L. Takács Bálint: A háború poklai – Kultfilm – Eklem Klimov: Jöjj és lásd

2020. május 08., 09:38

Van egy mondás, hogy minden háborús film háborúellenes is egyben. Bár ezen állítással sok propagandafilm tudna vitatkozni, azt biztosan ki merem jelenteni, nem létezik háborúellenesebb film, mint a Jöjj és lásd (Igyi i szmotri). Elem Klimov 1985-ben készítette utolsó filmjét. Bár korábban majdnem minden évben előállt egy új alkotással, a 2003-ban bekövetkező haláláig nem érzett többé késztetést a rendezésre. És ha van olyan film, amellyel méltón le lehet zárni bármilyen impresszív filmográfiát, akkor az ez.

Jöjj és lásd – Forrás: Imdb

A Sztálingrádban született rendező saját szemével látta a becsapódó német gyújtóbombákat, a gyerekkori emlék pedig évtizedekig nem hagyta nyugodni. Újra és újra elolvasta Alesz Adamovics önéletrajzi könyvét, a Hatinyi harangokat, amely a második világháború egy méltatlanul elfeledett tömegmészárlását, a fehérorosz falvak felégetését dolgozza fel egy túlélő szemszögéből. Hárommillió ember égett el élve, Elem Klimov pedig azt akarja, emlékezzünk mindannyian.
A Jöjj és lásd egy lélekölő pokoljárás, amelyben egy tizenkét éves kisfiú sorsát követjük, hogy miként veszti el minden emberi vonását, hogyan válik lelkes, kalandvágyó fiatalból ész nélkül gyilkolni akaró katonává. Oka van annak, hogy Spielberg valamennyi háborús mozija előtt levetítette a stábjának ezt a filmet. Oka van annak, hogy a Jöjj és lásd filmezési technikái inspirálták többek között a Saul fiát is. És nem véletlen, hogy minden idők legjobb háborús filmjei között tartják számon a mai napig, amit mindenkinek kötelező (lenne) látnia, még akkor is, ha egyetlen percét sem élvezzük.

Talán még nem készült olyan film, amelyik ennyire közel tudta hozni a háború internális és externális pusztítását. A dokumentarista stílus, a párját ritkító precizitással megkomponált hosszú snittek, a hipnotikus közelik, a túlvilági atmoszféra keverése a materiális káosszal felejthetetlen összképet alkot. Elég egyszer megnézni ezt a filmet, és számos rémálomszerű képkocka fog örökre a nézők szemébe égni.

A főszerepet játszó tizennégy éves Alekszej Kravcsenko csontsoványan, megőszülve tért haza a forgatásról. Karakterében összeolvad a színészkedés és az őszinte reakció közti határ, erre számos példa közül legjobb a tehenes jelenet. A géppuskával agyonlőtt tehén haldokló bőgése igazi, akárcsak a kisfiú fejétől centikre becsapódó golyók is. Ez a fajta, ma már megvalósíthatatlan realizmus adja a film igazi erejét.

Az egyetlen említésre méltó negatívum a posztháborús szovjet filmekre jellemző németábrázolás. Az SS elitkommandós-osztag burleszkbe hajló, bazári majomként való bemutatása nemcsak történelmileg hiteltelen, de el is vesz a végső szekvencia letaglózó professzionizmusából.  Elem Klimov nem akar megsiratni minket, nem kínál feloldozást, a lelkünkért jött, kitépi belőlünk, a pokol legmélyére viszi, és csak annyit mond: Jöjj és lásd!

Eklem Klimov: Jöjj és lásd (angol felirattal)