Némethy Alexandra: A család fekete lángja

2021. december 19., 09:17
Bukta Imre: Kivágott tűz (olaj, vászon, 110 × 80 cm, 2010)

Éjfekete láng villant a csermely felett. Gyökérről gyökérre szökkent, felolvasztotta a hálóvékony jéghártyát és egy bársonyos mohapárnán pihent meg. Lidroc duzzogva mardosott az apró zöld szálakba.

– Nem segíthetsz az embereknek, kiváltképp a szeretet ünnepén! Arra ott vannak a nővéreid, meg az öregek – visszhangozta apja dörgedelmes szavait, miközben fintorgott. – Már miért ne lehetnék én is jóban velük? A legtöbb tüzet szeretik.

Hó roppant a közelében, kétlábon törtek utat a sötét erdőben. Az éjszaka állatai menekültek a recsegő ágak elől, még a baglyok is méltóságteljes szárnysuhintással repültek felsőbb ágakra. Kisvártatva egy kisember bukkant fel, egyenesen Lidroc felé tartott. Kipirult arcán sár és szétmázolt könny nyoma keveredett.

– Anyu! Apu! Hol vagytok? – kiáltott magas hangon.

Válaszul csak a bagoly huhogott a kopasz ágak tetején. A sarlónyi hold félmosolyra húzta száját.

A fiú kipislogta könnyeit, kétujjas kesztyűjével megdörgölte a szemét, majd eltátott szájjal közeledett Lidrochoz. Amikor két lépésnyire ért hozzá, kabátja zsebéből előhalászott egy pogácsamorzsát és elé dobta. Lidroc rászökkent, mire az tüstént szénné vált. A kisfiú szeme elkerekedett. Lidroc elhátrált és őrlánggá zsugorodott. A kisfiú még egy morzsát tört, és elé dobta.

– Csináld még egyszer!

Lidroc előre nyújtotta lábát, majd óvatosan követte, és kotlós tyúkként telepedett az újabb pogácsára, mire az elfüstölt. A kisfiú felkacagott, hangja végigugrált a fagyos ágakon és meglengette a jégzászlókat.

– Ez de menő! Anyóka megpukkadna a méregről, ha te főznél a sparheltben.

Lidroc egészen belelilult a bókba. Kihúzta magát, és a lehető legvilágosabb szilvaszínbe váltott. Közelebb lépett, de a kisfiú megborzongott, nadrágja szára csatakosan lapult vékonyka lábára. Lidroc megállt. Ő ugyan fel nem melegíti ezt a kisembert. Felugrott egy bokorra, majd egy faágra, és azon pattogott bolhaként. A kisfiú felállt, nagy csapásokkal leverte kabátjáról a havat.

– A faluban lakunk. Megmutatod, merre van?

Lidroc hevesen ugrált az ágon, éjfekete és lila színét váltogatta, miközben labda nagyságúra duzzadt. Az ág reccsenve tört le alatta.

– Menjünk – kérte a kisfiú. A fehér havon könnyűszerrel követte a szökellő orgonaszín lángot.

– Tudod, az előbb hamuban sült pogácsát ettél. Vicces, nem?

– A nagybácsi műve – pattogta Lidroc. Sebesen haladt lefelé a domboldalon, mígnem az erdőnek egyszer csak vége szakadt, és a legközelebbi ház fanyar füstöt eregető kéménnyel és fényárban úszó ablakokkal hirdette az ünnepet. Az ablakban gyertyák pislogtak – Lidroc kényes húgai.

– Gyere be – kérte a kisfiú. Letérdelt a hóba, és Lidroc elé tartott egy ágat. A láng bordóba fordult. Kinyúlt az ág felé. Az nedvesen szisszent, ám tartotta magát. Lidroc belekapaszkodott, a kisfiú pedig csillogó szemmel forgatagként tört be a házba.

– Anyu, apu, nézzétek, mit hoztam! – rikkantotta, azzal a koszorú negyedik gyertyájára helyezte Lidrocot. A kis láng hasonult annak püspöklilájához, és jólesőn gömbölyödött a kanócra.