A fesztivál – melynek idei hívószava: közösségben – ebben az évben rendhagyó módon, online kerül megrendezésre: a nézők a szemle négy napja alatt a Faludi-filmszemle YouTube-csatornáján keresztül nézhetik meg a versenyprogramot, illetve a Kitekintő szekcióba beválogatott alkotásokat. A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti nyelven, a nem angol nyelvűek angol felirattal érhetőek majd el.
„A közösség az ember legbensőbb sajátja – közösségbe születünk, közösségben éljük át életünk kisebb és nagyobb szomorúságait, csodáit. Az elzártságban is csoportokat építünk magunk és mások számára – digitális terekben is különböző csoportok tagjai lehetünk, különböző szándékok, érdekek, szenvedélyek, akarások mentén köthetünk ideig-óráig tartó szövetségeket. Az igazi közösség – amit minden chatelésünkkel, üzenetünkkel keresünk – ennél mélyebbre vonz, magasabbra repít, többet követel tőlünk – a kölcsönös sebezhetőségek és gyógyulások tereibe von be, a megérinthetőség és megszólíthatóság világát tárja fel előttünk, ennek minden kockázatával és ajándékával. A közösségben, legyen az csak elektronikus úton fenntartható egység, nincs cinkosság – a közösségben ezer kilométeres távolságok ellenére is mély, kölcsönös közelség van, a meglévő külső-belső távolságok elfogadásával és tiszteletével. A közösség szentháromságos: személyes viszony van az off- és online közösség tagjai között – úgy vagyunk teremtve, hogy létünk személyes viszonyok szövedékében születik és teremtődik napról-napra újjá. Az ember számára közösségi léte éppen olyan fontos, mint az, hogy megismételhetetlen személy, individuum. Vallási megközelítésben az Eucharisztia már a jelenünkben megjelenítője és megvalósítója az Istennel és egymással való legbensőbb közösségünknek. Akik egy lelki kenyérből részesülnek, egy testet alkotnak” – írják a rendezvényt szervező jezsuiták a szemle hívószaváról.
A filmes pályázatra idén 40 országból 368 alkotás érkezett be, a nevezők közel egyharmada élete első filmjét nevezte a fesztiválra. A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin (a filmes zsűri elnöke), Radu Jude, Nagy Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt majd. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, emellett a nemzetközi ökumenikus zsűri, valamint a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is győztest hirdet majd a fesztivál online díjátadóján, november 21-én.
A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, illetve fontos az is, hogy a pályázók lehetőséget kapjanak a megjelenésre, az egymással és a szakmával való kapcsolatteremtésre, egy olyan tér létrejöttét eredményezve ezzel, amely nyitott a világ, illetve az emberi kapcsolatok megtartó értékeire.
A vetítéseken kívül a filmszakma aktuális kérdéseivel foglalkozó online diszkussziókon, és a zsűritagokkal való beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik bekapcsolódnak a programba. A filmszemlével kapcsolatos részletek a Faludi Film honlapján érhetők el: Faludi Akadémia
2020 októberében mutatták be Jason Woliner rendezésében a Borat második részét, aminek teljes címét már leírni is fáj: Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára. Az első rész (a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika) 2006-ban került a mozikba, Sacha Baron Cohen főszereplésével, aki természetesen az új részben is viszi tovább a karaktert. Az első rész sikere miatt – és mert a Borat figura szinte önálló életre kelt –várható volt hogy elkészül a folytatás is.
„– De szép kis szőrös! – Ugye? Tavaly tömték” – hangzik az egyik vegytisztaságú mini-blőd párbeszéd a Csupasz pisztoly sorozatból. Buta és egyszerű poén. Amitől viszont ellenállhatatlanul, reflexszerűen vigyorra görbül a szánk, az a párbeszéd férfi résztvevőjének gesztusrendszere, ahogy ezt kimondja, ahogy elnéz a kamera mellett, ezüstös ősz hajával és a sok vihart látott pléharcról sütő megkövesedett debilitás minden bájával.
Január 29-én kezdődött a Sapientia EMTE Média Tanszékének rendhagyó, online filmtörténeti vetítéssorozata. A tervek szerint az egyetem minden hónap utolsó péntekjén egy-egy magyar filmet vetít le a virtuális térben. A vetítést a tanszéken oktató és kutató szakemberek rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően minden találkozás közös beszélgetéssel zárul.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az átlagos mozgóképfogyasztó ma már elképzelhetetlennek tarja, hogy egy filmben ne legyenek hangok (színek, digitális trükkök stb.), azonban a filmtörténet első nagy korszakában a celluloidtekercsekre csak képet tudtak rögzíteni, így sem dialógusok, sem zajok, sem filmzene nem volt. Illetve utóbbit természetesen kreatívan megoldották, és ha a felvételkor és lejátszáskor nem is tudtak hangot produkálni a vetítőgépről, a mozikban legtöbbször egy egész nagyzenekar volt, amely élőben festette alá zenei hangkulisszával a vásznon látottakat.
Egy dialógust rögtönözni? Semmiség. Egy forgatókönyvet? Azt már nehezebb. Hasonlóképpen: egy jelenetet (képpel-hanggal-világítással-színészekkel) még csak-csak össze lehet dobni a pillanat hevében, na de egy egész estés, nézhető játékfilmet így összerakni elég nagy botorság. A filmkészítés és a teljes improvizáció első hallásra kizárja egymást, hiszen a konstruáltság, a megtervezettség és persze a megrendezés is a film leglényegéhez tartoznak. Próbálkozások persze mindig akadtak, elsősorban a határterületekről érkező alkotók részéről, és azoknál, akik a film különleges sajátosságaiban és nem az
Mészöly Miklós írásaiból nem könnyű filmet készíteni, és sokáig az 1970-es Magasiskola volt az egyetlen adaptáció, ami az ő művéből készült. A feldolgozás sajátossága azonban, hogy az 1956-ban íródott kisregényt Mészöly a rendezővel együtt dolgozta át mozgóképpé, a forgatókönyvet közösen írták, a film dialógusait pedig Mészöly egyedül jegyzi. A kisregény írásának egyik ihlető elemének tekinthető (a szocializmus politikai berendezkedése mellett), hogy az író egy alkalommal maga is egy kísérleti solymásztelep vendége volt pár napig, így a regényben (és a filmben) megjelenő realista elemek valós eseményekből