Bonczidai Éva: Szamárköhögés és teszetoszaság

2020. október 23., 07:09
Forrás: Port.hu

Van néhány ’56-hoz kötődő film, amelyeket szeretném, ha látnának a fiaim. Ilyen például a Mészáros Márta rendezte Temetetlen halott, ez Nagy Imre életének utolsó éveit tárja elénk a jugoszláv nagykövetségtől a snagovi fogságon és a tárgyaláson át a kivégzésig.

Egyértelműen ott van a megnézendő filmek között Makk Károly rendezése is, a Szerelem. A Déry Tibor novelláiból 1970-ben készült filmet sokan a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotásának tartják: két nő várja haza a szeretett férfit – János politikai elítéltként börtönbe került, felesége viszont ezt eltitkolja a férfi édesanyja elől, és elhiteti az idős asszonnyal, hogy a fia külföldön dolgozik. Érdekes adalék, hogy a férfi főszerepet játszó Darvas Iván a forradalom után 22 hónapig valóban börtönben volt, és a forgatáson találkozott az egykori börtönőrével is.

De mivel a fiaim kiskamaszok, valószínűleg a Szamárköhögés című szatirikus filmmel fogjuk kezdeni az ’56-os filmélmények sorát. Gárdos Péter alkotása azzal együtt is jó választásnak tűnik, hogy nem lehet nevetnivalónk, ha ennek az időszaknak a szenvedéseit számba vesszük. Ennek fényében érthető, hogy 1987-ben itthon fenntartásokkal fogadták a filmet, hiszen ez a hangnem óriási kockázatot jelent, ha ilyen horderejű időszakhoz társítjuk. Gárdos ugyanis nem a hősöket mutatja be, nem jelenik meg a szabadságharc eszménye, hanem az emberek gyarlóságára irányítja a figyelmünket, a felnőtteket látjuk, akik lapítanak, és a gyermeki nézőpontot, amely által még élesebb ez a társadalomkritika. A forradalom itt mintha csak katalizátor lenne, a gyerekek számára szembetűnővé válik, mennyi mindenben hazudnak a felnőttek.

Felborul a rend, és ez a főhősök életében kezdetben csak játék. (Lássuk be, a pandémia kezdetén ez volt a mai gyerekek egyik reakciója is.) „Végre történik valami. Végre egy kis felkelés van. Minél tovább tart, annál jobb. Ha felkelés van, nincs iskola” – jegyzi meg Tomi (Tóth Marcell). Ő és családja távol marad a szabadságharc eseményeitől, bár toposzok szintjén a film megidézi azokat (megjelenik az átlőtt kenyér, a disszidálás dilemmája, a Sztálin-összes elégetése), ugyanakkor archív felvételek és rádióbejátszások által átélhetővé válik a történelmi kontextus is. Még úgy is, hogy ennek előterében valóban egy humoros-groteszk történet játszódik: a szülők teljesen kifordulnak magukból, az apa (Garas Dezső) felpofozza az egyik kollégáját, a spicces anya (Hernádi Judit) az ablakból a melleit mutogatja a nemzetőröknek, a család külföldre készül, az apa azt tervezgeti, hogy sztepptáncos lesz. Egyedül a mindig higgadt nagyi (Törőcsik Mari) marad önmaga, ezért is megrázó az ő drámája.

A gyerekek bár érzékelik a felnőttek szokatlan viselkedését, saját problémáikkal vagy épp játékaikkal vannak elfoglalva, bájos helyzetkomikum, ahogy a bajkeverő kislány, Annamari (Kárász Eszter) seprűnyélre szerelt zászlócskával integet a forradalmároknak, miközben köszöntésképpen vidáman skandálja: „Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás!”

Forrás: Port.hu

A megmosolyogtató gyerekjelenetek, és a megbocsátható teszetoszasággal csetlő-botló felnőttek karakterábrázoló jelenetei pontos dramaturgiával épülnek egymásra, ebből fakad az, hogy míg egyik percben jóízűen nevetünk, hamarosan gombóc ugrik a torkunkba. Egyik percben szállóige születik: „Maga engem ne sajnáljon! Az anyósom engem ne sajnáljon, tudom én magamat sajnálni” (mondja az apa, miután elveszíti az igazgatói állását), máskor meg olyan lírai szépségű, jelképgazdagságú jelenetek következnek, mint az akváriumból a padokra kipakolt, fuldokolva tátogó halak agóniája.

Családi mozizáshoz remek választás a Szamárköhögés. Az a fajta film ez, amelyik után bizony beszélgetni kell a gyerekekkel. Biztosan rengeteg kérdésük lesz.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 17-i számában.)