Mire nem képes a nyilvánosság: ha egy miniszterelnök nem létesít szexuális aktust egy disznóval a nemzeti televízió kamerái előtt, akkor az elrabolt hercegnőt meggyilkolják. A Black Mirror angliai filmsorozat ezzel a rendkívül erős résszel kezdődik, ami garantálja, hogy a folytatásokra is kíváncsiak legyünk. Az eddig öt évadot megért sorozatot sok kritikus minden idők egyik legjobb televíziós alkotásának tartja, nem véletlenül: a részek többségében mélyen elgondolkodtató, aktuális problémákat dolgoznak fel (lájkvadász világ, milyen hatással van a technológia az életünkre, elidegenedés, emberi jogok megvonása, bizonyos értelemben halhatatlanság is). Az egyes részek egymástól függetlenek, nézésüket bárhonnan el lehet kezdeni.
Legfőbb eszköze a groteszk és a szatíra: a Black Mirror olyan tükröt tart, amely után a gyanútlan néző százszor is meggondolja – tegyük azt –, mit tár ki életéből a digitális világban. Mert lehetséges, hogy egy rosszkor elcsattant fotó örökre megváltoztatja az életét. Ez már nem csupán disztópia, képzelgés, hanem napjaink valósága (gyászos példája ennek azon gyerekeknek a halála, akiket barátaik addig szégyenítettek a digitális világban, amíg öngyilkosságba nem menekültek).
Előbb-utóbb a különféle elektronikai eszközök (számítógépek) egyveleget fognak alkotni az emberiséggel, az emberi testtel. Mindenképpen jó dolog memóriánkat egy kis kütyüvel megsokszorozni, megbízhatóbbá tenni, ám mi történik akkor, ha ez a kütyü illetéktelen kézbe kerül? A kegyes kis hazugságok valójában biztosítják a békét az emberek között, hiába írta Platón, hogy államférfinak sohasem szabad ferdítenie az igazságon, bizony sok emberi kapcsolaton éppenséggel javít egy kis hazugság – ha nem, az igazság diktatúraszerű, abszolutisztikus jelenléte sok mindent tönkretehet (magyarán: kell egy kis kottynak lennie a fogaskerekek között, mert az összeszorított kerekek képtelenek megmozdulni).
A sorozatban nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia. Napjaink egyik legellentmondásosabb technológiai fejlesztése akkora hatást fog gyakorolni az emberiségre, melyet most még föl sem fogunk, viszont a fejlődés elkerülhetetlen. Ha hihetünk a sorozat készítőinek, ugyancsak borús jövő vár ránk.
Ami volt a híres Alkonyzóna-sorozat, napjainkban az a Fekete tükör. Sorozatkedvelők számára megkerülhetetlen, intellektuális munkával foglalkozók számára egyenesen kötelező. Olga Tokarczuk lengyel író a Nobel-díj átvételekor azt mondta, a XXI. század uralkodó műfaja a tévésorozat – ha valóban így van, akkor legalább olyan legyen, mint a Fekete tükör.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.