2029-et írunk. A megfáradt, magányos Logan a mexikói határ szélén, egy isten háta mögötti porfészekben bujkál a világ elől; sofőrködésből él, és reggeltől estig iszik. Van tehát egy drámai, öreg, kiégett karakter, aki előző életében mutáns szuperhős volt Farkas néven, törhetetlen, a kezéből kinövő gyilkos fémpengékkel. Társa a száműzetésben Caliban, az albinó csavargó, és a nagybeteg X professzor, kinek elméjét egyre súlyosabb rohamok gyötrik. A rejtőzködésnek egy titokzatos nő látogatása vet véget: az asszony egy különös kislánnyal érkezik, akit Logannak kellene biztonságba juttatnia. Logan alkoholmámorban úszó, egyhangú életét fenekestül felforgatja a kétségbeesett nő és a kislány. A gyereket Laurának hívják (Dafne Keen játssza, akinek ez az első filmje), és képességei félelmetesen hasonlítanak Loganéhez: kezéből és lábából ugyanolyan adamantium karmok törnek elő, mint Farkaséból. Logan vonakodva veszi vállára az új felelősséget – nem akarja még egyszer eljátszani a hőst.
„Meglepő, friss és emberi történetet akartunk – mondta a filmről a Logan szerepét hetedszerre eljátszó Hugh Jackman. – Számomra Farkas igazi ereje nem a szuperképességeiben, hanem az emberségében rejlik. És most, amikor utoljára játszottam el ezt a szerepet, még inkább erre figyeltem. Nem a karmai érdekeltek, hanem a szíve.” A többi X-Men-filmhez képest a szuperhős- és mutánstematika háttérbe szorul. Ez a film sokkal inkább az emberségről, az emberi kapcsolatokról szól. A rendező egy mindannyiunknak ismerős, hétköznapi világot hozott létre, izgalomba, veszélybe és kalandba csomagolva.
Logan - előzetes (Johnny Cash: Hurt)
A film sokkal realisztikusabb mint az X-Men sorozat korábbi darabjai, és sokkal véresebb is. Ugyanakkor nagyon is emberi, több mélységgel ábrázolja a karaktereket, mint a képregényfilmektől megszokhattuk. Az akciójelenetek brutálisak, sokszor és sok helyen folyik a vér, ám emellett a szereplők viszonya sokrétűen ábrázolt és a meghatott pillanatokat sem nélkülözi. Legmélyebb pillanataiban a film az öregedésről, az elmúlásról és arról szól, hogy bármikor beléphet az ember életébe egy olyan esemény, ami megváltoztat mindent – még akkor is, amikor már azt hiszi, hogy mindennel leszámolt, és nem várja más, csak a halál.
A hidegháború alatt erős paranoia és világvégehangulat jellemezte a kollektív öntudatot, a nukleáris holokauszt rémképe gyakori elemmé vált a művészetekben is. A társadalom felett lebegő soktonnás nyaktilóról a korszak legmeghatározóbb rendezői, írói és zenészei figyelmeztettek.
2020. október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet filmnapokat Budapesten, a Puskin moziban és 14 további magyarországi városban. Idén a járvány miatt sok film nemzetközi bemutatóját elhalasztották, de a filmnapok válogatásába így is bekerült nyolc alkotás, amelyeket akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt tekinthetünk meg. Ezúttal is a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok – Sundance, Velence, Berlin és Cannes – címeiből állt össze a program.
A film kezdő képsoraiban egy meglehetősen nyúzottnak tűnő úriember (Russel Crowe) hajnalban, az esőben egy ház előtt áll egy hatalmas pickuppal, bedob pár ópiátos fájdalomcsillapítót, majd betör a házba, felgyújtja, az ott lévőket pedig brutálisan kivégzi. Vidáman indul a történet, és ezen az alaphangon haladunk végig, a legnemesebb B filmes hagyományok mentén, vagyis sokszor logikátlan csavarokkal, indokolatlan húzásokkal, de fáradhatatlan lendülettel a végkifejlet felé.
1999. április 20-án, hat hónapos gondos tervezés után két amerikai kölyök elindult iskolába. Decens katonai gyakorló, élesített kézigránát, shotgun és kézifegyverek a hátizsákban. Minden, ami egy alapos vérfürdőhöz kell, nekik pedig kellett valamiért, nagyon. A tervbe azonban hiba csúszott: a házi készítésű csőbombák nem robbantak, így a tervezett kétszáz ember helyett csak 13 exitált. A kamasz terminátorok öngyilkosok lettek, egy masszív tömegmészárlás kétes hírnevével és a vélhető diabolikus extázissal a hátuk mögött. Magyarázat nincs, vagy ha mégis, akkor arra úgysem a felnőtt Amerika fog rájönni.
2020 eleje óta forog a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm, a forgatás a tokiói olimpia után ér majd véget – adta hírül a film stábja. A nagy érdeklődésre való tekintettel, az alkotók elkészítették a film első előzetesét, amely először enged bepillantást a készülő filmbe.
Az Amerikába emigrált Kertész Mihályról egy igen sajátos portréfilmet készített egyik ma élő kollégája, Topolánszky Tamás Yvan, aki első egész estés filmjében találékony és leleményes módon teremti meg a negyvenes évek Hollywoodjának hangulatát, és kiváló szereposztással is érzékelteti azt a többnyelvű közeget, amelyben a Casablanca forgatása zajlott.
Ha az ember az Arizonai álmodozók (Arizona dream) című filmre gondol, feltehetően egy szürreális, nyomasztó, ugyanakkor furcsamód szórakoztató emléket őriz róla. Talán már el is kezdte dúdolni híres főcímdalát, az In The Death Cart, melynek szerzője Goran Bregovic, aki az Arizonai álmodozók mellett többek között olyan Kusturica-alkotásokban működött közre, mint a Macska-jaj (Bubamarája) vagy az Underground. Korábbi filmjeivel ellentétben a szerb rendező a tőle ,megszokotthoz képest a valóság talajától jóval elrugaszkodottabb témát jelenít meg – az Arizonai álmodozók költői mese, nyakon öntve egy kis tragikomédiával.
Csaba (Eperjes Károly) börtönbe kerül, mert egy nő fölötti vita hevében megszurkál egy lányokat futtató kisvállalkozót (stricit). Büntetése letöltése után meglepve konstatálja, hogy felesége, Éva (Erdős Mariann) új férfit hozott a házhoz. Az új barát, Miklós (Andorai Péter) fenyegetéssel, majd rábeszéléssel próbálja eltávolítani Csabát a nő közeléből, de végül bele kell nyugodnia, hogy ezentúl hármasban élnek egy fedél alatt.
Roman Polanski új mozifilmjében, amit szeptember közepétől játszanak a magyar mozik, ismét egy vitatott történelmi témához nyúlt. Franciaországban az 1800-as évek végén nagy port kavart az az elhíresült antiszemita ügy, amelyben a zsidó származású katonatisztet, Alfred Dreyfust jogtalanul ítélték el. Az ügyet, amit máig a történelem egyik leghíresebb koncepciós pereként emlegetnek, már 1899-ben vászonra vitte George Méliès, és azóta is jelennek meg újabb alkotások a témában.