Kertész Mihály nevét említettük a kolozsvári filmgyártás kapcsán is, ugyanis az Oscar-díjas Casablanca rendezője Janovics Jenővel együtt dolgozott a Szamos-parti filmstúdióban. Akkor még egyikük sem sejthette, hogy évek múlva a stúdió tulajdonosára megaláztatások várnak, az ifjú rendezőre pedig Michael Curtiz néven világhír.
Az Amerikába emigrált Kertész Mihályról egy igen sajátos portréfilmet készített egyik ma élő kollégája, Topolánszky Tamás Yvan, aki első egész estés filmjében találékony és leleményes módon teremti meg a negyvenes évek Hollywoodjának hangulatát, és kiváló szereposztással is érzékelteti azt a többnyelvű közeget, amelyben a Casablanca forgatása zajlott.
A Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot egyszerre hoz újat a filmforgatásról szóló filmek és a mozgóképes portrék terén is. A film háromnegyede igaz, már-már dokumentarista igénnyel tárja elénk a Casablanca születésének amúgy jól ismert kihívásait: nincs készen a forgatókönyv, senki, maga a rendező sem sejti, mi lesz a film vége, és közben egyre nagyobb a producereken és a rendezőn a politikai nyomás is. A Curtiz aznap kezdődik, amikor Japán lebombázza Pearl Harbort, a készülő Casablanca című filmtől pedig azt várják el, hogy propagandaként is működjön, mintegy igazolja vissza, hogy Amerika háborús szerepvállalása jogos. A hatalom képviselőjének szemében a Casablanca hol sekélyesnek tűnik, mert a szerelemről szól, hol problémásnak, mert a Ricket alakító Humphrey Bogarton kívül a stáb többi tagja bevándorló és kétes lojalitású idegen.
Topolánszky Tamás Yvan filmje azoknak mond a legtöbbet, akik ismerik a Casablanca cselekményét, történetvezetését, szállóigévé vált mondatait és filmtörténeti jelentőségét, de azoknak is emlékezetes filmélmény lesz, akik talán épp emiatt nézik meg vagy nézik újra az 1942-ben bemutatott klasszikust. A Curtiz ugyanis – ahogy a film címe is jelzi – a rendezőről szól. De nem szokványos portré, amelyből kiderül, milyen életút vezetett egy hollywoodi rendezői székbe, hanem az életének csupán ezt a pár hónapját ismerjük meg, és ebből bomlik ki az arrogáns, önző és szoknyabolond filmrendező személyiségének rajza. Közben felsejlik a múltja is, és a történelem viharainak pusztításai. Lengyel Ferenc kiváló alakításában Curtiz végig egyensúlyban tartja a már-már szerethető, máskor viszont bicskanyitogatóan tahó, gyötrődő férfi karakterét – muszáj nézni őt, a karizmája filmvásznon keresztül is hat. A rossz angolsággal üvöltöző direktor mintha csak karikatúra lenne, a magyar káromkodások kiszólásai és a gyakori nyelvi váltások pedig az idegenség–összetartozás jelenségeit is frappáns módon érzékeltetik.
A Curtiz sokrétű film kiváló színészi alakításokkal, sajátos hangulatú látvánnyal és friss gondolatokkal, merész rendezői koncepcióval – méltán figyelt fel rá a nemzetközi filmes szakma, nemrég például a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. szeptember 28-i számában.)
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.