosszankodó, unatkozó, szerető és nemszerető lény”. De hagyjuk a közhelyeket…
Csóka Ferenc: Színország lovagja, Vámbéry Polgári Társulás, 2020
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)
Négy sorkatona szemszögéből, élethelyzetéből, állapotrajzából tárulnak elénk a katonaéletet bemutató eseménysorok. Négy különböző mentalitású és nemzetiségű kiskatona, a szerb Jovan, a román Mircea, a magyar Samu és a szász Hansi kiszolgáltatott élethelyzete és a romániai rendszerváltó események határozzák meg (katona) sorsukat. A kelet-európai forradalmak közül a romániai volt a legvérengzőbb a temesvári utcai harcokkal, Tőkés László politikai szerepvállalásával, s a romániai diktatúra szilárdságát és kiterjedt besúgórendszerét jelképező titkosrendőrségével. Persze nem ezek kerülnek a narráció
Réz Andrásról mindig is tudtam, hogy remek filmesztéta, s Válogatott szorongásaim című kötete olvasásakor meg is bizonyosodtam róla, hogy az átlagosnál jobban odafigyel a világra, amelyben élünk. Arra, hogy átlagon felüli fantáziával van megáldva, a Linda tévésorozat forgatókönyvénél nem is kell jobb példa. Legújabb könyvét viszont nem igazán tudom hova tenni.
A Szlovákiai magyar szép irodalom a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) évről évre megjelenő antológiája az idén is reprezentatív látképét adja a felvidéki magyar irodalomnak. A 250 oldalas könyv harmincegy kortárs szerzőt számlál. Az alkotók neve nem csupán a Felvidéken csenghet ismerősen, hanem Magyarországon is: a legtöbbjük számos könyvvel, műfordítással, publicisztikával, díjjal rendelkezik, így nem túlzás azt mondanunk, hogy állandó oszlopai ők a felvidéki magyar irodalomnak, egyúttal ápolói, életben tartói is.
Mindig örömmel tölt el, amikor különböző sajtótermékek címsorai egyöntetűen magasztaló jelzőkkel hivatkoznak egy elsőfilmes magyar rendező debütálására – méghozzá nem érdemtelenül. Szerencsére nem ritka ez a jelenség, gondoljunk csak olyan közelmúltbeli alkotásokra, mint az előző lapszámban bemutatott Zanox – Kockázatok és mellékhatások, vagy a ma már kultfilmnek számító Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem beszélve az Oscar-díjas Saul fiáról.
Sandra Cisneros spanyol–amerikai írónő, a kortárs amerikai irodalom egyik legjelentősebb alakja. Írásai az úgynevezett chicanas, azaz a Chicago térségében élő spanyol nők életéről szóló művek hagyományába tartoznak. 2019-ben elnyerte a magas presztízsű PEN/Nabokov irodalmi díjat, a teljesítményét úgy jellemezték, mint az amerikai irodalom kontinensen túli kiterjesztése, amivel hatást gyakorol a nemzetközi irodalom világára. De miről ír Cisneros? Arról, amiről a legjobban tud: az életéről. A Mangó utcai ház (1983) az első és legismertebb könyve, amelyben Cisneros először hallatta saját írói hangját.
Az ókori görög filozófus, Empedoklész négy elem: a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezte a világmindenséget. Ezek közül a víznek mindig is jól meghatározott szerepe volt a filozófiai gondolkodásban. A víz látványa, a hullámok hangja hatást gyakorol; talán az sem véletlen, hogy tenger mellett élt és alkotott a legtöbb ókori filozófus.
Jo Nesbø norvég író, zenész, szövegíró, közgazdász, egykori ígéretes labdarúgó. Öt elbeszélést – terjedelmüket tekintve inkább kisregényt vagy regényt – tartalmazó kötetét az Animus Kiadó jelentette meg a Skandináv krimik sorozatában, alig egy évvel a norvég kiadást követően, Sulyok Viktória fordításában. Talány, hogy miért került ebbe a sorozatba, hiszen nem skandináv, hanem inkább amerikai hangulatú, és nem is krimi.
Évekkel ezelőtt egy bemutató során lehetőségem nyílt arra, hogy a kezemben tartsak nagyjából egy liter higanyt. Körülbelül tizenhárom kilogrammot nyomott. Leírva talán nem annyira mellbevágó, mekkora a súlya ennek az anyagnak a térfogatához képest, tehát mekkora a fajsúlya vagy sűrűsége, de élőben még azok is megdöbbentek, akiknek előre szóltak.
Március elején mutatták be a mozikban a Hadik című új magyar történelmi kalandfilmet. Bár sokan fenntartásokkal viseltetnek a magyar történelmi filmekkel szemben, sőt tartanak az unalomtól, ennél az alkotásnál érdemes amúgy huszárosan összeszedni a bátorságot és megnézni. A jutalom egy meglepően szórakoztató, élvezetes filmélmény lesz.
George Friedman e művében az USA történelméből, korábbi társadalmi és gazdasági ciklusok természetének részletes elemzéséből állít fel egy prognózist az Amerikai Egyesült Államok következő éveire nézve. De mégis miért lehet érdekes az európai olvasók számára egy tengerentúli világról szóló könyv?