Milyen a költő dolgozószobája, gépbe ír-e vagy papírra, éjjel vagy korán reggel, hol rejtőzik az ihlet, s milyen a vers otthona? – a mindenkori olvasót foglalkoztatják ezek a kérdések, egy kötetbemutatón legszívesebben erről kérdezné a költőt. Pontos válasz nincs rá. Olyan mint az Isten, szerelem, a túlvilág. Körül tudjuk írni, de nincsenek rá pontos fogalmaink, lehetlen azt mondani, hogy a költészet a költő udvarában lakik a körtefa alatt.
Viola Szandra Használt fényforrások kötetétnek Hol van? című nyitóverse erre a kérdésre próbál felelni. Ez a vers elkülönül tipográfiailag a többi költeménytől, jelezve, hogy bevezeti a kötetet, összefogja a mondanivalót, és erre a versre fűzhető fel a többi is.
A költő érzékeny, leheletfinom lírájának sajátossága az érzéki valóság és az isteni, túlvilági létezés találkoztatása. A szerző rávezeti arra az olvasót, hogy a költészet a mindennapokban, az apró, látszólag jelentéktelen dolgokban lakik, egy naplementében, egy mandulaszem ízében, de például a Hargitán is ott van, amikor egy mélyebb levegőt veszünk a tél kellős közepén. Ott van a gondolatszakadásban, a magasszárú csizmában járó mámoreltakarító nők tekintetében, a sötét éjszaka világoskékjében, a májusig rohanó ködben, a pirított, az időkávéban, a szárnyakkal kitakart égben.
Szandra verseiben egészen meghökkentő, plasztikus, festményszerű költői képekkel, egyedi szókapcsolatokkal találkozunk: „a kivágott erdő a fák negatívja”, „a madarak lépte vagyunk, amelyet repülés híján tesznek”, „hiányzik belőlünk, ami a szirmok hervadásához kell”, „a fák minden ősszel újraöregszenek”, „fellövik a mennybe a sötétségjelző rakétákat”, „a fák kezeslábasba öltöztetett lelkek”. „égcsokoládé”, „kereszténymagány”, „kenyérszetkereszt”.
A Nem visszatérő, hanem hazatér című ciklus az emlékezés, a gyökerek, a család, az identitás, az elmúlás témákat bontja ki. A második ciklusban (A szentháromság kétharmada) találjuk az Istenhez, hithez, a teremtéshez kapcsolható verseket. Ezeket néhol finom irónia hatja át, az És akkor Isten című vers jó példa erre, itt ugyanis a Fennvaló megteremti a paradicsomi magányt, a bordaközti fájdalmat, a szorongást és az egyedüllétet.
A kötet legszebb, imaszerű sora a Magára hagyott kert című versben olvasható:
„Istenem magammá változtass, mert az már te vagy”
A Csak tengerhez című ciklus zárja a kötetet, amelyben a víz a központi elem, s mintha a költészet maga is tengerré, folyóvá változna, naplementeszoborrá, zölden, narancsosan, lilásfeketén üvöltő horizonttá, avignoni sárga és dobbanásvörös reggellé, amelyben az olvasó pompásan érzi magát.
Viola Szandra: Használt fényforrások. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.