Shrek Tímea: Tücsköt, bogarat

2021. január 07., 01:30
Losonczi Béla festménye

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a malac már hajnalban túr, élt egyszer egy özvegyasszony meg a lánya, Eszter.

A faluban, ahol éltek, mindenki szerette az asszonyt, de a lányt elkerülték az emberek, mert az már kicsi gyerekkorától olyanokat beszélt el nekik, hogy az égnek állt a hajuk tőle. Az öregek csak jajgattak, hogy miféle fantáziával áldotta meg az Úr Isten azt a gyermeket, s ha az anyja hallaná, miket beszél, bizony, hogy a szájára csapna.

Eljött az idő, hogy Eszter férjhez menjen. Hiába volt ő a legszebb a faluban – de még messze földön is –, ha a legények féltek a szájától, s attól, hogy még a végén hírbe teszi őket. Szomorkodott az özvegyasszony, félt erősen, hogy lánya élete végéig a nyakán marad.

Történt egyszer, hogy kiment Eszter a mezőre krumplit vájni. Kapálta a krumplit a tűző napon, szedte őket a nagy kosárba, hát a végén el is fáradt. Lepihent az egyik cseresznyefa alá. Elővette elemózsiáját a kis tarisznyával, kibontotta, s megkezdett ebédelni. Hanem akkor szólt valaki hozzá.

– Mit eszel, te jányka? – kérdezte egy öregasszony hangja.

– Tücsköt, bogarat – válaszolta meggondolatlanul.

– Csúfot űzöl belőlem, te pimasz?

– Nem én!

Előugrott egy vén, görnyedt hátú anyóka az egyik bokor mögül, ránézett Eszterre és folytatta:

– Ha te engem bolondnak nézel, mindezt főzd az uradnak ebédre! – azzal eltűnt.

Hazamegy Eszter a mezőről, lepakolja a krumplit a kamarában, leül az anyja mellé a küszöbre, és mesélni kezd.

– Édesanyám, amikor ma kinn jártam a mezőn, találkoztam valakivel.

– Kivel te, jányom? – nézett meghökkenve az anyja.

– Egy olyan ronda vénasszonnyal, amilyet még nem hordott a hátán a föld. Akkora orra volt, mint a legnagyobb krumpli a kosárban, és olyan görbe háta, mint a kérdőjelnek a nyelvtankönyvben. Na, de a hangja! Az meg olyan érdes volt, mint a varjaknak, mikor dögre lelnek.

– Boszorkány volt az, gyermekem. Remélem, nem kezdtél ki vele és nem hordtál össze mindenfélét, amilyet másnak szoktál! Tudod, ezek olyan szerzetek, hogy ha nem jól válaszolsz nekik, akkor nyomban megátkoznak.

Hallgatott Eszter mélyen, nem merte megmondani az anyjának, hogy mit felelt az öregasszonynak.

Másnap aztán elküldte az özvegyasszony a lányát a piacra, hogy hozzon már onnan néhány dolgot. Örült is a lány, gyorsan megfésülködött, felvette az ünneplős ruháját, felkapta a nagy kosarat a verandán, s nagy vidáman elindult.

Ahogy megy, mendegél az úton, elhalad mellette négy ló meg egy nagy hintó, teli aranyos, gyémántos dísszel. Olyan csillogó volt, mintha csak a nap szakadt volna le az égről, és az sütött volna a szemébe. Hanem a lovak megtorpantak, és egy tapodtat sem mentek tovább, hiába csapdosta a kocsis az ostorral őket, azok csak nem akartak menni. Ekkor kinyílt a hintó ajtaja, és egy olyan szép legény lépett ki rajta, hogy Eszter menten beleszeretett. A fiú is észrevette a lányt, meg is tetszett neki, s hozzáfordult.

– Mi lehet itt az árokban, amitől így megrémültek a lovak? – kérdezte.

– Jaj, drága uram – kezdte meg a lány –, itt olyan népségek járnak, hogy azt te el sem hiszed! A minap is, mikor kijöttem krumplit kapálni, nem itt feküdt a szélén egy vén boszorka? Úgy megijedtem tőle, hogy szóhoz sem jutottam, erre meg az csak úgy szórta rám az átkot. Biztosan azt érzik még most is a lovak.

– Hogy átkozhat meg egy ilyen szép és ártatlan teremtést egy boszorkány?

– Jaj, én azt nem tudom, de megtette.

A lovak megenyhültek és megnyugodtak, a szép legény elbúcsúzott, és Eszter folytatta az útját a piacra. Úgy vigyorgott egész idő alatt, mint a tejbetök. Hanem aztán, amikor megérkezett, az egyik asszony nem bírta ki, és rákérdezett:

– Mit vigyorogsz, te Eszti? Csak nem szerelmes vagy?

– Mit, hogy szerelmes? De még a kezemet is megkérték!

Összenéztek az árusok, értetlenkedtek nagyon, hogy ki az a legény, akinek ily nagy balszerencse jutott, hogy ezt a tökkelütött jányt kell feleségül vennie. De Eszter folytatta:

– És nem is akármilyen legény, aranyos, gyémántos hintóval jött értem, kinn találkoztunk most is a falu szélén.

– És hol ismerted meg ezt a gazdag fiút, Eszter? – faggatták tovább a lányt.

– A minap, mikor kinn vájtam a krumplit a mezőn, és lefeküdtem kicsit a cseresznyefa alá megpihenni, egyszer csak jött egy asszony. Olyan szép volt, hogy párját ritkította. Azt mondja nekem az az asszony: szép leányka, mit eszel? Hát én meg mondtam, hogy azt, amit reggel magamnak csomagoltam. Tetszett neki a válaszom, meg az is, hogy dolgos vagyok, hát mondta, hogy elküldi hozzám a fiát lánykérőbe.

Nézték az asszonyok, hitték is a szavát, meg nem is, amikor megjelent a hintó a piacon. Kiszállt belőle az ifjú legény, megismerte a lányt, s odament hozzá.

– Gyere velem a hintóval, hazaviszlek, közben hadd ismerjelek meg. – Eszter karon fogta a legényt és hátra sem nézett, úgy indult el a fiúval.

Útközben mindenféléről beszélgettek, a lánynak be nem állt a szája, hanem egyszer azt mondja a legénynek, amikor hazaérnek:

– Maradj itt vacsorára, főzök neked valami finomságot.

A legény bele is egyezett, s ott maradt a kocsisával együtt. Örült az özvegyasszony nagyon, hogy a lánya ilyen szép és gazdag legényt hozott a házhoz, elővette a kamarából a leghúsosabb szalonnát, kiválogatta a zöldség legjavát, még egy tyúkot is levágott, hogy a lánya a legfinomabb étket főzze meg az udvarlójának. Eszter is sürgött-forgott a konyhában, igyekezett nagyon, hogy kedvére tegyen a legénynek, de mikor a lábasban elkezdett főni az étel, valami furcsaságot vett észre. Szaladt az anyjához gyorsan, nézze csak meg az, hogy mi történik.

Az özvegyasszony megemelte a fedőt, hát uram, teremtőm, mit látott! A fazék alja tele volt mindenféle mezei bogárral. Kinyitotta az ablakot, fogta gyorsan a fazekat és kiöntött belőle mindent az udvarra. Eszter gyorsan pakolta bele megint a hozzávalókat, de minduntalan, ahogy leemelték a fedőt, a fazék tücsökkel, bogárral volt megtelve. Nagy sírásba kezdett a lány.

– Eszter lányom – kezdte mérgesen az özvegyasszony –, tudod te nagyon jól, hogy miért van a fazékban a mező összes férge.

– Jaj, drága édesanyám, tudom én, hogy miért! Bolondságot mondtam annak a boszorkánynak, és ő átkozott meg.

– És ezt elmondtad a legénynek?

– Mondtam én sok mindent, édesanyám, mondtam azt is, hogy megátkozott a vénség, csak nem úgy mondtam el, ahogy történt – s azzal elmesélte, kinek, hogyan s mit mondott aznap.

Gondolkodóba esett az özvegyasszony. Mit csináljanak, hogy megtartsák a legényt, s a falu előtt szégyenben ne maradjanak? Felkapta a fazekat, s nekiállt főzni.

– Hanem te jányom, eredj fel a padlásra, vedd le a füstről az egyik combot, és vidd ki a mezőre. Ülj le a cseresznyefa alá, és várd meg a boszorkányt, aztán add oda neki, és mesélj el mindent, ami veled történt, hátha megesik rajtad a szíve. De könyörgöm, gyermekem, semmit se cifrázz ki, mert ha megérzi, hogy hazudsz neki, még jobban megátkoz! Addig én az asztalhoz ültetem a férfiakat, s nem engedem haza őket, ameddig te vissza nem térsz.

Hanem úgy is lett. Mindenki megette a vacsoráját, jól be is ittak már a borból, mire Eszter visszatért a mezőről. Amikor belépett a házba, az anyja elé szaladt.

– Na mi volt, jányom? Ott volt a boszorkány?

– Ott.

– És?

– Elmondtam neki mindent.

– Segített?

– Még többet is.

Leült Eszter az asztalhoz, megölelte a legényt, egy hét múlva meg is tartották a menyegzőt. Arról, hogy mi történt a mezőn, sohasem mesélt senkinek, de való igaz, hogy azután soha többé nem hordott össze sületlenségeket. Azóta is boldogan élnek együtt a legénnyel, ha meg nem haltak.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 23-i számában.)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. április 18., 09:29
2021. április 20., 08:09