Gyüre Lajos: Cirmos szerelmes lesz

2021. április 07., 08:40

Gyüre Lajos bácsi, aki 2021. március 20-án lenne kilencvenéves, sok szép verssel és mesével gazdagította gyermekirodalmunkat. Utolsó kötete, amelynek a Cirmos újabb kalandjai címet adta, sajnos, már nem jelenhetett meg nyomtatásban. Mesénket ebből a kéziratból választottuk, fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel ő gondolt mindig is legkisebb olvasóira.

Heyer Arthur: Angóra-macskakölyök (olaj, vászon, 40 × 50 cm)

Cirmos megkérte Sára nénit, engedné ki egy kicsit levegőzni a kertbe. Kiment a kerítésen túlra, ám jött egy nagy fekete felhő, amelyből úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. Egy terebélyes nyárfa alá húzódott be. Egy ideig nézegette a többi kis állatka izgő-mozgó életét, akik az eső elől szintén behúzódtak a fa alá, de alapjában véve unatkozott. Alig várta, hogy a nagy zuhé csendesedjen, egy kissé felszáradjon a pázsit, és elindulhasson a már sarjadó búzatáblák felé egerészni.

Mit ad isten, Pista bácsi, a falu krónikása éppen akkor szólt Sára néninek, hogy ő bizony meg szeretné említeni írásában Cirmos esetét a városi rokonokkal. Sára néni mondta is neki:

– Csak keresse meg fiam, lement a kertbe egy kicsit szellőzködni. Megtalálja, ott szokott leskelődni az egerek után a szénáscsűr oldalában. Az igaz, széna már rég nincs benne, amióta szegény uram ott nyugszik az akácosban – mondta csak úgy magának. Nincs, aki lekaszálja azt a kevéske füvet a gyümölcsfák alatt.

Eszébe jutott, és ha már kigondolta, ki is mondja. Bár Pista bácsi fiatalabb volt, mint Sára néni, de nem merte tegezni, mert csak ritkán találkoztak. Így hát csak úgy, fű alatt – mint ahogy mondani szokás – megemlítette:

– Dolga mellett lám, maga is eljöhetne lekaszálni azt a kevéske füvet, hogy lenne egy kis széna télire a kecskémnek. Ha nem átallná egy öreg özvegyasszonynak segíteni.

Alig hogy kimondta, már meg is bánta.

De Pista bácsi elengedte a füle mellett a hívó szót. Csak kifordult a konyhából, és elindult megkeresni Cirmost a csűr oldalában. Ám hiába szólongatta, Cirmos nem volt sehol. Kilépett a kerítésen túlra, hátha ott találja a nagy fa alatt. Sőt, Sára nénit is kihívta keresni Cirmost, hátha az ő szavára előjön valahonnan. De mindhiába. Cirmos elveszett. Előbb azt gondolták, hogy szólnak a falusi rendőröknek, vagy a tűzoltóknak, hátha belelépett valami nyúlász rabsic csapdájába, de aztán letettek róla. Gondolták, mire azok kikászálódnak a kocsmából, addig este lesz, és nem tudják a sötétben megkeresni Cirmost. Megegyeztek abban, ha Cirmos előkerül, majd üzen Sára néni Pista bácsinak, akinek a lányai igen oda vannak a macskákért.

Az igazság az, hogy amikor elállt az eső, Cirmos elindult egerészni a zsenge búzaföldek felé. Alighogy odaért, találkozott egy gyönyörű kandúrmacskával, aki valószínű, hogy csak szellőzködni jött ki a szabadba, mert nem úgy nézett ki, mintha egerekre vadászna. Cirmos nem ismerte, bizonyára a szomszéd faluból vetődött ide szellőzködés közben. Csak most jöhetett ki nemrég, mert nem látszott rajta, hogy megázott volna. Bezzeg az ő bundája csapzott, összeállt, csak úgy meredezik összevissza. Az idegen macskának viszont gyönyörű sötétbarna szőre volt, gondosan megfésülve, úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki a Németh Szilviék cicafodrászatából. Csak a nagy sárga szeme világított. „Igen – jutott eszébe Cirmosnak –, olyan, mint Lencsés Piroskának a szeme, amikor sárgaságot kapott.” Először mérgesen rámorogtak egymásra, mit keres ez az idegen macska a mi területünkön, de később összebarátkoztak. Sőt, annyira ment a barátkozás, hogy Cirmos meghívta őt Sára néni házába, bár még azt sem tudta, hogy ez az idegen macska ki fia-borja, sőt a nevét is elfelejtette megkérdezni bemutatkozáskor, amikor egymásra morogtak. De az idegen macska kérdezés nélkül is megmondta.

– Az én nevem Ákos. Tudod azért, mert ilyen sötétbarna szőrű vagyok. Különben van keresztlevelem is. Sőt itt, ha megnézed, a fülemben, a bőröm alá be van téve egy csip.

– Mi az a csip? – kérdezte Cirmos. Az valami bolha? Mert engem néha nagyon csípnek.

– Ó, nem. Látom, egy kissé butuska vagy. Az egy olyan szerkezet, amely jelzi a gazdámnak, hogy hol vagyok, merre járok…

– Jaj, de cuki! – nekem is jó lenne egy ilyen!

– Azt nem kap minden korcs macska! – vetette ellen az idegen egy kissé lenézően.

– Akkor te egy jó családból származó, nemes macska vagy? – kérdezte Cirmos.

– Igen. A családfámat le tudom vezetni egész a bizánci császárságig. Tudod, az én őseim már akkor jelen voltak a magyarok birodalmában, amikor még a Volga folyó környékén tanyáztak. A vezérüknek volt egy fiacskája, úgy hívták, hogy Álmoska. Ő is nagyon szerette a szép macskákat. Hát annak adta a bizánci császár ajándékba az egyik ősünket. Ez azt jelentette, hogy békében élt a két nép egymás mellett.

– Az már nagyon régen lehetett – szólt közbe egy kissé szomorúan Cirmos. – Bár én is sokszor vagyok álmos. Mit lehet tudni? Hátha én is abból a családfából származom!

– Az lehetetlen! – szólt az idegen. – A te szőröd nem olyan szép sima és egyforma színű, mint az enyém. Te egy egyszerű tarka macska vagy.

– Az csak azért van, mert nagyon megáztam – nézte csapzott szőrét Cirmos.

Kissé elbúsult, hogy neki nincsenek szülei, nem tudja levezetni a családfáját. És nem egyforma színű, sima a bundácskája. Ő talált gyerek. Még csak nem is zabi. Az anyját sem ismeri, nemhogy az apját. És a szőre is milyen cirmos.

– Igaz is! Téged hogy hívnak?

– Cirmos.

– Az nem keresztnév. Csak a szőröd miatt. Más nincs?

– Nincs.

– Nem baj. Te szép vagy így is. Keresztnév nélkül is. Tetszel nekem. Éppen azért, mert ilyen tarka vagy – mondta az idegen macska.

– Te is nekem – szólt Cirmos. – Ha úgy akarod, meghívlak hozzánk egy tejbegríz vacsorára.

Az idegen macska azonban csak a kertkapuig kísérte Cirmost. Tovább nem mert menni. Félt, hogy Sára néni nem fogadja őt szívesen. Inkább megígérte, hogy majd este ad egy szép szerenádot. Szívesen venné, ha Cirmos akkor lámpát gyújtana, s ezzel jelezné, hogy hallja a zenét.

Így is történt. Amikor leszállt az este, Sára néni meg Cirmos lefeküdt, hogy kipihenje egész napi fáradalmait. Egyszer csak megszólalt az éjjeli macskaszerenád. Sára néni felült az ágyában, de nem kelt fel. Gondolta, majd csak elhallgat az éjjeli hősszerelmes. De az nem hagyta abba. Sőt, a szomszédos macskák is rátették úgy, hogy alvásról tovább szó sem lehetett. Sára néni felkelt, megigazította az éjszakára leeresztett kontyát, hozzáfonta gyérülő hajához a vendéghaját, és kiment a konyhába, hogy lámpát gyújthasson, és kieressze az ajtóban álló Cirmost. Amint a Cirmos kiugrott az ajtónyíláson, mintha elvágták volna, elhallgatott az éjjeli zene.

– No, megvan már a boldogságod! – szólt, mintha Cirmoshoz beszélne. Szerelmes a lelkem! – dohogott magában. Ugyan mit csinálok én itt annyi macskával, ha lefial nekem?

Úgy is volt. Cirmos még egynéhányszor kikéredzkedett éjszakai útjára, de aztán megnyugodott. Nem indult egerészni az éjszakai sötétségben. Megígérte Sára néninek és Pista bácsinak, hogy többé nem kóborol el a nagy fa alól. Meg mintha hízásnak indult volna, sokszor elnyújtózott a suton. Lustálkodott.

Nemsokára Sára néni megtudta a lustálkodás okát. Cirmos hat hét múlva egy szép, holdvilágos éjszaka négy kismacskával gazdagította Sára néni portáját. Ott mozgolódtak vaklálva a suton a régi ruhákból kialakított jó meleg fészekben. Cirmos hiába nézegette, hátha egyforma sötétbarna, sima a bundácskájuk. Tarka cirmos volt valamennyi. Így hát nem lesz a fülükben csip, vagy hogy is mondta Ákos, az a bizánci macska, akit azóta se látott. De az is lehet, hogy csak nagyzolni akart a bizánci származásával. Ilyen kóbor macskától minden kitelik. Bár az is lehet, hogy a gazdája nem engedi ki a mezőre levegőzni. Ki tudja?

Ezzel lezárult egy esztendőre Cirmos szerelmi korszaka.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)