A magyar közönség többek között láthatja a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektjének első darabját, az Ezüst Medve-díjas DAU. Natasa című orosz alkotást, a Gunda című filmet, melynek producere az Oscar-díjas Joaquin Phoenix, vagy az idei cannes-i válogatás egyik legnagyobb visszhangot kiváltó filmjét, a Sweatet, mely letaglózó betekintés egy influenszer életébe.
A négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezője, Benh Zeitlin az előző film spirituális folytatásaként újabb, képzelet és valóság határán egyensúlyozó történetet tár elénk. A Sundance-ről érkező Wendyben a Pán Péter történetét értelmezte át, egyértelműen a felnőtt közönség számára adaptálva azt. A 77. Velencei Filmfesztiválon debütált Shannon Murphy bemutatkozó rendezése, az Amíg tart a nyár, mely egyszerre erőteljes, drámai és megdöbbentően humoros megközelítése egy letaglózó témának: amikor egy tinédzser lány számára az első szerelem egyben az utolsó is.
A Berlini Filmfesztiválról négy film is érkezik: Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozijában teljes egészében aktualizálta és újraértelmezte Alfred Döblin 1929-ben megjelent regénye, a Berlin, Alexanderplatz történetét.
A DAU. a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektje. Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban egy szinte városnyi díszletben teremtette újra egy 60-as évekbeli szovjet kutatóintézet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint 400 szereplő, két éven át, a nap 24 órájában élte meghatározott karaktere életét. Az előre kitalált történeteket a szereplők viszonyai alakították. A 700 órányi filmanyagból az első bemutatásra kerülő játékfilm a DAU. Natasa, mely a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.
Agnieszka Holland a Berlinalén debütált Sarlatán című filmjében egy végletesen ellentmondásos figura, a milliókat gyógynövényekkel kezelő Jan Mikolášek életét tárja elénk, aki több-kevesebb sikerrel működött a náci megszállás, majd kommunista uralom alá hajtott Csehszlovákiában.
Agnieszka Holland: Sarlatán – előzetes
A Gunda pedig egyszerre intim portré egy állatcsaládról, és megdöbbentő erejű dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel kérdéseket. Gunda egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született, hogy beteljesítse az emberi civilizáció által neki szán sorsot: utódokat szül, majd élelemként szolgál. A film producere az állatok jogai iránt elkötelezett Oscar-díjas Joaquin Phoenix.
Az idén minden tekintetben rendhagyó Cannes-ból két film érkezik. A beszéd az év francia vígjáték-meglepetése. Intelligens humora, váratlan fordulatai és vizuális megoldásai biztosan sokáig velünk maradnak. A film főhősét, a 35 éves Adrient sógora felkéri, hogy beszéljen a közelgő esküvőjükön. De Adrien nincs olyan állapotban, hogy esküvői beszédet tartson, hisz barátnője nemrég szakított vele, őt pedig csak az érdekli, hogy visszaszerezze.
Cannes válogatásának egyik legnagyobb visszhangot kiváltó filmje, a Sweat pedig letaglózó, rendkívül őszinte és aktuális betekintés egy influenszer életébe. Sylwia mindent a maximumon pörget, teljes életét az edzőteremben és az online térben éli. A látszólagos tökéletesség felszíne alatt azonban meg nem értettség, elzárkózás, magány és szeretetéhség rejtőzik, amit egy idő után már nem tud elrejteni a külvilág elől.
2020 októberében mutatták be Jason Woliner rendezésében a Borat második részét, aminek teljes címét már leírni is fáj: Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára. Az első rész (a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika) 2006-ban került a mozikba, Sacha Baron Cohen főszereplésével, aki természetesen az új részben is viszi tovább a karaktert. Az első rész sikere miatt – és mert a Borat figura szinte önálló életre kelt –várható volt hogy elkészül a folytatás is.
„– De szép kis szőrös! – Ugye? Tavaly tömték” – hangzik az egyik vegytisztaságú mini-blőd párbeszéd a Csupasz pisztoly sorozatból. Buta és egyszerű poén. Amitől viszont ellenállhatatlanul, reflexszerűen vigyorra görbül a szánk, az a párbeszéd férfi résztvevőjének gesztusrendszere, ahogy ezt kimondja, ahogy elnéz a kamera mellett, ezüstös ősz hajával és a sok vihart látott pléharcról sütő megkövesedett debilitás minden bájával.
Január 29-én kezdődött a Sapientia EMTE Média Tanszékének rendhagyó, online filmtörténeti vetítéssorozata. A tervek szerint az egyetem minden hónap utolsó péntekjén egy-egy magyar filmet vetít le a virtuális térben. A vetítést a tanszéken oktató és kutató szakemberek rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően minden találkozás közös beszélgetéssel zárul.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az átlagos mozgóképfogyasztó ma már elképzelhetetlennek tarja, hogy egy filmben ne legyenek hangok (színek, digitális trükkök stb.), azonban a filmtörténet első nagy korszakában a celluloidtekercsekre csak képet tudtak rögzíteni, így sem dialógusok, sem zajok, sem filmzene nem volt. Illetve utóbbit természetesen kreatívan megoldották, és ha a felvételkor és lejátszáskor nem is tudtak hangot produkálni a vetítőgépről, a mozikban legtöbbször egy egész nagyzenekar volt, amely élőben festette alá zenei hangkulisszával a vásznon látottakat.
Egy dialógust rögtönözni? Semmiség. Egy forgatókönyvet? Azt már nehezebb. Hasonlóképpen: egy jelenetet (képpel-hanggal-világítással-színészekkel) még csak-csak össze lehet dobni a pillanat hevében, na de egy egész estés, nézhető játékfilmet így összerakni elég nagy botorság. A filmkészítés és a teljes improvizáció első hallásra kizárja egymást, hiszen a konstruáltság, a megtervezettség és persze a megrendezés is a film leglényegéhez tartoznak. Próbálkozások persze mindig akadtak, elsősorban a határterületekről érkező alkotók részéről, és azoknál, akik a film különleges sajátosságaiban és nem az
Mészöly Miklós írásaiból nem könnyű filmet készíteni, és sokáig az 1970-es Magasiskola volt az egyetlen adaptáció, ami az ő művéből készült. A feldolgozás sajátossága azonban, hogy az 1956-ban íródott kisregényt Mészöly a rendezővel együtt dolgozta át mozgóképpé, a forgatókönyvet közösen írták, a film dialógusait pedig Mészöly egyedül jegyzi. A kisregény írásának egyik ihlető elemének tekinthető (a szocializmus politikai berendezkedése mellett), hogy az író egy alkalommal maga is egy kísérleti solymásztelep vendége volt pár napig, így a regényben (és a filmben) megjelenő realista elemek valós eseményekből