Szalai Klaudia: Regejáró napok az erdélyi Énlakán – kiállításokkal, könyvbemutatóval és rendhagyó író-olvasó találkozóval

2022. augusztus 23., 21:29

Immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Regejáró Énlaka-napokat, amelyek során koncertek, előadások, kiállítások, valamint könyvbemutatók várják az érdeklődőket. Idén először író-olvasó találkozóval is készülnek a szervezők.

Egy rendezvény, amely tudatosan kerüli a fesztivál elnevezést. Ekképpen tudnám jellemezni Regejáró Énlaka-napokat, amelynek családias hangulatát nem csupán az esemény helyszíne, de a helyiek és a közösség összetartó ereje is biztosítja. A Hargita megyében található falu szeptember 2–4-ig várja a látogatókat a korábbi években is megszokott programokkal.

Szeptember 2-án a délutáni órákban áldáskéréssel, valamint Dezső Tibor Fel a fejjel! című előadásával készülnek a szervezők. Az esti órákban Áprily Lajos-esten, az Erdő zenekar koncertjén, valamint a nap zárásaként a hagyománnyá vált tábortűz mellett különleges táncházi produkcióban vehetnek részt a látogatók.

Szeptember 3-án a délelőtti órákban gyermekprogramok lesznek, 11 órától a Misztrál együttes koncerttel várja a kicsiket, majd közös ebédre invitálják az érdeklődőket. Az ebéd utáni órákban elsőként az Artera Nemezműhely egyéni és csoportos, valamint Csomortáni Gál Judit egyéni alkotásainak kiállításán vehetnek részt a látogatók. Délután a Lóri és a kihalt állatok című előadással várja a hallgatóságot Farkas Wellmann Endre költő, a Helyőrség.ma irodalmi portál főszerkesztője és a Magyar PEN Club alelnöke, aki Regős Mátyás író-költővel beszélget. Az esti órákban a különleges hangfürdő mellett Balla Ede legújabb kötetének bemutatójával is készülnek a szervezők, az est hangulatáért pedig a Misztrál együttes felel.

Az eseménysorozat utolsó napján, szeptember 4-én a már megszokottá vált istentisztelettel zárul az V. Regejáró Énlaka-napok. Az eseményre a belépés ingyenes. A rendezvényt a Petőfi Kulturális Ügynökség is támogatta. További információk az alábbi linken:

https://www.facebook.com/events/1452247088580737/?active_tab=discussion