Kubiszyn Viktor: Az érsek és a kaolinsivatag

2021. február 23., 07:23

„A szeméttelepek fölött, elhomályosítva a várost, a füst és köd sárgás kupolája remegett, a messziségből csak egy napsütötte ablak tűzött át rajta, közepén, mint egy bója, ringott a Zenobia-templom sisakja. A magasban, a levegő láthatatlan örvényeiben, mint kergetőző sirályok, széltől elragadott nejloncafatok csillogtak. Hallatszott még a visítozásuk is” – Bodor Ádám költői prózáját első ránézésre igen nehéznek tűnik mozgóképre adaptálni, azonban – ahogy az elmúlt ötven év mutatta – időről időre megpróbálkoztak vele vállalkozó szellemű szerzői filmesek, több-kevesebb sikerrel.

Dolina - Forrás: NFI

A sor 1972-ben kezdődik a Forró vizet a kopaszra című szatirikus vígjátékkal, majd a Plusz-mínusz egy nap követte, Fábri Zoltán alkotása. Ezután több mint húsz évet kellett várni a következő kísérletre, az 1994-es A részlegig, amivel Gothár Péter rendező elnyerte az akkori filmszemle fődíját is. A 2005-ös Dolina Bodor Ádám Az érsek látogatása című könyvéből készült, a forgatókönyvet Kamondi Zoltán, a film rendezője és producere írta, Bodor hathatós közreműködésével.

„Bogdanski Dolinán órákon át eltart az alkonyat. A szemétnek saját fénye van, ezért itt éjszakára sem sötétedik be teljesen. A nap már rég elmerült Pop Sabin erdeje mögött, de a kocsonyás pára a hulladék halmai fölött tovább világít, mintha szentjánosbogarak villóznának benne, delejes izzással van tele; akár valami áldás fénye dereng a város fölött, miközben körös-körül a Bogdanski réteket már rég betakarta a posztó fekete éjszaka.” Az érsek látogatása a Sinistra körzetben megteremtett disztópikus rezervátumot, a romániai diktatúra hétköznapjainak realitásából kinőtt szürreális világ elemeit fejleszti tovább, azokat variálja egy zártabb közegben, a fiktív és idő feletti Bogdanski Dolina helyszínén.


Kamondi Zoltán: Dolina (Az érsek látogatása)

A film, csakúgy, mint a könyv, Gabriel Ventuza karakterét középpontba helyezve mutatja be a holdbéli tájnak tűnő település abszurd mindennapjait, egzisztenciális drámáit és a normálisnak mondható emberi valóságból kiesett társadalmi rendszer anomáliáit. Lényeges különbség a könyvhöz képest, hogy a filmben az idő lineárisan telik, a cselekmény egyirányú (míg a regényben körkörös a szerkezet), valamint az elbeszélői szemszög is változik, az egyes szám első személyben történő prózai mesélésből tárgyilagos kameramegfigyelés lett. A legnagyobb nehézséget (Bodor sajátos, metaforákkal és tömör képekkel operáló prózanyelvének mozgóképes átültetését) az alkotók a vizuális világba mentették át, a kamera tekintete az elbeszélő tekintete, a metaforák képiek, a tömörség pedig az elbeszélés időn kívüliségében és a szereplők (színészek) közötti mikrodinamikában mutatkozik meg.

A Dolina nem egy irodalmi ihletettségű szerzői film, hanem lényegét tekintve az íróval közös alkotás, amiben Bodor világa maximális plasztikussággal jelenik meg, nem kis részben a helyszín (a filmet Hargitafürdőn forgatták) túlvilági adottságainak is köszönhetően. A filmbeli történet bárhol és bármikor játszódhat: a település közepére elhelyezett mexikói templom, az ortodox keleti motívumok és a sajátosan kelet-európai mikrokörnyezet egy térből és időből kiszakított sivatagban lebeg, ahol a szereplők – mind a hatalom birtokosai, mind az alávetettek – ugyanabban az egzisztenciális vákuumban lebegnek, és hiába várják a változást, az érkezést, és vágynak a menekülésre – a kaolinvilág nem engedi őket, és akármit is tesznek, ugyanazokat a köröket futják önmaguk és világuk abszurditása körül.