2021. augusztus 15., 08:33
A Régimódi történet Szabó Magda magánmitológiájának alapregénye. Kronológiáját tekintve is, hisz egészen messze, a szépapákig visszamenően mutatja be családjának történetét. A regény kulcsfigurája, a történetcsoportokat összekötő személy az édesanya, Jablonczay Lenke, akinek emléket kívánt állítani a művel.
Szabó Magda aprólékos kutatómunkát végzett levelek, naplók, visszaemlékezések segítségével. Édesanyjának minden életeseményét, cselekedetét, érzelemvilágának legapróbb rezdülését is dokumentálta, mégis mentes a maníros pszichologizálástól, noha a cél már-már irreális: „megtudni azt, amire anyám sem volt kíváncsi”. Nem csak egy-egy végtelenné kimerevített, jelentőssé vált időpillanatban, inkább folyamatként. Jablonczay Lenke élete, feltárni kívánt lélektükre ugyanis nem állóvíz, hanem egy átfolyó tó, amelybe felmenőinek háromgenerációnyi csökönyössége, botlása és mindennemű gyarlósága árad, s az ő lépéseiben és cselekedeteiben ölt testet. Minden általa értelmeződik, de csak narratív síkon, hogy elmesélhetővé váljon ez a kiegyezéstől a második világháborúig hömpölygő történetfolyam, amelynek utolsó lapjain, 1917 októberében megszületik az írónő, Szabó Magda.
Irdatlan mennyiségű adatot sorakoztat fel, ami nem teszi könnyű olvasmánnyá a könyvet. Sorra veszi a fontosabb magyar és külföldi eseményeket, szórakoztató szenzációkat, az időjárás hatását az adott év termésátlagának alakulására, a legújabb színházi sikereket. Persze mindez csak háttérdíszlet, a szereplők megszokott életét döbbenetesen kevéssé befolyásolták jelentős világpolitikai események. (Százezrek vérétől iszamos az isonzói táj, de itthon zsúrokat adnak és szamovárban főzik a teát.)
Jablonczay Lenke a nagyítóüveg, amelyen keresztül megelevenedik, nyüzsögve benépesül a látható mikrovilág, a Szkéné: a Füzesgyarmat körüli Sárrét és a lugubris (komor) tónusú Debrecen. „És a dráma mindig mindig csak tragédia.” Dramatis personae: Lenke és szülei, valamint számos színes mellékalak, barátok és családtagok. Girardi-kalapos, nyegle aranyifjak, akik hajnalig mulatnak és a kaszinóban két óra alatt kártyán veszítik el a 17. századtól gyarapított, ősi vagyont. Bongyorra frizírozott szépasszonyok és szerelemtől pihegő leánykáik: a szalonban mindenki az első bosztonra vár. Kegyes apácák és gunyoros vénkisasszonyok, kiszolgáltatott gyermekekkel kegyetlenkedő cselédek. Cukros sütemény és fojtósra szorított míderek, rózsaszín tarlatánruhácskákra tűzött melegházi ibolyacsokor.
Szabó Magda varázsvilága ilyen élettel teli, színei és illatai kiragyognak a sorok közül. Megidézi a gesztenyeillatú téli korzót puhára sült parázstökökkel, aranyló mézszínekkel rekkenő nyarakat fest, a debreceni utca minden háza fényben ragyog, a zárdafalon is méz csorog, „rózsabimbókon könyököl az ég”. Különösen fontosak a helyek, egykori otthonok, házak, ahol már mások laknak, de általuk feleleveníthetők a régi emlékek. Jelentőségük nagy a történetben, hisz a főhős nem tud emberekhez kapcsolódni, azok ugyanis eltűnnek, meghalnak, elszöknek előle; kötődni csak helyekhez lehet, ezt a kis Jablonczay Lenke hamar megtanulja. Szülei négyévesen „odaadják”, rideg és szeretetlen nagyanyja házában csak a dédapja és a nagyapja jó hozzá, de ők fájdalmasan hamar, egy-egy év eltéréssel halnak meg. Lenke egy mélyen sebzett, magányos gyerek, aki azt sem tudja, hány testvére van. A magárautaltság és a kiszolgáltatottság érzéketlen nagynénjei közt alapélmény; tragikus hős, aki ilyen családi háttérrel nem is küzdhet a végzete ellen. Megy a kijelölt úton, lelkiismeretesen teszi a dolgát, ragyogóan tehetséges fiatal nővé érik, mégsem kapunk feloldozást, habkönnyű, boldog véget.
Elgondolkodtató, ahogy a család dinamikáját ábrázolja a szerző, számtalanszor utalva arra, hogy itt-ott elég lett volna egyetlen jó szó, egy kicsit meggondoltabb tett, szeretettelibb odafordulás a másik felé, és minden másképp alakulhatott volna. Sokszor a kevélység, az üres formákhoz ragaszkodó, felszínes képmutatás és a pusztító, homéroszi harag taszítja kegyetlen kényszerpályára a szereplőket. Csipkefüggönyök és szecessziós porcelánok nélkül: ma sincs ez másként. Ez nem egy régimódi, elavult történet, üzenete aktuálisabb, mint valaha: legyünk jobbak egymáshoz!
Szabó Magda: Régimódi történet, Jaffa Kiadó, Budapest, 2017
Megjelent a Magyar Kultúra Család-számában (2021/2)
