Varga Melinda: Hol lakik a költészet?

2021. február 14., 08:55

Milyen a költő dolgozószobája, gépbe ír-e vagy papírra, éjjel vagy korán reggel, hol rejtőzik az ihlet, s milyen a vers otthona? – a mindenkori olvasót foglalkoztatják ezek a kérdések, egy kötetbemutatón legszívesebben erről kérdezné a költőt. Pontos válasz nincs rá. Olyan mint az Isten, szerelem, a túlvilág. Körül tudjuk írni, de nincsenek rá pontos fogalmaink, lehetlen azt mondani, hogy a költészet a költő udvarában lakik a körtefa alatt.

Viola Szandra Használt fényforrások kötetétnek Hol van? című nyitóverse erre a kérdésre próbál felelni. Ez a vers elkülönül tipográfiailag a többi költeménytől, jelezve, hogy bevezeti a kötetet, összefogja a mondanivalót, és erre a versre fűzhető fel a többi is.

A költő érzékeny, leheletfinom lírájának sajátossága az érzéki valóság és az isteni, túlvilági létezés találkoztatása. A szerző rávezeti arra az olvasót, hogy a költészet a mindennapokban, az apró, látszólag jelentéktelen dolgokban lakik, egy naplementében, egy mandulaszem ízében, de például a Hargitán is ott van, amikor egy mélyebb levegőt veszünk a tél kellős közepén. Ott van a gondolatszakadásban, a magasszárú csizmában járó mámoreltakarító nők tekintetében, a sötét éjszaka világoskékjében, a májusig rohanó ködben, a pirított, az időkávéban, a szárnyakkal kitakart égben.

Szandra verseiben egészen meghökkentő, plasztikus, festményszerű költői képekkel, egyedi szókapcsolatokkal találkozunk: „a kivágott erdő a fák negatívja”, „a madarak lépte vagyunk, amelyet repülés híján tesznek”, „hiányzik belőlünk, ami a szirmok hervadásához kell”, „a fák minden ősszel újraöregszenek”, „fellövik a mennybe a sötétségjelző rakétákat”, „a fák kezeslábasba öltöztetett lelkek”. „égcsokoládé”, „kereszténymagány”, „kenyérszetkereszt”.

A Nem visszatérő, hanem hazatér című ciklus az emlékezés, a gyökerek, a család, az identitás, az elmúlás témákat bontja ki. A második ciklusban (A szentháromság kétharmada) találjuk az Istenhez, hithez, a teremtéshez kapcsolható verseket. Ezeket néhol finom irónia hatja át, az És akkor Isten című vers jó példa erre, itt ugyanis a Fennvaló megteremti a paradicsomi magányt, a bordaközti fájdalmat, a szorongást és az egyedüllétet.

A kötet legszebb, imaszerű sora a Magára hagyott kert című versben olvasható:

„Istenem magammá változtass, mert az már te vagy”

A Csak tengerhez című ciklus zárja a kötetet, amelyben a víz a központi elem, s mintha a költészet maga is tengerré, folyóvá változna, naplementeszoborrá, zölden, narancsosan, lilásfeketén üvöltő horizonttá, avignoni sárga és dobbanásvörös reggellé, amelyben az olvasó pompásan érzi magát.

 

Viola Szandra: Használt fényforrások. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)