Robert Harris 2013-ban publikált regényt a Dreyfus-ügyről, ami rögtön bestsellerré vált. A botrányos eseményeket a Georges Picquart perspektívájából bemutató könyv szolgált Polanski forgatókönyvének alapjául. Dreyfus századost hazaárulás vádjával megfosztják rangjától. Georges Picquart ezredes figyelemmel kíséri volt tanítványa ügyét, a titkosszolgálat új vezetőjeként nyomozásba kezd a vád alapjául szolgáló levéllel kapcsolatban. Ahogy egyre közelebb jár az igazsághoz, egyre nagyobb ellenállást tapasztal a hadsereg vezetői részéről. A katonatiszt kockára teszi karrierjét és életét. A híres író, Émile Zola felháborodott oknyomozó írását (konkrét nevekkel) a L’Aurore újság lapjain közölte J’accuse (Vádolom) címmel – ez a film eredeti címe is –, ezzel közellenséggé vált Franciaországban. Az Ördög-szigeten raboskodó Dreyfus ügyét többször újravizsgálják, öt év után kapott végül kegyelmet.
Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy – előzetes
Georges Picquart szerepét (aki a film voltaképpeni főszereplője Dreyfus helyett) az Oscar-díjas Jean Dujardin formálja meg. A felismerhetetlenségig maszkírozott Louis Garrel alakítja Alfred Dreyfust. Picquart szeretőjét, Pauline-t a rendező felesége, Emmanuelle Seigner játssza. A tavalyi velencei nemzetközi filmfesztiválon elnyert négy díj után idén a César-gálán kapott újabb elismeréseket a film. A korhű képi világhoz hozzájárultak a ruhák, melyek tervezéséért Pascaline Chavanne a legjobb jelmeznek járó César-díjat nyerte el. Megszerezte a filmmel a legjobb adaptációért járó díjat Roman Polanski és Robert Harris, valamint a legjobb rendezés díjával is Polanskit illették.
Bármi legyen is a véleményünk Polanski magánéletéről és tetteiről, új filmjét látva el kell ismernünk, hogy még mindig a kortárs filmkészítők egyik legjobbika. Remekül idézi meg a korszakot, a sztoribonyolítás és a karakterek bemutatása végig izgalmas, még úgy is, hogy a nézők jó része pontosan tudja, mi lesz a történet végkifejlete. Polanski ezen felül számos áthallásra alkalmas motívumot is elhelyezett a filmben (a morális döntések indokaitól elkezdve a morális pánik létrejöttéig), ami a jelenre vonatkoztatva is izgalmas kérdéseket vet fel, így teszi a történetet ma is aktuálissá.
2020 októberében mutatták be Jason Woliner rendezésében a Borat második részét, aminek teljes címét már leírni is fáj: Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára. Az első rész (a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika) 2006-ban került a mozikba, Sacha Baron Cohen főszereplésével, aki természetesen az új részben is viszi tovább a karaktert. Az első rész sikere miatt – és mert a Borat figura szinte önálló életre kelt –várható volt hogy elkészül a folytatás is.
„– De szép kis szőrös! – Ugye? Tavaly tömték” – hangzik az egyik vegytisztaságú mini-blőd párbeszéd a Csupasz pisztoly sorozatból. Buta és egyszerű poén. Amitől viszont ellenállhatatlanul, reflexszerűen vigyorra görbül a szánk, az a párbeszéd férfi résztvevőjének gesztusrendszere, ahogy ezt kimondja, ahogy elnéz a kamera mellett, ezüstös ősz hajával és a sok vihart látott pléharcról sütő megkövesedett debilitás minden bájával.
Január 29-én kezdődött a Sapientia EMTE Média Tanszékének rendhagyó, online filmtörténeti vetítéssorozata. A tervek szerint az egyetem minden hónap utolsó péntekjén egy-egy magyar filmet vetít le a virtuális térben. A vetítést a tanszéken oktató és kutató szakemberek rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően minden találkozás közös beszélgetéssel zárul.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az átlagos mozgóképfogyasztó ma már elképzelhetetlennek tarja, hogy egy filmben ne legyenek hangok (színek, digitális trükkök stb.), azonban a filmtörténet első nagy korszakában a celluloidtekercsekre csak képet tudtak rögzíteni, így sem dialógusok, sem zajok, sem filmzene nem volt. Illetve utóbbit természetesen kreatívan megoldották, és ha a felvételkor és lejátszáskor nem is tudtak hangot produkálni a vetítőgépről, a mozikban legtöbbször egy egész nagyzenekar volt, amely élőben festette alá zenei hangkulisszával a vásznon látottakat.
Egy dialógust rögtönözni? Semmiség. Egy forgatókönyvet? Azt már nehezebb. Hasonlóképpen: egy jelenetet (képpel-hanggal-világítással-színészekkel) még csak-csak össze lehet dobni a pillanat hevében, na de egy egész estés, nézhető játékfilmet így összerakni elég nagy botorság. A filmkészítés és a teljes improvizáció első hallásra kizárja egymást, hiszen a konstruáltság, a megtervezettség és persze a megrendezés is a film leglényegéhez tartoznak. Próbálkozások persze mindig akadtak, elsősorban a határterületekről érkező alkotók részéről, és azoknál, akik a film különleges sajátosságaiban és nem az
Mészöly Miklós írásaiból nem könnyű filmet készíteni, és sokáig az 1970-es Magasiskola volt az egyetlen adaptáció, ami az ő művéből készült. A feldolgozás sajátossága azonban, hogy az 1956-ban íródott kisregényt Mészöly a rendezővel együtt dolgozta át mozgóképpé, a forgatókönyvet közösen írták, a film dialógusait pedig Mészöly egyedül jegyzi. A kisregény írásának egyik ihlető elemének tekinthető (a szocializmus politikai berendezkedése mellett), hogy az író egy alkalommal maga is egy kísérleti solymásztelep vendége volt pár napig, így a regényben (és a filmben) megjelenő realista elemek valós eseményekből