1.
Odakint a
Kenderföldön
Van egy teli
Túrós bödön.
Egy varjúraj
Rákapott,
És nagy lakomát csapott.
Odaszálltak,
Elrepültek,
A pázsitos
Rétre
Ültek.
2.
Egyszer a mi szomszédunknak
Macskájára tejfölt bíztak.
Mikor kész lett a sztrapacska,
Nem volt tejföl, csak a macska.
Lett is olyan csetepaté,
Az egész ház zengett belé.
Rajta, te is segíts nekik,
Míg a tejfölt megkeresik.
3.
Legurult a tarisznya
A domb tetejéről.
Van benne só,
Szalonna,
Három zsenge
Zöldhagyma,
Búzakenyér
Jófajta –
Osztozzatok
Meg rajta!
4.
A zacskóban volt tíz bonbon,
rontom-bontom.
Tízből kettőt kölcsönadtam,
amit vissza sose kaptam,
négyet meg elszopogattam,
rontom-bontom,
nem maradt, csak négy szem
bonbon,
rontom-bontom.
Abból egyet elvesztettem,
kettőt ebédre megettem,
egyet pedig pénzzé tettem,
rontom-bontom,
így lett oda a tíz bonbon,
rontom-bontom.
5.
Vasorrú bába,
Csupa csont a lába,
Leesett a seprűjéről,
Eltört a bokája,
Úgy sántikált
A kovácshoz
Hogy megreparálja.
6.
Kipp-kopp,
Mi van ott?
Lábunk alatt mi dobog?
Ott egerek laknak,
Sálat, sapkát szabnak.
Az egyikük leejtette,
Elmenekült ijedtébe.
Indulj,
Kandúr!
7.
Kot-kot-kot,
kot-kot-kot,
a mi tyúkunk megkotlott.
Szalma almos kosarára,
rá is ült tíz tojására.
A tollával melengette,
szárnya alatt rejtegette.
Alig ivott, alig evett
csak egy kortyot, csak egy szemet,
míg egy szép nap,
csip-csip-csip,
csip-csip-csip,
ki nem bújtak a kicsik.
(…)
9.
– Hova, hova?
– A városba.
– Minek, minek?
– Zabot veszek.
– Kinek, kinek?
– A csikónak.
– De melyiknek?
– A fakónak.
10.
Te ösztövér,
Mit ugrálsz?
Vigyázz kövér,
Jól vigyázz!
Nosza fürge,
Húzd ki magad!
Hé, te vézna,
Nyugton maradj!
Te töpörtyű,
Ne támolyogj,
Az utolja
Terád jutott.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 11-i számában.)
Hidegre fordult az idő. A fákról rég lehullottak az őszi levelek, csak a fenyők és tuják pompáztak örökzöld díszruhájukban. Éjszakánként befagytak a tócsák, de az igazi tél még mindig késett. Nyuszi a hintaszékben ülve bánatosan pislogott az ablakra. Bárcsak már beköszöntene a tél! – gondolta magában. – Akkor lehullana a hó, és én elhívnám a kismacskákat ródlizni. Vagy sízni mennénk messze be az erdőbe.
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.