Rija Rija
Angárija
(Száz éve használt gömöri
palóc szavakkal)
Ballókázva
Lévárt felől
Deresk felé
Ballókázott
Bandzsalító
Kis banyak
Ímmel-ámmal
Bakóczál csak
Hol üldögél
Hol megáll
Elúnta a
Bakót is már
Azt gondolja:
A bányánál
Vagy a
Fazekaskorongnál
Százszorta jobb
Lesz neki!
Utoléri
Becsmelgeti
Ezért nagyon
Barborczás
Jó barátja
Ríva kéri
Menjen vele
Ám kis banyak
Nem teszi
Egyenesen
Toronyiránt
Elhúz Cselény-
Falvára
Hamariba
Rohangának
A tűzótók
Imitt ég la
Amott ég la
Meggyúlott
Az anyaszéna
Füstölög
Az apaszéna...
Elfojtanyi elfojtanyi
Hol egy csöbör
Jó nagy tégla
Egy poroltó
Vagy haboltó
Imitt ég la
Amott ég la!
Hozzad hozzad
Biztatgatnak
A kíváncsi
Leskelődők
Lesz fizetség
Siessetek
Hamariba
Hamariba
Rija-rija
Angárija
Rija-rija
Angárija!
________________
Mai nyelven:
Ballókáz: ballag
Bandzsalít: kancsalul néz
Bakó: cölöpverő fasulyok
Banyak: balkezes
Bánya: fazekas kemence
Becsmel: rágalmaz
Barborczás: bőgős
Begre-hegyes: híreskedő kisnövesű ember
Hamariba: minél előbb
La: tájnyelvi töltelékszó a Medvesalján
Angárija: bizonyos időközönként való fizetség
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!