Az anyanyelv mibenlétének meghatározása nem egyszerű, Szépe György nyelvészprofesszor, szemiotikus szerint az a nyelv, amelyet elsőként birtokol a gyermek. Az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul, és amellyel a beszélőt anyanyelvi beszélőként azonosítják, a legjobban ismert és a legtöbbet használt nyelv. Amikor a kisgyermek beszélni tanul, először utánozni kezdi a hallott mondatok szavainak sorrendjét, de még erősen redukálva. Ezt követi a bővítés korszaka, amikor már a környezete által kiigazított formát próbálja alkalmazni. A legérdekesebb a harmadik fázis, amikor elkezd olyan mondatokat mondani, amelyeket sosem hallott, azaz észreveszi a hallott beszédben a beszédformálás szabályait, a mondatok rejtett szerkezetét, amelyet azután alkalmazni kezd. (Vö. Papp György – Pató Imre – Vajda József: Magyar nyelv. 2005, 160.)
Losonci Elinának a Forum Kiadó gondozásában megjelent Mirci és Bori című mesekönyve az anyanyelvtanulás fejlesztéséhez nyújt segítséget. A zentai születésű defektológus-gyógypedagógus az újvidéki Orvostudományi Karon fejezte be tanulmányait, jelenleg az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karának hallgatója, valamint a Dr. Svetozar Bojanin Általános és Középiskola gyógypedagógusa. Egy kislány édesanyjaként, saját gyermekével szerzett tapasztalatok alapján írta meg az anyanyelvi fejlesztéshez hozzájáruló mesekönyvet, amely négy nyelvi szinten jeleníti meg ugyanazt a mesét, úgy, hogy annak tartalma nem változik, csak folyamatos nyelvi átalakuláson esik át. Az egyszerűbben értelmezhető mondatoktól a komplexebb magyarázatokig haladva, Mirci és Bori kalandjain keresztül megismerkedhetünk az egyébként nehezen elmagyarázható bátorság fogalmával – olvashatjuk a kötet utószavában. A szerző öt éve dolgozik a gyógypedagógiai szakmában, de saját bevallása szerint a szakmaiság nem volt elég a könyv megírásához, anyává kellett válnia hozzá. Gyakorló szülőként és aktív könyvvásárlóként jutott el a felismerésig, hogy mire kell odafigyelni egy-egy könyv kiválasztásakor, mert előfordulhat, hogy a gyermeknek nem a korának megfelelő kiadvány tetszik meg, és a benne rejlő tartalmakat nem érti meg. Ilyenkor szükség van a szülő segítségére, és hogy saját maga találjon ki történeteket a képsorokhoz.
A mesekönyv első két fejezete – a cica és a boci barátságának története – olyan meseszintet mutat, amely magyarázó képekből és egy-egy rövid mondatból áll, és csak annyi információt tartalmaz, amennyi az egészen kicsi gyermek számára szükséges, hogy értelmezze a történetet. A harmadik és a negyedik meseszint már részletgazdagabb képekkel és tartalmasabb meseszöveggel megjelenítve vezeti be a gyerekeket a történetbe. Négyféleképpen íródott ugyanaz a mese, a tartalma mégsem változott.
A könyv megalkotásakor Losonci Elina munkáját szakmai tanácsadóként dr. Horváth Péter László egyetemi adjunktus segítette, aki a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet Gyógypedagógiai Tanszékének munkatársa, oligofrénpedagógia–szurdopedagógia szakos gyógypedagógia-tanár, speciálispedagógia-tanár és gyógypedagógus. Fő kutatási területei a könnyen érthető nyelv és annak alkalmazása értelmi sérült személyekkel, valamint a felnőtt értelmi sérült személyek önrendelkezése. Az illusztrációkat, melyek különleges módon készültek, és illeszkednek a négy különböző meseszinthez, kiemelve fokozódó részletgazdagságukat, Szalma Viktória tervezőgrafikus, képzőművész készítette. Alkalmazott grafikai munkájáért számos elismerésben részesült. Jelenleg a Szabadkai Kortárs Galéria megbízott igazgatója.
Mirci és Bori történetét olyan osztályokban is alkalmazhatják a pedagógusok, ahol aktívan működik az inklúziós oktatás, és minden gyermek a saját képességeinek megfelelően tudja elsajátítani a tananyagot. A kötet szerkesztői azoknak is javasolják ezt a kiadványt, akiknek nem anyanyelvük a magyar, és nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni.
A nyelvtanulás bonyolult folyamatok eredménye, az anyanyelvtanulásnak, az anyanyelven való beszédnek pedig erőteljes érzelmi vetülete is van emellett, biztonságot nyújt. Mert „segítségével álmokat vagyunk képesek teremteni magunknak, intim lelkivilágunkat nyitja meg mások előtt, és teremt kapcsolatot mások megismerésének irányába”. (Lőrincze Lajos: Az anyanyelv fontossága. Debreceni Szemle, 15. 3. 409–411.)
Losonci Elina: Mirci és Bori. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!