A macska, miután előző nap megsétáltatta a kutyát, elhatározta: ma a gazdájára rak pórázt, és őt is kiviszi az utcára. A cica néhány hete még félénk jószág volt, de miután sikerült neki becsapni és megszelídíteni a kutyát, igencsak felbátorodott, sőt elszemtelenedett. Azt gondolta, nincs számára lehetetlen dolog, bármit megtehet, leigázhatja akár az egész világot.
A macska szép nyári reggelre ébredt. Előző este kizavarta a kutyát a kertbe, s betelepedett finom, meleg kuckójába. Unta már a macskaalmot, ezért döntött úgy, hogy a házőrzőt elüldözi a helyéről. Jogosan kérdezhetitek, miért hagyta magát a derék eb, hiszen nagyobb, okosabb és bátrabb is, mint egy cica. Ám ez a mi macskánk más volt, mint a társai, egyre többre és többre vágyott. Ráadásul szegény kutya nagyon félt tőle, hiszen előző nap pórázt rakott a nyakára, és folyamatosan ugráltatta. Szegény házőrző teljesen megzavarodott, nem tudta eldönteni, ki lehet valójában a macska, még az is eszébe jutott, hogy varázsló, aki bármire képes. Éppen ezért inkább teljesítette a kívánságait, nehogy pórul járjon.
Szóval, miután a macska felébredt, magához intette a kutyát és megparancsolta neki, készítsen reggelit. A megfélemlített eb már tolta is a macska elé saját ételét, de a nagyravágyó cicus mérgesen rámordult. „Mit képzelsz? Nem kell nekem állati eledel, olyan ételt rakj elém, amit az emberek esznek!” Szegény kutya kénytelen volt a gazdája elől ellopni a rántottát és a sonkát, csak hogy a zsarnok kandúr kedvébe járjon. A macska ezután terített asztalhoz ült, késsel, villával elfogyasztotta az ételét.
Evés után visszadőlt pihenni, és közben kidolgozott egy tervet, hogyan sétáltatja meg a gazdáját. Mert ez a mi macskánk nem elégedett meg azzal, hogy betörte a kutyát, úgy gondolta, akkor lehet igazán a világ ura, ha embert szelídít. Ne kérdezzétek, hogyan sikerült végül pórázt tenni a gazdára, de ez az agyafúrt jószág valahogy ezt is megoldotta. Ő maga szintén embernek öltözött, a lábára cipőt húzott, könnyű, földig érő kabátot öltött fel, a fejére fehér nyári kalap és napszemüveg került. Amikor tükörbe nézett, nagyon elégedett volt, arra gondolt, senki nem tudja majd megmondani, hogy ő valójában egy cica.
Már vagy egy órája sétáltatta gazdáját, amikor az egyik járókelő, aki éppen szembejött velük, harsány nevetésben tört ki. „Milyen dolog az, hogy egy macska pórázon vezet egy férfit?”, kérdezte, és közben a térdét csapkodta. A macska annyira dühös lett ettől a megjegyzéstől, hogy bosszúból a járókelőre is pórázt tett. „Na, majd meglátod, hogy velem nem lehet packázni!”, mondta, és már kezdte is a középkorú nő idomítását. A zsebéből kicsike labdát vett elő, és messzire hajította. „Hozd vissza!”, ordította, és elengedte a pórázát. A nő elszaladt, és többé vissza sem jött. A macska ott maradt a gazdájával. Még idegesebb lett, úgy gondolta, elhibázhatott valamit, nem viselkedett elég „emberesen”. Elhatározta, hogy a nap további részében olyan dolgokat tesz, amit csakis az emberek szoktak.
Emlékezett rá, hogy a gazdája gyakran jár könyvesboltba, ezért ő is útba ejtett egyet. A kis ajtó felett csengő jelezte, hogy valaki betért az üzletbe. Az eladó igencsak meghökkent a látványtól, hiszen a macska még mindig pórázon vezette a gazdáját. „Állatot tilos behozni a boltba”, szólt, amikor a macska a pulthoz ért. „Csak egy pillanatig maradunk, amíg megveszem a Csizmás kandúrt”, próbált szabadkozni a macska. „Nem magához beszélek, hanem az emberhez”, válaszolt a boltos, amitől még mérgesebb lett a cica. „De hát én vagyok az ember, ő meg a kutyám”, nyávogott a kandúr, de az eladó kinevette. „Itt macskákat nem szolgálunk ki, még akkor sem, ha álruhába öltöztek”, közölte, és kitessékelte a felháborodott cicust.
Mi lehet a hiba, törte a fejét a kandúr. Aztán megparancsolta a gazdájának, járjon négykézláb és ugasson. Szegény ember nem mert ellenállni, csak úgy, mint előző nap a kutya, ő is valamiféle gonosz varázslatot sejtett a háttérben. A kandúr, hogy mindenki jól láthassa, ő bizony egy ebet vezet pórázon, a henteshez is betért, ahol egy óriási csontot vett, amit aztán a gazdája szájába adott. Így sétáltak el a kutyafuttatóig, ahol a férfinak körbe-körbe kellett szaladgálnia. Az emberek elképedve nézték, ahogy a macska a gazdának dirigál. Addigra a kandúr már úgy teleszívta magát haraggal és gonoszsággal, hogy egészen megnőtt, aki meglátta, nagyon megrémült. A gazda meg csak futott a labda után, amit a macska hajigált. Mindent megtett, amit a kandúr parancsolt. Estére úgy elfáradt, hogy alig bírt hazavánszorogni.
A macska otthon elégedetten vette le a ruháit, a gazdát a kutya helyére terelte, ő maga pedig hatalmasra nőtt testével a gazda ágyába telepedett. Ám mielőtt elaludt, magához parancsolta a kutyát és utasította, mondjon esti mesét, ahogy a gazda szokta a gyerekeinek. Szegény eb órákig ült a kandúr mellett, mert az újabb és újabb mesét követelt.
Éjszaka a nagyravágyó macska furcsa álmot látott. Egy nagy, fekete madár körözött felette, hatalmas csőre és karmai voltak. Azt károgta: most minden gonoszságodért meglakolsz! A kandúr rettenetesen félt, soha nem érezte még magát ennyire kiszolgáltatottnak. Tudta, hogy a hatalmas madár bármelyik pillanatban lecsaphat rá és elragadhatja.
Reggel csapzottan ébredt. Furcsa érzése volt, amikor kikászálódott az ágyból. Mintha nem lenne önmaga. Kisietett a hálószobából, s lefutott a lépcsőn, hogy megnézze magát a nappaliban lógó hatalmas tükörben. Amit látott, megdöbbentette. Éjszaka aprócska, szürke egérré változott. Hiába dörzsölte a szemét, csak egy egérke nézett rá vissza a tükörből. Nem baj, gondolta magában, velem nem babráltok ki, egy kisegér is lehet a világ ura, majd újra felszívom magam és holnap a macskát viszem el sétálni. Amint ezt kimondta, már ott termett mellette egy hatalmas kandúr. Nem szólt semmit, csak bekapta a nagyravágyó egeret, majd megnyalta a száját, és leheveredett a legfelső lépcsőfokra.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 30-i számában.)
