A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez. Barnabás korábban hazugsággal úszta meg a sorozást és végig elkerülte a harcokat, helyette az öccse vonult be. Amikor azonban megtalálja az erdőben bujkáló csapatot, akkor katonaviseltnek hazudja magát, hogy sebesült öccse mellett lehessen – ezenkívül beleszeret a sebesülteket ápoló fiatal nőbe, akibe – nem túl váratlan csavar – az öccse is szerelmes. Így egy klasszikus szerelmi háromszög alakul ki, és a magát katonaviseltnek beállító főszereplő is egyre kínosabb szituációkba kerül a harci helyzetek közeledtével, sőt, a film utolsó, drámai fordulata is neki lesz köszönhető.
A magyar történelem tele van izgalmasabbnál izgalmasabb korszakokkal, amelyek tálcán kínálják magukat megfilmesítésre. A történelmi filmek általában két csapásirányon mozognak: az egyik, közönségbarátabb irány az, amikor a film középpontjában az adott korszak megidézése áll minél hitelesebb látványvilággal és realista részletekkel, ahol a történelem megragadása a cél, és ennek rendelődik alá a történet; a másik (kevésbé látványos, de jóval költséghatékonyabb) megoldás, amikor a film középpontjában a történet, a szereplők viszonya áll, és a történelmi háttér inkább csak kulissza, a lényeg a sztorin van. A Guerilla vállaltan a második, történetközpontú megoldást választja: „a film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848–49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén” – áll a film beharangozójában.
Sajnos a cím és a beharangozó is alapvetően becsapós: a Guerillának se a gerillákhoz, se a gerillaháborúhoz nincs sok köze (egy bujkáló reguláris csapatról van szó, amely bemenekült az erdőbe, és a tervük annyi, hogy amint kipihenték magukat, ki is mennek onnan és csatlakoznak más csapattestekhez), ahogy magához a szabadságharchoz se – az inkább csak pár motívummal felskiccelt háttér, ami előtt kibontakozik a szerelmi háromszög és az erdőben bujkáló csapat hétköznapi élete.
A film lassúnak tűnhet, azonban ez a lassú ritmus képes elkapni a nézőt, és a remek képeknek és a színészeknek köszönhetően ez a minimalista ábrázolásmód nem válik unalmassá. Apró rezdülésekből, realista közelikből és kevés párbeszédből áll össze a film cselekménye, ami aztán váratlan, drámai fordulatokban csúcsosodik ki. Azonban az alkotói igyekezet, hogy elkerüljék a historizálás csapdáját, az ellenkező végletbe csapott át: a szabadságharc motívumai semmit nem tesznek hozzá a történethez, a sztori játszódhatna bárhol és bármikor egy vesztes háború idején. A szerelmi háromszög és a bemutatott figurák jól felépítettek, azonban a film lélektanilag, apró gesztusokból, tekintetekből, mondatokból összeálló hitelességét visszamenőleg csapja agyon a Mel Gibson Apocalyptójára utaló zárlat – de ami a majákról szóló erőszaktörténetben működött, az a Guerillában inkább kínos.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 9-i számában)
