1.
A farsangi karneválban,
februári maszkabálban,
a hétpróbás körözött
rendőrtisztnek öltözött.
A rendőrtiszt zsiványnak,
a patikus vagánynak,
a főorvos betegnek,
a fiatal öregnek,
a tanító tanulónak,
az aggastyán nebulónak.
Csak a pap nem öltözött át,
meghagyta a reverendát.
Mikor táncba kezdtek vígan,
azt se tudták, kivel ki van,
a farsangi karneválban,
ebben a nagy maszkabálban.
2.
Decemberi disznótorban
egymás mellett, szépen sorban
cáreviccsel ül a cár,
királyfival a király,
császárné a császárral,
a kalmár a sáfárral.
Szűccsel ül a csizmadia
meg a szűcsnek a két fia,
az orvos a doktorral,
a festő a piktorral
pék a pappal, pap a pékkel,
az óriás a törpékkel,
regényíró a költővel,
betörő a kőtörővel,
kőműves a műkövessel,
ószeres a fűszeressel,
a földműves a paraszttal –
Ülj le te is, míg van asztal!
3.
Lovagol a kiskatona,
bot a kardja, bot a lova.
Úgy tesz, mintha sarkantyúzná,
kezével a kantárt húzná.
Bezörög az ablakukon,
de nem talál senkit otthon,
se apját,
se anyját,
se nővérét,
Zsuzsannát.
Gondol egyet és nagy garral,
kivont karddal tovább nyargal.
4.
Szállni, szállni,
mint a nagy sas
a bokorra!
Futni, futni,
mint a farkas
a folyóra!
Elszalad a farkas
az erdőbe,
elrepül a nagy sas
messze földre!
5.
Anna-Panna
az erdőben
tobozt szedett,
kértünk tőle.
Megkóstoltuk,
jaj, de rossz!
Nesze neked
a toboz!
6.
Az erdőben róka jár,
rókahangon kiabál.
Az a róka háncsot hánt,
háncsból fonja bocskorát.
Három bocskort
magának,
kettőt fon a
párjának,
egyet meg a
fiának.
7.
Higgyétek el, nem tréfálok,
én egész nap szunyókálok.
Álmos vagyok, mikor kelek,
és amikor ebédelek.
Félálomban uzsonnázom,
csukott szemmel vacsorázom.
Ha olvasok, a buzgóság
egy-kettőre elnyom.
Séta közben néhány órát
csak úgy állva alszom.
Lehetek én vendégségben,
ott se vagyok soha ébren,
ott is folyton ásítok,
és aludni áhítok.
De ha este ágyba dugnak,
elaltatni mégse tudnak.
8.
Jön a táltos, jön a táltos!
A sörénye szálldos, szálldos.
Farka lobog, mint a fáklya,
szikrát csihol a patája.
Lángot fúj az orrlikából,
forró füstöt a szájából.
És amerre csak elvágtat,
a nyomában szélvész támad.
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!