A sorozat hetedik része a maga másfél milliárd (!) dolláros bevételével minden idők hatodik legnagyobb bevételű filmjévé vált. Másik, sokkal szomorúbb hirhedtsége a hetedik résznek, hogy a Halálos iramban forgatási szünetében hunyt el autóbalesetben a sorozat addigi fő fő arca és összetartó ereje, a csapat ikonja, Paul Walker. Halálával kérdésessé vált, érdemes e nélküle folytatni a sorozatot, de mint minden nagy kasszasiker esetében, ez sosem volt valódi kérdés – ha pénzt termel valami, akkor nincs az az érzelmi ok, ami miatt Hollywood elengedne egy jól bevált receptet.
Halálos iramban 8 – 1 vs 5.
A Halálos iramban 8 jól bevált receptje pedig az egyszerű történet, a remek (és kevésbé remek, de annál híresebb) színészek, a rengeteg összetört autó és a pörgős akciójelenetek, némi érzelmességgel és a család fontosságának hangsúlyozásával ellenpontozva. Ez elég egy korrekt filmhez, nagy csodát ne várjunk, de unatkozni nem fogunk, az garantálható. A film Kubában kezdődik, rögtön egy népünnepélybe oltott utcai versennyel, amiben főszereplőnk, Dominic Toretto (Vin Diesel, aki egyben a film egyik producere is) leiskolázza a helyi maffiózót egy adrenalinnal teli autós zúzásban – ezzel meg is kapjuk az alaphangot, a film ebben a pörgős stílusban folytatódik, New York utcáin át egészen egy titkos sarkvidéki katonai támaszpontig, ahol a narancssárga és egyéb neonszínekben pompázó sportkocsicsodák mellett a nagy leszámoláskor egy atomtengeralattjáró is megjelenik.
A filmben a történet szinte mellékes (Torettót megzsarolja egy szőke, gyönyörű bűnöző – Charlize Theron –, így főhősünk a nászútját otthagyva és a csapatát elárulva a szőke ciklonnak kezd dolgozni, hogy tömegpusztító fegyvereket lopjon el, földön, vízen levegőben, de a végén minden jóra fordul, a csapat összeáll, a világ megmenekül, a család egyesül), ami a valódi lényeg, az a látványorgia, a verekedés és a lövöldözős jelenetek, az autósüldözések (köztük egy több száz autós, távirányított autóhorda tombolása) és a hihetetlen pusztítás, amit a főhősök véghezvisznek a kalandok során. A Halálos iramban 8 B kultfilm lett mindazok számára, akik szeretik az ütős akciót, a humoros párbeszédeket, valamint ha a film végén a világ újra megmenekül.
A félelemre építő filmek akkor sikeresek, ha sikerül megteremteniük egy olyan hangulatot, ahol a néző átéli a közös alapélményt: a félelmünket az ismeretlentől. Mindannyiunkban ott él a sötétben bujkáló gonosztól való rettegés, attól a gonosztól, amit nem ismerünk, nem értünk, nem fogunk fel, de tudjuk, hogy veszélyt jelent ránk. Minden idők egyik legjobb horror-sci-fije, az 1979-es Nyolcadik utas: a Halál ezt az érzést találta telibe, lett hatalmas világsiker, indította el az Alien-filmek sorozatát, és nem utolsó sorban ettől a filmtől lett A kategóriás sztár Sigourney Weawer.
A drog tematikájú alkotásokon belül témánkba vágóan megkülönböztethetünk zsánerfilmeket (tömegfilmműfajokat), midkult filmeket (átmenet a zsáner és a szerzői film között) és néhány különleges esetben fehér hollónak számító szerzői filmeket. A drogokat motívumként vissza-visszatérő módon, védjegyként használó zsánerek már a harmincas évek óta a következők: krimik, thrillerek, gengszterfilmek, később az akciófilmek, ritkább esetben a horrorok és a sci-fik.
Ásvai Jókay Móric munkásságának ismertetését aligha szükséges túlnyújtani: a Jókai Mór néven ismert író, politikus, újságíró a legkelendőbb és legismertebb magyar szerzők közé tartozik. Bár irodalmi renoméját számos klasszikus remekmű táplálta, még ebből az impozáns felhozatalból is kiemelkedik A kőszívű ember fiai.
Egy kínai lány pipából ópiumot szív. Térdelő hippiknek egy kifestett arcú társuk valamit áhítattal a szájukba tesz, mintha áldozóostya volna. Fiatal fiúk egy cigarettát adnak körbe, a füstjét benn tartják, később nevetőrohamot kapnak. Szuperközeli egy vénáról, amelybe tű hasít, vér zubog a fecskendőbe, majd egy elernyedő testet látunk. A fent felsorolt példa néhány a sok ezer filmes jelenetből, amelyben kábítószer fogyasztását láthatjuk.
Az 1942-es Oscar-gálán az akkor 26 éves, filmes léptékkel pofátlanul fiatal csodagyerek, Orson Welles és egy színházkritikusból lett alkoholista forgatókönyvíró kapta meg a legjobb forgatókönyvnek járó díjat.
Ebből a mondatból a második név kihagyása jól rávilágít Herman J. Mankiewicz emlékezetének eddigi státusára, pedig „Mank” a hollywoodi aranykor egyik legnagyobb hatású embere.
Az Atomszőke maga az életre kelt nyolcvanas évek – retró, amiben keveredik a John Wick-en iskolázott nyers brutalitású akciókoreográfia és az elröppenő idő nyomán merengő mélabús nosztalgia. A film alapja egy képregénysorozat volt (Antony Johnston The Coldest City) és természetesen a hidegháború végének eseményei. Mindez feldúsítva egy halálos szőkeséggel (Charlize Theron) – mi kellhet még? A magyar nézőknek külön izgalmas, hogy a filmet részben Budapesten forgatták, így ismerős helyszínek is szembejöhetnek két leszámolás közt.
„1945. szeptember 21. Ezen az éjszakán haltam meg.” Egy rongyos, csontsovány fiú fekszik egy oszlop tövében, sok más rongyos gyerek ugyanígy, körülöttük gomolyog az emberáradat, átlépnek rajtuk, kikerülik őket. Ahol háború volt, ott háború volt, a kisgyerekek pedig gyengék a túléléshez. Erről szól a Szentjánosbogarak sírja: gyerekekről, akiknek meghalnak a szülei, gyerekekről, akiknek nincs hol lakniuk, mert lebombázzák a házukat, gyerekekről, akik megpróbálják túlélni az éhséget, a magányt – de belehalnak.
King Kong nevét mindenki ismeri, az is, aki életében csak nagyon kevés filmet látott. Az óriásmajom alakja a közös kulturális tapasztalat egyik közkincse a XX. század eleje óta, amikor először megjelent a mozivásznon. Alakja egyszerre idézi meg a rettegést az ismeretlentől, a természeti erőktől, a civilizációs szorongást a természettől – hiába tűnik úgy, hogy mi uraljuk a bolygót és a természetet, ez valójában a felszín, a mélyben ismeretlen erők rejtőzhetnek. Ennek a szorongásnak egyik filmes teremtménye King Kong, akiről az 1933-as első film óta rengeteg regény, képregény, írás, tévésorozat és persze film is készült.
A poszthumanista filozófusok alapvetően az emberi létezésen túli (poszthumán), illetőleg a humanista filozófiák utáni (poszthumanista) történésekre koncentrálnak, ennek megfelelően kivételes figyelmet szentelnek a mesterséges intelligencia, továbbá a növényi és állati létezés világának. Vitatják, hogy az ember lenne a teremtés koronája, emellett az emberi ész és értelem descartes-i eredetű antropomorf világkép evidenciáit kritizálják, hiszen szerintük semmilyen szempontból nem bizonyított, hogy érzékeink és értelmünk révén képesek vagyunk megismerni a teremtés teljességet.