Itt errefelé nálunk volt két szomszéd leány, szépek voltak, dolgosak voltak, és ezt meg es mutatták, amikor lehetőség volt rá. Ám az egyik mindig erőltette magát, és azt mondta, hogy ő bizony ezt meg ezt mindenáron elvégzi. Annyira hitt önmagában, hogy senkire se hallgatott, s a szépsége és az elképzelései miatt legeslegakárminek gondolta magát.
Hát egyszer aztán megvolt ez a lány! Mert ugye egy szere [1] volt, de más szerrel nem nagyon bőcsködött [2]. Ezért mi es Bőcsködőnek neveztük el.
A másik leány ennek ellenére többször es meggondolta magát, mert tudta, hogy egy szerrel nem viszi messze. Kétszer-háromszor meggondolta magát a cselekedete előtt, és azelőtt es, amit egyszer kimondott. Talán még azt es tudta, mi az a szer, ezért jól összerakta, mielőtt útra engedte volna. Ezért a dolga úgy állt, mint a bölcsnek, ezért mi őt Bölcsnek neveztük el.
Nos, nézzük meg, merre mehet ki valaki, akinek sok jó tulajdonsága van, de bőcsködő, és mire megy ki az, akinek Isten adott, de ő maga es bölcsen meggondolja.
Egyik nap a két szomszéd lány elment kapálni a szőlőbe. Mindketten siettek, mert olyankor akartak hazamenni, amikor Jánoska es végzi a kaszálást. Talán „elbeszélgetnek”, hisz Jánoska ügyes fiú volt, ráadásul szép es, és az ilyen fiút a lányok szeretik köpöríteni [3], mert „soha se lehet tudni, mi szökik ki a bokrosból”.
Éppen a Szent Nap, mint Isten fáklyája, leszentülésben [4] volt, és a lányok igyekeztek végbevinni a munkát. A bölcs leány nagy korsó vizet hozott magának és jó árnyékban tartotta, a bőcsködő úgy gondolta, hogy ő többször es el fog menni az ízes forráshoz. El es ment, de inkább el se ment volna, mert a Bölcs jobban haladt a végével, ezért Bőcsködő az első pocsolyából vett vizet, és szaladt, nehogy lemaradjon.
Mindkettőnek csak egy lepedőméretre való munka maradt, és mindenki megesküdött volna, hogy elvégződik az, amiért dolgoznak.
Hát épp akkor járt arrafele Jézus és Szent Péter.
– Jó estét! – szólt Jézus.
– Jó estét adjon a Jóisten! – felelt a bölcs leány.
– El akarod-e végezni? – kérdezte Péter.
– Ha a Jóisten es segít – mondta a bölcs leány –, akkor elvégezhetem.
– Végezd, leányom – mondta Jézus.
Így aztán a leány tovább folytatta a kapálást, és végbe es vitte. Mintha a nap es megállt volna az égen, hogy a leány végezni tudjon.
Jézus és Szent Péter ahogy a Bőcsködő leányhoz érkeztek, ugyanúgy köszöntek és kérdeztek. A leány serényen visszaszólt, s azt mondta:
– Most akármi es legyen, mert én úgy es végzek, hisz kétszer odavágom a kapát, s kész es e darab.
Hát tudjátok meg, hogy csak odavágta a földhöz a kapát, mert bevágnivaló még lett volna. Tán a Jóisten olyan jártatást [5] rendelt a lánynak, hogy csak keservesen nézte, ahogy az oldalon viccelődve halad a bölcs lányunk és Jancsika.
Hát ez így volt és így es lesz, ahogy ma van. Addig ne mondd, hogy „hopp”, ameddig nem szököd át a gödröt, mert könnyen beleesel.
1 a szer: egy törvény, ami több törvényből (három, öt, hét, kilenc stb.) vagy összetett törvényekből jöhet létre
2 bölcsnek mutatja magát, kevélykedik, nagyzol
3 incselkedéssel köpörni (kutakodni) a fejükben, megtudni ezt-azt valakiről, valamiről, szomorítva ezzel az illetőt
4 lenyugvásban. A csángóknál a nap leszentül, ugyanakkor azért szent, mert Isten fáklyája
5 hasmenés
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
Egy szép kora nyári napon egy vándor ballagott a Kis-Duna partján Jóka irányába. Már esteledett, éppen alkalmas alvóhelyet keresett, amikor a fák között fényt vett észre. Közelebb érve látta, hogy egy vízimalomból jön a világosság.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, és a mindentudó molnár lépett ki rajta. Kezében elemózsiás tarisznyával lépkedett le a malom lépcsőjén, amikor észrevette a vándort.
A különböző lények hol összehangolják ritmusukat, hol nem. És sokszor úgy is összeáll valami. A tücskök és kabócák népes seregében első hallásra mindenki a magáét zöngi és zezgi, ám ha kitartóan figyeltek, meg fogtok hallani egy rejtőzködő ütemet, ami titokban az egész társaság koncertjét vezényli. És ha képesek volnátok a világ összes tücskét és kabócáját egyszerre hallani, akkor se hallanátok másképp.
Sikó-Barabási Eszter Mesék az Ég-boltból című könyve tizenhárom, egymással lazán összekapcsolódó írásból áll, amikben ugyanannak a családnak egyre ismerősebb tagjai és nem mindennapi mindennapjai bukkannak fel újra és újra. A mesék stílusa igen változatos ‒ ezek szerint az Ég-boltban szerencsére sokféle mesét lehet kapni. Lehet venni lírait, balladai homállyal operálót, népmeseit, műmeseit, erkölcsi tanulsággal szolgálót, ismeretterjesztőt, valamint mitologikusat, és ez így van jól, hiszen az Ég-boltban minimum ekkora kínálatra számít az ember.
A nagy barnamedve álmosan kullogott a folyóparton. Hatalmas mancsa alatt ropogott a hó. Ahogy lélegzett, a hűvös levegő láthatóvá tette leheletét. Fáradtan ballagott vissza a barlangja felé, hogy álomra hajtsa a fejét. Ahogy cammogott a parton, a ludak hangos gágogása felkeltette figyelmét. Kíváncsian nézte őket. Nem tűntek álmosnak.
Egy napon aztán a hegy lábánál, hogy, hogy nem, kinőtt egy fácska.
Csenevész kis fácska volt, vékonyka törzsű, és nagyon lassan növekedett.
A hegy észrevette ugyan, de csak megvetően lepillantott rá, szóra sem méltatta. Mit neki egy ilyen kis satnya fácska! És mit keres itt egyáltalán, egy ilyen hatalmas, óriási hegy mellett, mint amilyen ő?!