Ravasz József: A madárnyelven beszélő fiú

2022. március 10., 08:37
Vajna László K.: Leszakadt szárnyak (olaj, vászon, 130 × 100 cm, 2019)

A Gurdony nevű péróban élt egy cigányfiú. Gyönyörű göndör fekete haja volt, és jellegzetes, nagy, barna szeme. Szülei zenész cigányok voltak, mint az itt élő cigányok többsége. Abban az időben még nem volt kötelező a gyerekeknek iskolába járni, de ismert a faluban egynéhány korban hozzáillő fiút és lányt, akik iskolába jártak. Többször megfigyelte őket, amint iskolatáskájukkal a kezükben hazafelé igyekeztek.

Honki, így hívták a cigányfiút, napközben keveset tartózkodott otthon, szerette a természetet járni. Meg volt győződve arról, hogy boldogulásához még sok-sok mindent meg kell ismernie az őt körülvevő rejtelmes világból. Ezért nap mint nap rótta a patakok és folyók berkeit, kutatta az erdők titkait, hogy egyedül fedezze fel mindazt, amire őt eddig senki sem tanította.

Egy napon bemerészkedett a nádasba is. Már sokszor járt a környékén, de elhagyatottnak és félelmetesnek érezte. Eddig még sohasem gyűjtött elég bátorságot ahhoz, hogy ezt a birodalmat is felfedezze. Most gondolkodás nélkül haladt előre a lápos terepen, s közben gyakran elakadt a lélegzete a talpa alatti ágacskák reccsenésére megriadt madaraktól, amelyek fészkeikből pillanatok alatt hangos szárnycsapásokkal a magasba íveltek.

Ahogy éppen a nádasban settenkedett, egyre mélyebben és mélyebben, egyszerre egy szomorú vadlibára lett figyelmes. Egyik szárnya véres, és több mint valószínű, hogy törött volt. Honki sajnálkozva lépett közelebb a sérült madárhoz.

– Látom, nagy bajban vagy. Megsérült a szárnyad. Mi történt veled? Hogyan segíthetek? – kérdezte jóságos szívvel a vadlibától.

– Hát te meg hogy kerülsz ide? – szólalt meg a liba emberi hangon.

Honki meglepetésében és csodálkozásában még a száját is eltátotta. Kis idő múlva mégis összeszedte magát, és válaszolt a vadliba kérdésére.

– Engem Honkinak hívnak. Itt lakom a közeli péróban – mutatta jobb kezével az irányt is.

– Érdekes! Ezt a szót, hogy „péró”, még sohasem hallottam. Mi a jelentése? Honnan ered? – kérdezte csodálkozva a vadliba.

No, most gondolkodott el csak igazán Honki, de a magyarázatot bizony nem találta. – Be kell vallanom, nem tudom. Sok mindent nem tudok még! Ez a szó a cigány nyelvben sem szerepel. Eredete ismeretlen.

– Egyezzünk meg valamiben! – szólalt meg a vadliba. – Ha segítesz meggyógyítani a sérült szárnyamat, akkor újra útra kelhetek, és az Óperenciás-tengeren is túl biztos megtudom ennek a szónak a jelentését.

Megörült Honki az ígéretnek. Gyorsan elköszönt, és iparkodott hazafelé, hogy valamilyen gyógyírt szerezzen a vadliba szárnyára. Talált is az öreganyja régi asztalfiókjában egy tubust. Tisztán emlékezett arra, hogy nem is olyan rég éppen ezzel a kenceficével gyógyítgatták az ő lábát is. A zsebébe gyömöszölte, majd visszatért a nádasba. Szerencséjére ügyesen rátalált a vadlibára. Igencsak megörültek egymásnak. Honki óvatosan letisztította a madár szárnyát, majd gyengéden bekente a nagyanyja csodakenőcsével. És láss csodát: percről percre gyógyult a sérült madár szárnya. Rövid időn belül már sikerült kitárnia mindkettőt. Miután erőteljesen meg is lebegtette, elégedetten szólt Honkihoz:

– Tudnod kell, hogy én nem egy közönséges vadliba vagyok. Én a madárvilágban és az emberek világában egyaránt otthon vagyok. Oda érkezem, ahol szükség van rám. Hallottam rólad is ám! Te is más vagy, mint a korodbeli cigánygyerekek. Tanulni vágysz. Többet akarsz tenni népedért, mint a többiek. Figyelmesen tanulmányozod a környezetedet. Minden kérdésedre a választ keresed. Úgy sejlik, hogy tudásod és tapasztalataid révén másokon szeretnél segíteni, elsősorban a rászorulókon. Megérdemled a segítséget, kiálltad a próbát. Én a számodra csak egy közönséges madárnak tűnhettem, de te ennek ellenére gondolkodás nélkül segítettél rajtam. Hamarosan visszatérek. Egy hét elteltével gyere el újra erre a helyre, és akkor elárulom neked, hogy mi a „péró” jelentése – ezzel szélesre tárta szárnyait, s eltűnt a magasban.

Honki alig bírta kivárni a hetet, amiben megegyeztek. Végre elérkezett a várva várt nap. Reggel gyorsan felöltözött, és elindult a nádas felé. Szíve hangosabban vert, mint bármikor máskor. Mikor elért a nádas szélére, csodálatos dal csendült fel. Elindult a hang irányába. Amikor odaérkezett, nem hitt a szemének. Ott ült egy aranyszínű vadliba, méltóságteljesen, fején aranykorona tündökölt.

– Ugye, nem ismersz meg, Honki? – szólította nevén a cigányfiút az aranyszínű vadliba. Én ugyanaz vagyok, akinek a törött szárnyát meggyógyítottad. Ígéretemet betartva egyenesen a Föld urától tudakoltam meg, mit jelent a számodra eddig ismeretlen szó, a „péró”. Jól sejtetted, a cigány nyelvben ez a fogalom tényleg nem létezik. A „péró” szó az olaszoknál körtefát, a szlávoknál rövid szárú csizmát is jelent. A Csallóközben azonban a „faluszéli utcát” nevezik így, ahol a cigányok élnek. A ti pérótokban, amit Gurdonynak is neveztek, tisztességes zenész cigányok élnek. Őseik több száz éve érkeztek Indiából Európába, az ő utódaik telepedtek le véglegesen a mai Csallóköz területén is – fejezte be hosszantartó magyarázatát az aranyszínű vadliba.

Honki csak ámult-bámult a hallottakon, majd kisvártatva megszólalt:

– Köszönöm neked, hogy segítettél megértenem azokat a dolgokat, amelyeket nélküled aligha magyarázott volna el valaki más nekem.

– Tartogatok azonban még egy ajándékot neked – fordult újra Honki felé a vadliba. – Mivel nagyon szeretsz tanulni, megtanítom neked a madarak nyelvét. Ha beszélni és érteni fogod, akkor rendkívüli adottságokkal rendelkezel majd. Ezt a tudományodat azonban csak akkor tudod használni, ha az igazság, a szeretet és a tisztesség fogja telíteni elmédet és szívedet egyaránt. Eztán tanítanod kell népedet, mert egyedül a tudás tesz benneteket egyenrangú emberekké. Ezért fognak benneteket tisztelni és szeretni – fejezte be szeretettel átitatott búcsúbeszédét az aranyszínű vadliba.

Mielőtt elrepült volna, madárnyelven köszönt el Honkitól. És megtörtént a csoda. Honki ettől a perctől kezdve megértette a madarak nyelvét. Életében sok-sok jót cselekedett. Nemzete a mai napig igazi cigányhősként emlegeti.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)