Rija Rija
Angárija
(Száz éve használt gömöri
palóc szavakkal)
Ballókázva
Lévárt felől
Deresk felé
Ballókázott
Bandzsalító
Kis banyak
Ímmel-ámmal
Bakóczál csak
Hol üldögél
Hol megáll
Elúnta a
Bakót is már
Azt gondolja:
A bányánál
Vagy a
Fazekaskorongnál
Százszorta jobb
Lesz neki!
Utoléri
Becsmelgeti
Ezért nagyon
Barborczás
Jó barátja
Ríva kéri
Menjen vele
Ám kis banyak
Nem teszi
Egyenesen
Toronyiránt
Elhúz Cselény-
Falvára
Hamariba
Rohangának
A tűzótók
Imitt ég la
Amott ég la
Meggyúlott
Az anyaszéna
Füstölög
Az apaszéna...
Elfojtanyi elfojtanyi
Hol egy csöbör
Jó nagy tégla
Egy poroltó
Vagy haboltó
Imitt ég la
Amott ég la!
Hozzad hozzad
Biztatgatnak
A kíváncsi
Leskelődők
Lesz fizetség
Siessetek
Hamariba
Hamariba
Rija-rija
Angárija
Rija-rija
Angárija!
________________
Mai nyelven:
Ballókáz: ballag
Bandzsalít: kancsalul néz
Bakó: cölöpverő fasulyok
Banyak: balkezes
Bánya: fazekas kemence
Becsmel: rágalmaz
Barborczás: bőgős
Begre-hegyes: híreskedő kisnövesű ember
Hamariba: minél előbb
La: tájnyelvi töltelékszó a Medvesalján
Angárija: bizonyos időközönként való fizetség
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!
Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő azt mondta:
– Én ugyan nem megyek Afrikába. Túl hosszú az út oda és vissza is. És azok az íztelen afrikai békák, pfuj. Az itteniek sokkal szaftosabbak! Hát még az afrikai karmosbéka! Tavaly az egyik úgy belekarmolt az arcomba, míg a csőrömben ficánkolt, hogy még mindig megvan a nyoma. Ne legyen Gólya Géza a nevem, ha még egyszer Afrikába megyek!
Az utca végén mesebeli volt a táj. Kis patak, mely az erdő mellett tóvá szélesedett. A patak partján tengernyi virág nyílt, kusza összevisszaságban tarkállt valamennyi, de mintha mégis a búzavirág lett volna túlsúlyban. A tavacskát nádas övezte, melyben ki tudja, milyen ritka madarak fészkeltek, a hangjuk alapján többféle lelhetett itt menedéket.
Ha Jakubecz Márta jelleme híven tükrözi a legutóbbi meseregénye történéseit, akkor én gondolkodás nélkül rábíznám a sorsomat. Sőt! Ha gyerek lennék, az ő könyvében szeretnék élni. A tisztaság Tüskevárában, tündérek és jóságos állatkák között. A tisztaság Tüskevára elnevezés a csodanádast illeti, ahol Kornél apó egyfajta Matula bácsi, a bölcs és jólelkű, magányos öregember.
De hát milyen a világ? Harmadnapra elfelejtik még azt is, hogy a világon volt. Ott van még a három. Van kikkel törődni. Itt van ez a Vándor! Nap mint nap keresni kell. Ahogy reggel kiment a házból, csak az esti szürkület vetette haza nagyobbacska korában. Most még kicsi, csak a sut tetején barangol összevissza, míg le nem pottyan a konyha földjére. Olyankor nagyokat nyekken, de mintha mi sem történt volna, tovább araszolgat, csontja se törik.
A legrosszabb az, hogy titoktalan a világ. Kisebb koromban sok érdekes, sőt csudálatos dolgokkal, lényekkel, emberekkel találkoztam, s minden hatalmas és változatos volt. Mára összementek és kifakultak. Persze, ebben is van jó – a részletekben olyan érdekes elveszni. Már ha – amint Gazda mondaná – van valakinek ilyesmire érzéke. Nekem, úgy vélem, van. Annak ellenére, hogy nagy kutya lettem, még mindig jó kihasalni a fűbe, elnézni a fehér csíkos fűszálakat, a szirombontó virágokat, a lepkék cikázását, s jó sétálni, bámészkodni, beleolvasni a könyvekbe. Ezt egyébként az emberek életnek mondják. Bár nekik hozzátartozik a munka is.
– A divat az divat! Mindenki csak a műkorcsolyázásról beszél. A nyulacskák még nem sokra jutottak vele, komolytalan népség. Hanem a borzok meg a sündisznók! És miután elkészült a jégpálya, Medvét is láttam korcsolyázni. Micsoda nyolcasokat írt le, majd kipukkadtam a nevetéstől! De most elmondom, mi történt az öreg Vakondokkal. Ez igazán a csudák csudája.