King Kong figuráját az 1933-as filmhez a speciális effektusok egyik első mestere, Willis H. O’Brien és a szobrász Marcel Delgado teremtette meg. A film még a nagy gazdasági világválság közepén is telt házas vetítéseken ment, és azóta is a popkultúra egyik mérföldköve, hivatkoznak rá hip-hop dalokban és tudományos disszertációkban egyaránt. Kong az Empire State Building tetején – ez a filmtörténet egyik ikonikus jelenete.
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) – Magyar szinkronos előzetes (16)
A 2017-es Kong: Koponya-sziget alkotói azonban az eredetre, a kezdet kezdetére voltak kíváncsiak. Kongot saját eredeti élőhelyén látjuk, egy rejtélyes, viharoktól övezett szigeten, ahova szinte lehetetlen eljutni, el van zárva a civilizált világtól, rejtélyes vakfolt a térképeken, mint a Bermuda-háromszög. 1973-ban járunk, épp vége a vietnami háborúnak, és a távoli feltérképezetlen szigetre különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan paradicsomnak látszik. Ám a látszat csal. A film felvezető húsz percében megismerjük a karaktereket, az elhivatott katonát (Samuel L. Jackson), a tudóst, aki egyedül hisz a sziget különlegességében (John Goodman) a kiégett exkatonát, akit egy kuplerájból szedtek össze, de mégis ő a legjobb dzsungelkalauz (Tom Hiddleston), és a King Kong-filmek elmaradhatatlan női szereplőjét, aki itt egy háborús fotós (Brie Larson).
Az első húsz perc után elszabadul a vizuális pokol, és a film maradék részében lenyűgöző látványvilágú jeleneteket láthatunk, jórészt Kong főszereplésével. A lenyűgöző méretű és lenyűgözött részletességgel megalkotott óriásmajom egyszerre szörny (a betolakodó idegenek szerint), aki pusztít és rombol, és egyszerre védelmező istenség (a sziget hallgatag őslakói szerint). Az igazság a kettő közt van: Kong a helyi ökoszisztéma elidegeníthetetlen része, ahol nem ő az egyetlen szörny. A Koponya-szigeten rengeteg ijesztő, hatalmas lény él, akiket remekül alkottak meg a vásznon. Az általunk is ismert hétköznapi állatok hatalmas és horrorisztikusra torzított változatai jelennek meg. Ezen állatok között pedig a film végére valóban Kong lesz szinte a legszimpatikusabb szereplő, főként hogy emberi érzelmek is megjelennek rajta. Bár az óriásmajom figurája látványban és akcióban félelmetesen kidolgozott, élethű és rémisztő, a motivációi és háttere távolról sem olyan részletgazdag és költői mint egyes régebbi verziókban. Épp csak felvillan az érzelmesség, de célja szerint a film nem is óriásmajom-dráma akart lenni, hanem egy hatalmas, látványos, pusztító mozi, némi ökotudatos felhanggal, és ezt a célt be is teljesítette.
A poszthumanista filozófusok alapvetően az emberi létezésen túli (poszthumán), illetőleg a humanista filozófiák utáni (poszthumanista) történésekre koncentrálnak, ennek megfelelően kivételes figyelmet szentelnek a mesterséges intelligencia, továbbá a növényi és állati létezés világának. Vitatják, hogy az ember lenne a teremtés koronája, emellett az emberi ész és értelem descartes-i eredetű antropomorf világkép evidenciáit kritizálják, hiszen szerintük semmilyen szempontból nem bizonyított, hogy érzékeink és értelmünk révén képesek vagyunk megismerni a teremtés teljességet.
Az időutazás megvalósításához nem időgép szükséges, hanem különböző vegyi anyagok folyamatos adagolása az emberi szervezetbe, ami aztán likat üt az Időn – legalábbis ezt állítja műveiben a XX. századi amerikai irodalom klasszikusa, William S. Burroughs, aki sajátos időutazásait széttördelt, hallucinogén regényekben dokumentálta.
A poszthumanista filozófusok alapvetően az emberi létezésen túli (poszt-humán) illetőleg a humanista filozófiák utáni (poszt-humanista) történésekre koncentrálnak, ennek megfelelően kivételes figyelmet szentelnek a mesterséges intelligencia, továbbá a növényi és állati létezés világának. Vitatják, hogy az ember lenne a teremtés koronája, emellett az emberi ész és értelem descartes-i eredetű antropomorf világkép evidenciáit kritizálják, hiszen szerintük semmilyen szempontból nem bizonyított, hogy érzékeink és értelmünk révén képesek vagyunk megismerni a teremtés teljességet.
„A szeméttelepek fölött, elhomályosítva a várost, a füst és köd sárgás kupolája remegett, a messziségből csak egy napsütötte ablak tűzött át rajta, közepén, mint egy bója, ringott a Zenobia-templom sisakja. A magasban, a levegő láthatatlan örvényeiben, mint kergetőző sirályok, széltől elragadott nejloncafatok csillogtak. Hallatszott még a visítozásuk is” – Bodor Ádám költői prózáját első ránézésre igen nehéznek tűnik mozgóképre adaptálni, azonban – ahogy az elmúlt ötven év mutatta – időről időre megpróbálkoztak vele vállalkozó szellemű szerzői filmesek, több-kevesebb sikerrel.
Alábbi filmünk három Oscar-díjat, egy Golden Globe-ot és három BAFTA-díjat is magáénak tudhat. Rendezője az egyedüli női alkotó a cannes-i filmfesztiválok történetében, aki filmjéért elnyerte az Arany Pálmát. Ez a nagy sikerű, ám mégis megosztó alkotás az 1993-as, új-zélandi, ausztrál és francia koprodukcióban készült Zongoralecke (The Piano).
A dél-koreai filmipar a kilencvenes évek közepe óta igencsak ráerősített: a művészfilmek nemzetközi piacán egyik régiónak/országnak sem jelent túl nagy nehézséget képviseltetnie magát, annál inkább a (közönség)szórakoztató blockbusterek közt. Dél-Korea a kilencvenes években hollywoodi mintájú filmipart épített ki, vagyis futószalagon készültek a legmagasabb technikai színvonalon kivitelezett, igényes közönségfilmek, amelyek Ázsiát meghódították ugyan, de Nyugat-Európában vagy épp Amerikában mainstream SK filmet nézni szubkulturális szórakozásnak számít.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet online beszélgetéssorozatot indít Animációs esték címmel, amely a tavaszi félévben a Hagyomány és haladás címmel veszi kezdetét február 18-án. A Hild-villából közvetített adások élőben követhetők a kutatóintézet Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján este 18 órától.
Kosztolányi Dezső világszínvonalú prózáját az tette nagyszerűvé, hogy kortól és pozíciótól függetlenül befogadható, könnyen értelmezhető, mégis magas irodalmi szövegeket hozott létre. A tanár, aki a világtól elzárva neveli gyermekét, a bosszúálló szobalány, vagy a szadista császár, aki költő akar lenni; legyen szó bármilyen alaphelyzetről, Kosztolányi minden karakterrajzzal és dialógussal általános emberi lélekmechanizmusokat vizsgál, és mikrotragédiákon keresztül ábrázol össztársadalmi jelenségeket, történelmi korokat.
Michelangelo Antonioni Nagyítás (Blow up) című 1966-os alkotása egy új korszakot nyitott a rendező életművében. A neorealizmus filmkészítési gyakorlata jellemzi korai filmjeit (Egy szerelem krónikája, Barátnők, Kiáltás), azonban később meghaladja azt és kimunkálja saját, összetéveszthetetlen rendezői stílusát.
Az Euronyme tánca című Bódy-klip a nyolcvanas évek közepén készült, abban az időszakban, amikor a „videóklip” még progresszív jelentéstartalommal bírt: a videótechnikát elsősorban kísérletező kedvű művészek és filmrendezők használták, a nem titkolt cél pedig egy új formanyelv kikísérletezése, egy új médium lehetőségeinek feltérképezése volt.