– Honnan jött a fesztivál ötlete?
– Az elmúlt évtizedben több nemzetközi fesztiválon vettem részt zsűritagként vagy a zsűri elnökeként Teherántól Pristinán át Kanadáig. Ezek filmes vagy színházi fesztiválok voltak. Majd egy filmünk, a Megszállottak huszonhárom legjobbfilmdíjat nyert szerte a világban – mindezek után úgy éreztem, érdemes egy olyan nemzetközi fesztivált szervezni, amely ezekre a tapasztalatokra épül. Dolgozhattam így csillogó fesztiválon Monacóban, izgalmas, friss és fiatalos fesztiválon Koszovóban – nagyon sokféle benyomás ért. És közben azt vettem észre, hogy a történelmi filmeknek kevés nemzetközi megmérettetés jut. Akkor ne keseregjünk ezen, hanem hozzunk létre a történelmi filmeknek világfesztivált. Pápa ehhez remek hangulati háttér, a mozija egy igazi, nemrég felújított mozi. Amikor egy éve meghirdettük, még azt hittük, itt lesz minden versenyfilmből legalább két alkotó – színészek, rendezők, producerek. Hiszen a Nemzeti Filmintézet ehhez minden támogatást megadott. Sajnos a járványhelyzet miatt ez most nem valósulhat meg, legalábbis a vendégfogadás. Illetve megvalósul, de online térben.
– Mennyiben hiánypótló ön szerint egy ilyen esemény Magyarországon, illetve miért fontos?
– Nem mondok nagyot, ha azt állítom, világviszonylatban hiánypótló esemény. Európában két történelmi tematikájú fesztivál van, de ezek elsősorban a dokumentumfilmekre fókuszálnak. A mi fesztiválunkon hat kategória van: történelmi játékfilm, rövid játékfilm, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kísérleti film és animációs film. Mindegyik kategóriában érkezett bőven jelentkező. A filmeket nem célzottan hívtuk meg, a pályáztatást rábíztam a kanadai Filmfreeway cégre, amely az egyik legjobb ezen a területen, ők a világ több ezer gyártójával és forgalmazójával kapcsolatban állnak, rajtuk keresztül lehetett nevezni. Így alakult ki egy rendkívül színes mezőny. Lesz kameruni játékfilm, albán kísérleti film, amerikai dokumentumfilm, kongói alkotás, cseh, lett olasz vagy vietnami játékfilm, kínai animációs film és természetesen magyar alkotások is. Nagy örömünkre ezekből öt világpremier, az egyik magyar.
– Mit gondol a hollywoodi filmek történelemszemléletéről? Ön szerint milyen egyéb megközelítési módok lehetségesek az európai film számára?
– Ha a fesztiválra érkezett alkotásokból indulok ki, úgy látom, az úgynevezett hollywoodi filmek alkotói témahiányban szenvednek. Lesz több kiváló alkotás Amerikából, de úgy vélem, új, érzékeny és valóban katartikus témákat más kontinensek alkotói találtak meg maguknak. Szól film a ruandai mészárlásról, a lettek történelmében rendkívül érzékeny orosz–lett helyzetről, kambodzsai utcagyerekek útkereséséről. De látunk filmet a „kongói Jeanne d’Arcról, katartikus dokumentumfilmet Irakból, az iraki háború időszakáról és még megannyi mást. Egy nemzetközi fesztiválnak nem csak a filmes nagypiacra szánt alkotásokkal kell foglalkoznia. A cseh versenyfilm egészen más eszközökkel ábrázol egy régi történelmi korszakot, mintha az amerikai produkció lenne. A válogatás során arra törekedtünk, hogy minél izgalmasabb filmes világ jelenjen meg, amiről keveset tudunk, de ami értékes és érdekes alkotásokat ígér. Visszatérve a kérdésére, úgy látom, nem lehet kategorizálni úgy, hogy valami amerikai vagy európai. Minden nemzetnek megvolt és meglesz a maga nagy filmes korszaka. Így volt ez a hatvanas-hetvenes évek Olaszországában, aztán jöttek a nagy francia filmek. Hollywood a maga filmiparával is rengeteg maradandó, értékes filmet hozott létre, a magyar filmnek is volt ilyen, és másoknak is. Való igaz, az utóbbi években inkább a keleti filmek taroltak a nagyobb fesztiválokon, mert onnan jöttek a friss témák, friss alkotók. De a magyar film sem panaszkodhat, az évtized nagyszerű sikereket hozott.
– Melyik a kedvenc magyar történelmi filmje, akár klasszikus, akár kortárs? Miért?
– Jancsó Miklós Allegro Barbarója volt kamaszkorom egyik meghatározó történelmifilm-élménye. Mert pimasz szürrealizmussal közelített meg egy történelmi korszakot. De Keleti Márton és Várkonyi Zoltán munkái is megmutatták, hogyan lehet történelmi témát úgy feldolgozni, hogy az mindig érvényes lehessen, bármilyen korban, bármikor kerül közönség elé.
– A fesztiválra 17 országból 186 alkotást neveztek, ezek közül 24-et láthatnak majd a nézők hat kategóriában. A nevezett és végül a programba került alkotások kapcsán megfogalmazható valamiféle trend a kortárs történelmi filmek terén?
– Igen, úgy tűnik, ezek a filmnek a történelmi témát már nem arra használják, hogy megmutassák, mit tud, hova fejlődött a filmes technika. Már nem a látványban akarnak túllicitálni egymáson. Előjöttek a minden korban érvényes értékek. A nagy királyok, nagy sorsok ábrázolása helyett az adott kor hétköznapi emberének problémáira, tragédiáira kerül a hangsúly. És így valódi időutazás részesei lehetünk, hiszen az ábrázolásmód közel áll a mi mai élethelyzetünkhöz. Itt már nem papírmasé figurák vagdalkoznak karddal, hanem például két olasz fiatal önkéntes próbál életeket menteni egy afrikai tömegmészárlás közepén. Vagy megismerjük, milyen sors várt egy adott korszakban arra a kislányra, aki csak egyszerűen iskolába akart járni egy olyan társadalomban, ahol ez csak a fiúk kiváltsága lehetett. Vagy egy vietnami filmben a „harmadik asszony” lázadása a megalázó többnejűség ellen. És nagy örömömre mindezt a korszerű dramaturgia eszközeivel teszik. Nem hittem igazán, hogy történelmi film területén kísérleti film kategóriát érdemes hirdetni, hogy lesz arra jelentkező. Pedig lett, nem is kevés. És köztük egy finn vagy egy horvát rendező rendkívül izgalmas látványvilágot adott át nekünk, igazi művészi tartalommal. Kíváncsian várom, mit szól majd mindehhez a magyar zsűri, akik először ott látják a döntőbe került filmeket: Árpa Attila, Győri Márk, Kovács Claudia, Zámbori Soma.
– A levetített alkotásoknak a fesztivál után mi lesz a sorsuk? Van esély, hogy később szélesebb közönség elé is eljutnak?
– Szeretettel várjuk a magyar filmforgalmazókat, és örülnénk ha a kortárs film hálózatokban ezek az alkotások a későbbiekben meg tudnának jelenni.
A fesztivál részletes programja és további információk itt érhetőek el: PIHFF
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az átlagos mozgóképfogyasztó ma már elképzelhetetlennek tarja, hogy egy filmben ne legyenek hangok (színek, digitális trükkök stb.), azonban a filmtörténet első nagy korszakában a celluloidtekercsekre csak képet tudtak rögzíteni, így sem dialógusok, sem zajok, sem filmzene nem volt. Illetve utóbbit természetesen kreatívan megoldották, és ha a felvételkor és lejátszáskor nem is tudtak hangot produkálni a vetítőgépről, a mozikban legtöbbször egy egész nagyzenekar volt, amely élőben festette alá zenei hangkulisszával a vásznon látottakat.
Egy dialógust rögtönözni? Semmiség. Egy forgatókönyvet? Azt már nehezebb. Hasonlóképpen: egy jelenetet (képpel-hanggal-világítással-színészekkel) még csak-csak össze lehet dobni a pillanat hevében, na de egy egész estés, nézhető játékfilmet így összerakni elég nagy botorság. A filmkészítés és a teljes improvizáció első hallásra kizárja egymást, hiszen a konstruáltság, a megtervezettség és persze a megrendezés is a film leglényegéhez tartoznak. Próbálkozások persze mindig akadtak, elsősorban a határterületekről érkező alkotók részéről, és azoknál, akik a film különleges sajátosságaiban és nem az
Mészöly Miklós írásaiból nem könnyű filmet készíteni, és sokáig az 1970-es Magasiskola volt az egyetlen adaptáció, ami az ő művéből készült. A feldolgozás sajátossága azonban, hogy az 1956-ban íródott kisregényt Mészöly a rendezővel együtt dolgozta át mozgóképpé, a forgatókönyvet közösen írták, a film dialógusait pedig Mészöly egyedül jegyzi. A kisregény írásának egyik ihlető elemének tekinthető (a szocializmus politikai berendezkedése mellett), hogy az író egy alkalommal maga is egy kísérleti solymásztelep vendége volt pár napig, így a regényben (és a filmben) megjelenő realista elemek valós eseményekből
Mészöly Miklós a modern magyar irodalom egyik legmeghatározóbb és legismertebb alakja. Munkásságát pont annyira jellemzi a diverzitás, mint a műfajtól független konzisztens professzionalitás. Versek, drámák, regények, filmnovellák, mesék, esszék, cikkek és forgatókönyvek kötődnek a nevéhez, fontosabb műveit tizenkét nyelvre fordították le. Vaskos irodalmi renoméja kiradírozhatatlan fejezetté vált a honi kultúrában, az irodalmon kívül is.
Az anime aranytriászának harmadik tagja (Osi Mamoru és Otomo Kacuhiro mellett) Mijazaki Hajao. Az ő meséi a legfogyasztóbarátabbak a nyugati közönségnek – jelzi ezt az az Oscar-díj is, amit a Chihiro szellemországban című művéért kapott –, ez azonban nem jelent sem minőségi, sem tematikai behajlást a nyugati ízlés előtt. Mijazaki Hajao meséket mond. Meséket a természetről, az emberről, az univerzum rezdüléseiről és a kizökkent időről, amit helyretolni már nem lehet, csak elfogadni a helyzetet.
Walter Tevis 1983-as, The Queen’s Gambit című regényének mozgóképes adaptálása nem most kezdte el foglalkoztatni a filmesek fantáziáját. Tizenkét éve az akkor csúcson lévő, ám tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger karolta fel a fiatal sakkzseni történetét, Allan Scott forgatókönyvíró segítségével hozzá is fogtak a script írásához, ám a projekt nem valósult meg a színész halála miatt. 2019-ben aztán a Logan és a Sírok között írója, Scott Frank felkereste Ledger volt munkatársát, hogy immár a Netflix szárnyai alatt hozzanak össze valami igazán frankót.