Aki lófrálni szeretne a Felvidéken, s útközben bekukkantani a Korponai, a Nagykürtösi, a Losonci, a Rimaszombati, a Nagyrőcei, a Zólyomi és a Rozsnyói járás falvaiba, no meg a gyermekverseket is szereti, olvassa el Fellinger Károly legújabb gyermekverskötetét, a Lófrálót. A kötetet már megelőzte a Csatangoló, amelyben a mátyusföldi, a felsőcsallóközi és a Pozsonyhoz csatolt falvakban csatangolhattunk a verseket olvasva, és a Barangoló, amely a Komáromi, a Dunaszerdahelyi, a Nyitrai, az Érsekújvári, az Aranyosmaróti és a Lévai járások falvain át vezetett bennünket.
A Lófrálóban ismét alkalmunk van jókat derülni a rokonszenves falusi emberek gesztusain, szokásain, rácsodálkozni falusi tájakra, hangulatokra, színekre, nevezetességekre. Már a borító is újabb kalandokkal teli falunézésre invitálja az olvasót, hegyeken-dombokon-lankákon át, gyönyörű időben, a mezők virágzásakor, s mire a falvakat végigjárjuk, beköszönt a tél, így a kötetből nem hiányozhatnak a karácsonyi ihletésű, meghitt hangulatú versek sem.
Balázsy Géza frappáns és élettel teli rajzai eddig is követték a szerző csatangolásait, barangolásait, méltó módon hozzájárulnak a három szép verseskönyv testvérré avatásához.
Fellinger Károly | Lófráló gyerekversek
Balázsfa, balogfa, májfa,pattanj az ördög nyakába,kigyúlnak az esti fények,tökmagsajtolásból élek.
Fellinger Károly (és vele az olvasó) eddig sem véletlenül csatangolt ezekben a kötetekben, most sem lófrál céltalanul, hisz Felvidék számos magyarlakta falvát járja végig verseivel. Jóleső érzés ez egyfelől (külön kérdés persze, manapság melyik falucskában mekkora a magyarok aránya a más nemzetiségűekkel szemben – bár akkor is örvendetes tény, hogy léteznek); másfelől ez az újabb hangulatos gyerekkönyv is fontos helytörténeti adattár. A magyarlakta falvak sokasága édeskeserű érzéssel tölti el a felnőtt olvasót, hisz ezek a gyermekversek konkrétan elébünk tárják, hogy Trianon „jóvoltából” Felvidék mekkora hányada maradt Magyarország határain kívül, s őket olvasva ez a hányad talán még nagyobbnak tűnik a rengeteg, szép magyar falunév számbavételekor (Gyűgy, Bátorfalu, Mikszáthfalva, Ajnácskő, Gerlice, Sajógömör, Csoltó stb.).
A témákat illetően ebben a kötetben is találkozunk olyan versekkel, amelyek a falusi hiedelmeket idézik (Lukanénye), népszokásokat megemlítő (Ipolybalog, Balogfala, Rimaszombati rigmusok, Zsór…), illetve tréfás versekkel. Bár a versek zöme az, hiszen Fellinger egyedi humora, empátiája a falvakkal, a falusi emberekkel szemben mindegyik költeményét áthatja: „Bukta, ganca, / zsámiska, / jóllakott a / Pál Miska, / díszes palóc / házak mellett / kornyikálva / énekelget” (Ipolyvarbói rigmusok). Itt ismét Balázsy Géza optimizmussal teli, remek rajzait kell megemlítenünk, melyek még derűsebb hangulatúvá varázsolják a kötetet. A mulatozó, önfeledten táncot ropó, vagy örömükben ugrándozó lányok-legények, jókedélyű falusi figurák mozgása oly élethű, mintha tényleg pörögnének-forognának; a béna legény olyan könnyed mozdulattal dobja el mankóit, hogy elhisszük neki; ha igazi kovácsot szeretnénk látni, lapozzunk a 46. oldalra, ha az érdekelne bennünket, hogyan is főzik falun a kocsonyát, akkor a 110.-re, és még sorolhatnánk.
A Lófrálóban még több olyan versikét olvashatunk, melyek történelmi személyiségekhez, s még többet, amelyek írókhoz, költőkhöz kötődnek, mint a Barangolóban vagy a Csatangolóban. Ezek a versek külön bizonyítják, hogy Fellinger ismét alapos és komoly munkát végzett (nem beszélve arról, mekkora figyelemmel és gondossággal gyűjtötte össze a falvakat ebben a kötetben is), számos író, költő szülőfalujával ismertet meg bennünket, vagy olyan falvakat említ, melyekhez valamilyen közük volt: „Sajóvölgyben fekszik Runya / szellőcske dajkálja, / ide járt Radnóti Miklós / Klára birtokára” (Runya). Petőfit több versében is említi, hisz a költő több felvidéki faluban is járt (Várgede, Medvesalja, Tornalja…).
A szerző gyermekverseit különben is a pattogó és spontán ritmus, a jó rímelés jellemzi, s ez ebben a kötetben is beigazolódik: „Miksi, Miksi, / Panyidaróc, / a gyertyában / nincsen kanóc, / dióbél sincs / a bejgliben, / nem hagyom én / ezt ennyiben” (Miksi, Panyidaróc). Vagy: „Terbeléd, ó, / Terbeléd, / nem fér már több / tej beléd” (Terbeléd).
Fellinger Károly nemcsak a magyar falvak helytörténeti megőrzésének céljával írta meg verseit – a felvidéki, a palóc, a gömöri, a csábi, a zsélyi, a fülekkovácsi, a ragyolci embertípusok bemutatását, a nyelvjárás istápolását is fontosnak tartja, s ezt egyértelműen bizonyítják a versekbe játékosan illeszkedő szavak: bodega, kompér, búbikázik, makukázik, gyijófa stb. Hát még a felvidéki magyarok ételeinek nevei – az ínyencek nézzenek utána, micsoda finomságok ezek, és hogyan készülnek! Ízelítőnek csak néhány: herőce, palócleves (Mikszáth Kálmán kedvenc levese), ferentő, csuli, haluska, csucsogó…
Akárcsak a Csatangoló és a Barangoló, a Lófráló is helységnévmutatóval szolgál a kötet végén, ahol a falvak magyar és szlovák nevei is szerepelnek. A kötet, akár a „testvérei” is, színes térképpel indul, már az elején útbaigazítva az olvasót, hogy lófrálás közben el ne tévedjen, melyik falutól induljon, és merre, hogy mindegyiket végig tudja járni. A rengeteg helység persze nem is fér el egy térképen, így a kötetet záró másikon találjuk meg a többit.
Leszögezhetjük: a felvidéki magyar gyermekirodalom újabb gyöngyszemét tartja a kezében a gyermek-, illetve a felnőtt olvasó. Reméljük, ez a szép kötet eljut majd a benne szereplő falvak mindegyikébe, és Felvidék határain túlra is.
Fellinger Károly: Lófráló, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2020
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)
