Nyári tábor kis felfedezőknek – olvasta a hirdetést Nagyi. – Ez pont neked való, Alízkám, nem gondolod? Azt írják, erdei kirándulás, mikroszkópozás, szép, színes kémiai kísérletek… Csupa olyasmi, amit szeretsz!
Alíz még soha nem volt korábban nyári táborban, így kicsit megszeppent az ötlettől: sok idegen gyerek és egy egészen új hely, ahol még soha nem járt! És még a nagymama sem mehet vele. De erősebb volt a kíváncsisága, mint a félelme, úgyhogy hipp-hopp, máris jelentkezett a táborba, és hamarosan ott találta magát hátán hátizsákkal, fején kissapkával egy nyüzsgő gyereksereg közepén.
A táborban több csapat is volt, őt a Vörösbegy csapatba osztották be. Sajnos tényleg nem ismert senkit, az egyetlen ismerőse, egy osztálytársa a párhuzamos, Merész Farkas csoportba került. Csupa idegen kisgyerek ült körben a székeken, Alíz magában többször megbánta, hogy miért is nem kérte meg az anyukáját, hogy írja bele a jelentkezésbe, mindenképpen a Merész Farkasok közé osszák be őt is, mihez kezd majd itt ezzel a sok, ismeretlen Vörösbeggyel? Legszívesebben hazaindult volna azonnal.
De az első ismerkedős körjátéknál mindig neki dobta a labdát egy mosolygós kislány, akiről hamarosan kiderült, hogy Lizának hívják. A Liza pedig majdnem úgy hangzott, mint az Alíz, ráadásul éppen egyforma hátizsákjuk is volt, így hamar összebarátkoztak: a szünetben elhatározták, hogy örökre barátnők lesznek és elcserélték a tízóraijukat.
A mikroszkópozás tényleg izgalmas volt: kagylókat, kicsi rákokat gyűjtögethettek a gyerekek a Balaton vizéből és mindent meg lehetett nézni hatalmasra felnagyítva. Az erdei avarban pókok, a tenyerükön viccesen összegömbölyödő gömbászkák után kutathattak. Az egyik fiú jókora éti csigára bukkant, amit elnevezett Edének és mindenáron haza akarta vinni. A legérdekesebb mégis az volt, hogy a tábor udvarán két sűrű bokorsor állt: az egyiket a fiúk, a másikat a lányok vették birtokukba mint főhadiszállást. A lányok hétpecsétes titkokat suttogtak egymásnak, csak az zavarta őket, amikor a fiúk néha hangos rikoltozással megostromolták a bokrot.
Az egyik ilyen ostromnál történt, hogy Alíz és Liza beleuntak a fiúkkal való harcba és inkább a terembe, a Vörösbegyek főhadiszállására mentek társasozni. Odabent pedig, ahogy több idejük jutott körülnézni, az egyik ablak párkányán magasan fennakadva egy csinos papírrepülőt pillantottak meg. Hogy lehetne azt megszerezni? Alíz próbálta egy székről felérni, de az ablak túl magasan volt. Liza megpróbálta lepiszkálni egy könyvvel, de ő sem érte fel. Márpedig a repülőt ki kell menteni az ablakból! Mire való egy délceg papírrepülő, ha nem arra, hogy szálljon? Nem ragadhat időtlen időkre a pókhálós ablakpárkányon! Igazán méltatlan dolog egy vadászgéphez, még ha papírból van is.
És akkor járt arra a takarító néni! A seprűjét gondosan a falhoz támasztotta, és elballagott kávézni a kolléganőivel. A lányok azonnal rájöttek, hogy itt a nagy pillanat! Alíz gyorsan felragadta a seprűt, amíg Liza figyelte, nem jön-e vissza a takarítónő. Alíz szívdobogva kapaszkodott vissza a székre, és a seprűvel egykettőre lepiszkálta az elakadt repcsit. Kíváncsian vizsgálgatta, ahogy a kezébe került: kicsit pókhálós, poros gép volt, de sértetlen. Az oldalára csúnyácska írással valaki egy nevet biggyesztett: Panni.
– Ki lehetett ez az ismeretlen Panni? – töprengett Alíz. – Biztosan valamelyik táborozó egy korábbi héten. Itt játszott a repülőjével és fennakadt a magas ablakban: akkor nem jött a takarító néni a seprűvel, szegény Panni biztosan szomorú volt… Valahogy vissza kéne juttatni neki!
– Ugyan már – intette le Liza –, biztosan hajtogatott magának másikat és már régen elfelejtette ezt itt. Ha ki is derítenénk, ki ő, a címét biztosan nem adnák oda nekünk a felnőttek! Gyere, inkább próbáljuk ki a repülőt az udvaron!
A lányok visszacsempészték a seprűt, és új kincsükkel megint kint voltak az udvaron.
– Tied az első dobás! Te vetted észre! – mondta Alíz a barátnőjének.
– Legyen csak a tied az első, te szedted le a seprűvel! – szerénykedett Liza.
Felváltva dobálták, a repülő pedig merészen szállt át a bokrok felett, fiúk-lányok nagy-nagy csodálkozására. Hamarosan az egész Vörösbegy csapat körülöttük tolongott, mindenki szerette volna kipróbálni az új játékot.
– Egyszerre csak egy! – vezényelt Liza. – El ne tépjétek! És óvatosan dobd, a fal felé, nehogy most meg valamelyik bokron akadjon fent! Ó, bárcsak lenne több repülőnk!
A nagy zsivajra Anna néni, a Vörösbegyek csapatkapitánya is odajött a repülőző gyerekekhez.
– Nahát, ezt meg honnan szereztétek? – csodálkozott. – Tud valaki ilyet hajtogatni?
– Nem… Az az igazság Anna néni, hogy… Szóval az ablakból van – ismerte be Alíz. Aztán felélénkült: – És rá van írva, hogy Panni! Biztosan nagyon szomorú volt az a Panni, amikor fennakadt a repülője az előző táborban. Nem lehetne megkeresni őt és visszajuttatni neki? Hátha akkor minket is megtanítana ilyet készíteni…
– Ami azt illeti – mondta titokzatos képpel Anna néni –, megtaláltátok Pannit.
– Hogyhogy? – nézett rá meglepődve a Vörösbegy csapat.
– Mert ez az ismeretlen Panni… Nem is olyan ismeretlen. Mert én vagyok. Az Anna becézve Panni. Az előző csoportomban egy kisfiú hajtogatott repülőket, tőle tanultam meg elkészíteni és sajnos nem volt időm lepiszkálni az ablakból azóta, hogy fennakadt. De ha ennyire tetszik nektek, gyertek, benneteket is megtanítalak, hogy kell ilyet készíteni!
A Vörösbegy csapat lelkesen gyülekezett Anna néni körül, és hamarosan egész papírrepülő-flotta szállt körbe a kertben.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 15-i számában.)
