Mondok egyet, és ez komoly,
hisz így igaz, ahogy mondom:
ismerek egy Hófehérkét.
És nemcsak hogy ismerem,
egy házban lakik velem!
Ám a haja nem fekete,
nem hófehér bőröcskéje,
az arca nem vérpiros,
hanem bizony bajuszos,
bajuszában tizenkét szál,
nem is két, de négy lábon jár!
Fehér kérdőjel a farka,
nincsen rajta semmi tarka.
Négy tappancsán fehér zokni,
mi a neve? Még ne mondd ki!
Sejted már: nem királylány,
nem hercegnő, nem dáma,
hogy királyi palotában
csak két lábon járna,
illegve meg billegve
díszkertben sétálna.
E négylábú Hófehérke
mégsem kevésbé hiú!
Órák hosszat, szőnyegén
tükör előtt üldögél.
Néha szól is: „Maó! Miú!
Ki az ott? Egy ellenfél?
Olyan fehér, mint a hó,
kérdőjel a farka,
szeme sárga, és az arcán,
megszámoltam! tizenkét bajuszszál!
Rá is fújtam, de hiába,
visszafújt azonnal,
aztán arcon legyintettem,
s visszacsapott menten!
Szomszéd kandúr mondta egyszer,
milyen csinos vagyok,
nézzem csak meg a tükörben,
fehér szőröm, ékkő szemem
gyönyörűen ragyog!
Ezt szerettem volna látni,
s íme, mily bosszúság!
Ez a fehér, bősz ellenfél
mindig elébem áll!”
Hogy ki ez a Hófehérke,
most már tudod, ugye,
nem Maca ő, se nem Vica,
se nem Teca, se nem Ica,
hanem csak egy fehér cica.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)
Tomi egy egészen különleges városban lakott: ez volt Zapuma fővárosa, vagyis egészen pontosan az egyetlen városa. Ez a gyönyörű ország Európa szívében helyezkedett el, Csehország és Szlovákia határán, azonban a létezéséről egy apró félreértés miatt nem sokan tudtak. Az történt ugyanis, hogy Csehszlovákia[1] felbomlásának idején a vitatkozó felek minden város sorsáról hosszasan egyezkedtek, míg az alapos mérlegelés és végeláthatatlan tárgyalások eredményeképp megszületett Csehország és Szlovákia. Minden város sorsáról, kivéve Zapumáéról, ami felett véletlenül átsiklottak, és ami e baklövés
Szeretném, ha Apukám egy igazi szuperhős lenne. De ő olyan fura. Pedig igazán lehetne az a kedvemért. De ki látott már szuperhőst lecsúszott melegítőnadrágban porszívózni meg rózsaszín pegazusokat pakolgatni a polcra magasság szerint? Ha végre nekiállunk barbizni, akkor sem ő van a Csodanővel vagy a Batman figurával, inkább a szörfös Kennel játszik. Aki persze mindig beleszeret a sellőlányba.
„Léna hatéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni… de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret: verset mondani. Korábban is a könyvesboltok törzsvásárlói voltunk. Megszámlálhatatlan képeskönyv, mesekönyv töltötte meg a szobája polcát. Egyszer Léna kitalálta, hogy menjünk el és vegyünk verseskönyveket! Akkor kezdődött el igazán a versek szeretete” – írja Léna anyukája a Léna verses doboza elnevezésű Facebook-oldalon.
A kutyák valamiért nem szeretik a macskákat. Pamacs, nagymama máltai selyemkutyája sem szereti őket. Főleg a szomszéd sárga szemű fekete macskáját nem. Ha meglátja, azonnal kergetni kezdi, mintha ősi ellenségek volnának. A macska persze azonnal felszalad előle a fára vagy a kerítés tetejére, de ha nincs rá elég ideje, akkor egyszerűen csak átbújik a kapu alatti résen.
Magyaregregy lakói (...) mind aludni készülődtek és csak kevesen tudták, hogy a holnapi nap nagy nap lesz. Pár kamasz elhatározta, hogy ellátogat a több mint száz éve kiszáradt Ferde-vízeséshez és megpróbálkoznak rálelni a valódi igazságra. Sok história terjengett róla. Mindegyik más és más. A valódi igazságra azonban még senki sem lelt rá.