Kis Petronella: Barbárok földje

2020. szeptember 05., 07:52
Forrás: Facebook/The Painted Bird

„Gyertek értem” – bocsátja vízre játék hajóját ezzel a szüleinek szánt üzenettel a Festett madár című film főszereplő kisfiúja (Petr Kotlár). De a szülei nem tudnak érte menni, hiszen elhurcolták őket a koncentrációs táborba, a gyereket pedig egy vidéki nagynénire bízták, remélve, hogy biztonságban lesz. Azonban nem sokáig maradhat ott, a nagynéni halála és otthonának megsemmisülése után kénytelen elindulni valamerre a kelet-európai pusztaságban.

Azt hihetnénk, a koncentrációs tábornál még így is jobb sors vár rá, de hamar kiderül, hogy a kegyetlenség, az értelmetlen kínzás és gyilkolás közel sem csak a német és szovjet katonákra jellemző, hanem legalább annyira a puszta civilizálatlan, barbár, együgyű és állati ösztönök által vezérelt emberére is (noha az állat sosem lenne képes efféle aljasságokra). A film nem a megszokott események mentén mutatja be a második világháború időszakát (bár a tehervagonokba zsúfolt emberek és szökési kísérletük következményei megjelennek), sőt az tulajdonképpen csak keretet ad a történetnek, de valójában a primitív népekre jellemző időtlen aljasságokat ábrázolja.

Václav Marhoul összesen csaknem tizenegy évet szánt az életéből a Festett madár megalkotására (beleértve a szerzői jogokért és a finanszírozásért évekig folyó küzdelmet is). Filmje Jerzy Kosiński regényén alapul, melyet megjelenése után évekre betiltottak Lengyelországban, mert úgy érezték, az ábrázolt világkép rossz fényt vet rájuk (bár az események pontos helyszínét nem jelöli meg a kötet), ráadásul a szerző önéletrajzi regényként állította be művét, de később kiderült, hazugság, hogy ugyanezt élte volna át a második világháború alatt.

Nem véletlen, hogy a csak 18 éven felülieknek ajánlott film premierjéről a Velencei Filmfesztiválon nézők sora menekült ki. Nemcsak a történetet (és a majd háromórás játékidőt) kell ugyanis megemésztenie a befogadónak, hanem a képi világot is, hiszen a kamera az elkövetett kegyetlenségek szinte minden képkockáját végigköveti és elénk tárja. Nem csoda, hogy már a film egyharmadánál úgy érezzük, egyelőre nem tudunk befogadni többet, a legmegdöbbentőbb ugyanis ezekben a tettekben, hogy egy részüknek oka sincs: mintha az elkövetők saját szórakoztatásukra, szimpla unaloműzésből tennék, amit tesznek. A fizikai erőszak és a lelki terror, a megszégyenítés az itt élők legalapvetőbb reakciója mások cselekedeteire, konfliktusaikat eszükbe sem jut egyéb módon megoldani. A kommunikáció olyannyira nem jellemző rájuk, hogy összesen kilencpercnyi párbeszéd hallható a film alatt.

De vajon hogyan hat mindez egy gyerek jellemfejlődésére? És képes lesz-e még valaha elfogadni a szeretetet, ha egyszer valóban segítő szándékkal fordul felé valaki? Az eleinte ártatlan, a történéseket döbbenten szemlélő kisfiú, aki kénytelen elviselni az őt ért igazságtalanságokat, idővel megtanulja, hogy a túlélés egyetlen lehetséges módja az, ha ő is kegyetlenséggel reagál a bántalmazásokra és fizikai-érzelmi kizsákmányolásra. Aki emberi módon közelít hozzá, az rövid időn belül meghal vagy brutális árat fizet jóhiszeműségéért. Joska (akinek a nevét csak a film utolsó perceiben tudjuk meg, hiszen nem is kíváncsi rá senki, pusztán egy csavargó cigány gyerekként tekintenek rá barna bőre, haj- és szemszíne miatt) mindössze a film legelején szólal meg néhányszor, az átéltek hatásáról leginkább tekintete árulkodik. Petr Kotlár remekül közvetíti az érzelmek egész skáláját: tekintete hol értetlenséget, hol félelmet, hol dühöt, hol reményvesztettséget, hol kiüresedettséget, hol pedig elszántságot és magabiztosságot tükröz.

A természet sugallta béke és nyugalom mindvégig éles kontrasztban áll az ember értelmetlen pusztításával. Ezen a vidéken az idő szinte mérhetetlenné válik: nem tudhatjuk, hány hónap vagy év telik el a történet eleje és vége között, pusztán a természeti képekből és az emberek öltözködéséből következtethetünk rá, hogy talán másfél év lehet (a film elején és közepén tél van, az utolsó néhány jelenetben pedig tavasz vagy nyár).

A címben lévő madármotívum az emberi társadalmat képezi le, melyben a többiek azonnal halálra sebezik azt, akit nem tartanak maguk közé valónak, mert más a bőrszíne vagy a származása. Ha felülkerekednek az indulatok és az előítéletek, akár önbeteljesítő jóslattá is válhatnak...

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 5-i számában.)