Rendezője az új-zélandi Jane Campion, aki egy személyben a film forgatókönyvírója és producere is. Nemzetközi hírnévre az Egy angyal az asztalomnál (An Angel at My Table) című nagyjátékfilmjével tett szert. Alkotásainak középpontjában jellemzően a női főhős szabadságküzdelme és a tradicionális, kényszerűen felvett nemi szerepek lebontása áll. Ez a tematika a XIX. század művészetétől kezdve meglehetősen gyakorivá kezdett válni, gondoljunk például Ibsen Babaszobájára vagy Flaubert Bovarynéjára. Campion harmadik nagyjátékfilmje, a Zongoralecke szintén erre a kérdésre reflektál.
1851-ben járunk. A skót Ada McGrath (Holly Hunter) hatéves kora óta néma. Apja levelezés útján talált neki férjet a kolonizált Új-Zélandon, így kilencéves lányával, Florával (Ann Paquin) és a számára legfontosabb értékkel, zongorájával útra kelnek a távoli országba. Férje, Alisdair Stewart (Sam Neill) egy egyszerű telepes, aki nem értékeli újdonsült felesége zenei szenvedélyét, 40 hektár földért eladja zongoráját szomszédjának, a leszerelt tengerésznek, George Bainesnek (Harvey Kitel). Ada mindenáron vissza akarja szerezni a hangszerét. Baines ajánlatára megegyezést kötnek: Ada visszakaphatja, de annyi látogatást, (azaz zongoraleckét) kér tőle cserébe, ahány fekete billentyű van a zongorán. A két megállapodó fél között szoros, szenvedélyes viszony kezd kialakulni.
Zongoralecke – előzetes
Ada magányos és kétségbeesett karakter. Ezen némasága sem segít, sőt még inkább tárgyiasítja, kiszolgáltatottabb helyzetbe süllyeszti őt. A zongora számára az egyetlen önkifejezési médium, ebben manifesztálódik személyiségének legmélyebb rétege. Néha alva jár, és álmában is játszik, öntudatlanul, ösztönösen beleolvad a zenébe. Amikor férje elcseréli a hangszert, Ada elfojtott érzelmei előtörnek, makaccsá és gyerekessé válik. Vele szemben, előző házasságából született gyermeke, Flora, gyakran érettebben cselekszik nála. A lány vitális személyiség, a nehézségek ellenére is jó kedélyű tud maradni. Ő Ada közvetlen szócsöve a külvilággal. Őszinteség és jó szándék irányítja, pártatlanul igyekszik mindenkinek a kedvében járni és az erkölcsileg helyes útra terelni az eltévedteket. Ennek szimbolikus megjelenítése, hogy angyalszárnyakat visel. A kislány kulcsszerepet játszik a drámai konfliktusban, vagyis az anya felszabadulásában, amely nélküle nem valósulhatott volna meg.
A két férfi szereplő jelleme radikálisan különbözik, közöttük hánykolódik Ada, akinek „nincs beleszólása” a saját életét meghatározó döntésekbe, ki van téve szeszélyeiknek. Férje, Alisdair, a civilizáció és a társadalmi konvenciók képviselője. Szeretne megfelelni házastársi szerepének, azonban a két fél között nem jön létre valódi intimitás. Alisdair nem érti a zongora jelentőségét, így feleségét sem. A férjet ellenpontozó Baines ösztönember, aki a civilizáció és az őslakoséletmód perifériáján mozog. Képes volt beilleszkedni a maorik közé, ezt mutatják tetoválásai is. Őszintén szereti Adát, de a nőhöz fűződő szexuális vágyai, brutalitása és ösztönszerű viselkedése révén, képtelen gyöngéden viszonyulni a finom, érzékeny, nőhöz. Birtoklásvágyát testi kontaktusokkal juttatja kifejezésre.
A néma főszereplő eljátszásáért Holly Hunter Oscar-díjat kapott, legjobb női karakter kategóriában. A 121 perces filmben egy árva szót sem szólt, javarészt ő játszotta el a Michael Nyman által írt zongoradarabokat, valamint el kellet sajátítania a jelbeszédet is. Szuggesztív mimikái és gesztikulációi remekül helyettesítették a verbális közlést.
Ada lányának a szerepére Anna Paquin 11 évesen jelentkezett. Egy barátja révén értesült a meghallgatásról. ötezer személy közül őt választották ki a szerepre. Azelőtt csak egy iskolai darabban tűnt föl – egy borzot alakított. A filmet követően viszont a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat vehette át. (Ő a második legfiatalabb, aki kézhez kapta a kitüntetést, csak Tatum O’Neal előzi meg, aki tízévesen nyert.)
Anna Paquin átveszi az Oscar-díjat
A hullámzó lelkiállapotok kihangsúlyozásában a színészi játékon kívül a filmnyelvi eszközök is nagy jelentőséggel bírnak. Az új-zélandi trópusi környezet egy bűnös, erotikus, veszedelmesen csábító és természetes közeget tár fel a néző előtt. Az őserdő az ösztönök szintjére is utalhat, a színvilág követi Ada érzelmeinek magaslatait és mélységeit. A film első szakaszában a nő kiüresedettségét, kilátástalan élethelyzetét sötétebb (szürke, barna, fekete), alacsonyabb tónusú színek fejezik ki, míg szerelmi kibontakozásától kezdve a piros, a kék és a zöld intenzív árnyalatai dominálnak. A kontraszt a két férfi jellemének különbözőségére is utal. Az operatőri munkáért Stuart Drybrugh volt felelős, aki a női látásmód finomságait érzékiséggel jelenítette meg. A közeli snittek a gyöngéd mozdulatokról, Ada arckifejezéseiről vagy a természet változásáról több nézőpont érvényesülését is lehetővé teszik. A hangok és az elsősorban zongorajátékból álló betétek harmóniában állnak a képpel, követik az érzelmek intenzitását, ugyanakkor sokaknak válhatnak sematikussá az ismétlődő zenei szakaszok. A Zongoralecke komplex motívumrendszere előrevetíti a végkifejletet. Ilyen például a helyszínül szolgáló sziget és a parton hagyott zongora, amelyek Ada idegenségét és egzisztenciális kitettségét szimbolizálják.
A Zongoralecke egy lassan kibontakozó, gyöngéd film. A női emancipáció hangsúlyos ábrázolása mellett azonban háttérbe szorul az egyes karakterek megnyilvánulásának logikája, úgy érezhetjük, hogy a szereplők egymásnak okozott problémáikkal elsiklanak egymás mellett, pedig kommunikációs eszközeik lehetővé tennék azok higgadt megoldását is. A film a nőt, önmegvalósításának szándékával felmenti hűtlensége alól, és a házasság szentségét közönséges eseménynek láttatja. A befogadóra tett érzelmi hatást az Adával való együttérzéssel kívánja elérni az alkotó, ebből kifolyólag ahhoz, hogy a Zongoraleckét megkedvelje a néző, elsősorban érzelmi alapon kell közelítenie felé.
A dél-koreai filmipar a kilencvenes évek közepe óta igencsak ráerősített: a művészfilmek nemzetközi piacán egyik régiónak/országnak sem jelent túl nagy nehézséget képviseltetnie magát, annál inkább a (közönség)szórakoztató blockbusterek közt. Dél-Korea a kilencvenes években hollywoodi mintájú filmipart épített ki, vagyis futószalagon készültek a legmagasabb technikai színvonalon kivitelezett, igényes közönségfilmek, amelyek Ázsiát meghódították ugyan, de Nyugat-Európában vagy épp Amerikában mainstream SK filmet nézni szubkulturális szórakozásnak számít.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet online beszélgetéssorozatot indít Animációs esték címmel, amely a tavaszi félévben a Hagyomány és haladás címmel veszi kezdetét február 18-án. A Hild-villából közvetített adások élőben követhetők a kutatóintézet Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján este 18 órától.
Kosztolányi Dezső világszínvonalú prózáját az tette nagyszerűvé, hogy kortól és pozíciótól függetlenül befogadható, könnyen értelmezhető, mégis magas irodalmi szövegeket hozott létre. A tanár, aki a világtól elzárva neveli gyermekét, a bosszúálló szobalány, vagy a szadista császár, aki költő akar lenni; legyen szó bármilyen alaphelyzetről, Kosztolányi minden karakterrajzzal és dialógussal általános emberi lélekmechanizmusokat vizsgál, és mikrotragédiákon keresztül ábrázol össztársadalmi jelenségeket, történelmi korokat.
Michelangelo Antonioni Nagyítás (Blow up) című 1966-os alkotása egy új korszakot nyitott a rendező életművében. A neorealizmus filmkészítési gyakorlata jellemzi korai filmjeit (Egy szerelem krónikája, Barátnők, Kiáltás), azonban később meghaladja azt és kimunkálja saját, összetéveszthetetlen rendezői stílusát.
Az Euronyme tánca című Bódy-klip a nyolcvanas évek közepén készült, abban az időszakban, amikor a „videóklip” még progresszív jelentéstartalommal bírt: a videótechnikát elsősorban kísérletező kedvű művészek és filmrendezők használták, a nem titkolt cél pedig egy új formanyelv kikísérletezése, egy új médium lehetőségeinek feltérképezése volt.
2020 októberében mutatták be Jason Woliner rendezésében a Borat második részét, aminek teljes címét már leírni is fáj: Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára. Az első rész (a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika) 2006-ban került a mozikba, Sacha Baron Cohen főszereplésével, aki természetesen az új részben is viszi tovább a karaktert. Az első rész sikere miatt – és mert a Borat figura szinte önálló életre kelt –várható volt hogy elkészül a folytatás is.
„– De szép kis szőrös! – Ugye? Tavaly tömték” – hangzik az egyik vegytisztaságú mini-blőd párbeszéd a Csupasz pisztoly sorozatból. Buta és egyszerű poén. Amitől viszont ellenállhatatlanul, reflexszerűen vigyorra görbül a szánk, az a párbeszéd férfi résztvevőjének gesztusrendszere, ahogy ezt kimondja, ahogy elnéz a kamera mellett, ezüstös ősz hajával és a sok vihart látott pléharcról sütő megkövesedett debilitás minden bájával.
Január 29-én kezdődött a Sapientia EMTE Média Tanszékének rendhagyó, online filmtörténeti vetítéssorozata. A tervek szerint az egyetem minden hónap utolsó péntekjén egy-egy magyar filmet vetít le a virtuális térben. A vetítést a tanszéken oktató és kutató szakemberek rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően minden találkozás közös beszélgetéssel zárul.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.