2021. július 05., 20:20
A magyar nyelv játékos nyelv. A szójáték természetét mindannyian ismerjük, tudniillik a szavakkal való játékra mindenkinek van lehetősége, kellően ellazult, játékra kész állapotban szinte magától „ugrik ki” egy-egy tréfás nyelvi lelemény. Azonban kötetnyi vershez több is kell! Érzék, ízlelgetni tudás, a nyelv ismerete és szeretete szükségeltetik hozzá. Cseh Katalin Szóvarázs-lak című gyermekverskötete ‒ miközben olvasóját a magyar nyelv játékosságáról győzi meg – az anyanyelv mély szeretetéről árulkodik.
A játék öncélúságán túl a magyar nyelv játékosságának megmutatása akár pedagógiai nyereséggé is fordítható. Aki tanított már magyar nyelvtant általános iskolában, tudja, hogy a nyelvtanleckék nem a legkönnyebben elsajátított anyagok közé tartoznak, és maga a tantárgy sem a legnépszerűbb a diákok körében. (A szerző mint magyar szakos tanár valószínűleg maga is ismeri ezt.) Olyan közkeletű vélekedések hálózzák be, miszerint a magyar nyelvtan bonyolult, sok a szabály, de a szabály alóli kivétel is. Nos, ha egy elemi osztályos kisgyerek veszi a kezébe a kötetet, urambocsá akár nyelvtanórán a kötet játékos verseit olvassuk, skandáljuk, játszunk velük, a kisgyerek a magyar nyelvet élményforrásnak, szórakoztató, örömet adó tevékenységnek fogja tartani. Merthogy a kötetnek sikerült, aminek a lehetősége itt van az orrunk előtt, csak észre kell venni: rácsodálkoztat anyanyelvünk rejtelmes szépségeire.
A két részre tagolt kötet kevesebb mint fele játékos, rímekbe, rigmusokba szedett nyelvtan. Ám korántsem a didaktikusság a cél, a versek nagyon is versek, a gyermekvers legjobb hagyományát folytatják. A fogalmi, száraznak tűnő elnevezések, mint az igekötők, igenevek, gyűjtőnevek, névmások, amelyek címekként is előfordulnak, a versekben megtelnek színnel, ízzel, élettel. Akár a kötet „programversének” is felfogható lenne a Szósziporka című vers hangulatfestő szavakat megmutató néhány sora: „Ha a csöndbőrönd kinyílik, / a sok szó fölfénylik: / csillog, villog, villódzik, / ragyog, tündököl, sugárzik.” Fölfénylik és tündököl ugyanaz a szóalak más jelentéssel: „Csarnok, terem / csöndet terem” (Szóvarázslak I), vagy ugyanaz a hangalak másképp írva, tehát szintén más jelentéssel: „…gyógyító hársvirág… / illatszerboltban / eladó: Hárs Virág” (Hangrend), illetve „Mérgelődik Apor / szemébe szállt a por.” (Szóvarázslak II)
Az egybeírás-különírás a magyar helyesírás legproblematikusabb oldalához tartozik. A kötet versei ezzel a kérdéssel szemben is felveszik a kesztyűt, miközben megmutatják, hogy a helyesírás is lehet játék: „Az oroszlán nagymacska, / rokona e nagy macska.” (Változatok)
Továbbá megjelenik a versekben a rövid és hosszú magánhangzók jelentés-megkülönböztető szerepe is: Ez a bácsi koros / de még most sem kóros, / kertje gazos, kórós.” (Szóbűvölő) A szinonimák kérdésköre mélyebben: a nyelv árnyalataira való fogékonyságként már mint kész versek állnak előttünk: „Pislákol, nem ragyog, / nem fáj, csak sajog.” (Árnyalatok I) Rigmusokba szedett ellentéteket is találunk a kötet verseiben (Ellentétek), megverselt állítást és tagadást (Állítás, tagadás – ugyanaz másképpen). Megjelenik a vessző jelentés-megkülönböztető szerepe is (Párvers). Az ly-es szavak szinte adják magukat a vershez (Ály-ély-öly-ely), ugyanúgy, ahogy a képzők is (Ász-Ész-Ista). Találunk itt játékot a mozzanatos igékkel, a felszólító móddal, a tőmondatoktól eljutunk a lehetőség határáig bővített mondatokig. A mókás szófűzések, nyelvgyötrők sem maradnak el. Sosem nyelvtanleckeként, mindig igazi versként: „A gyér esti fényben remegve hull a sok falevél a földre, / s egyre dagad a gondjuk: merre sodorja sorsuk?” – teszi fel a költői kérdést a Fokozatok I című vers. Nem nehéz a hasonlóságot felfedezni Weöres Sándor Ballada három falevélről című versével.
Akár még a határozószók is – e recenzió írója tapasztalatból tudja, hogy a gyerekek rendszerint összekeverik a névmásokkal ‒ is lehetnek a humor, a szójáték forrásai: „A Messze egyre közeleg, / S a Távolban Közel őgyeleg. / Gyakran látogat a Ritkán, / S elmereng a Soha titkán.” (Felfordulás) Mindeközben a vers észrevétlenül is elgondolkoztat, filozófiai húrokat is megpenget, n a felnőtt olvasók számára is kínálja magát.
A kötet második része Álomfényfonál címmel nevek ihlette verseket tartalmaz. Sajátos név-dalok ezek, ez a név ihletet adó dallamra, versre hívó hatásának tapasztalatai. „Nyári alma illatába / öltözködik Dalma álma” – mondja a Dalma-dal című vers.
Találunk itt verseket az anyáról, anyához (Mondóka anyának, Kérdezgető), színekről, árnyalatokról (Tarka vers, Színárnyalatok). Felleglányok, harmatlányok, jég- és tűztündérek népesítik be a kötetet, csodák, mesék, titkok ládafiája nyílik meg a továbbiakban. A kötet első részében bejárt út, a nyelv játékos lehetősége ebben a részben is versalkotó sajátosság. „…Csillagszemű Hedvig: / jön-megy, dolgozik holdestig. […] cipőt próbál félhold-lábra, / vagy éppen fél holdlábra.” (Hold-pár) Vagy a Varázsdoboz című versben: „A varázsdoboz elégedett / végtelenül, / benne összehajtogatva a / végtelen ül.” Nemcsak az Ünnep című versben, de az Álomfényfonál minden versében megcsillan valamilyen ünnepi fény. Közelség és távolság között egyensúlyoznak a versek. „Az ünnep fénye a csillagé, / a közelitő messzié…” (Ünnep)
Végezetül mindenképpen szót kell ejtenünk a kötet illusztrációiról. Tomos Tünde rajzai, akvarellhatást keltő képei finoman kísérik a versek érzés- és hangulatdarabkáit. Valóban kísérők, illusztratívak, nem akarnak előtérbe nyomulni. A szó nemes értelmében dekoratív, szépérzékre nevelő, a gyerekrajz formai jegyeit mutató jellege folytán a gyereklélekkel analóg képek ezek. Szerencsésnek mondható az egy vers‒egy kép elrendezés, kép és szó egymást felidéző, vagy akár egymásba ágyazódó összhangja. Mintegy azt bizonyítva, hogy forma és szín: mindkettő lehet képi és nyelvi is.
Cseh Katalin: Szóvarázs-lak. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2018
