2022. december 05., 07:11
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy széles folyó. Annak a folyónak mind a két partján volt egy királyság. Egymással szemben állt az öbölben a két királyi palota, és kicsit távolabb a két lakótorony.
Miért utálta egymást a két királyság, már senki nem tudta, de ez volt a hagyományuk.
Meglehet, az égiek mást tervezhettek, mert egy nap kecses hajókon tengeri népek érkeztek felfelé a folyón. A meder közepén cölöpöket vertek le, oda rakták ki az árukat, és megtartották a nevezetes vízi vásárt, hátha majd ott megbékül a két királyság népe. De csak a két gyermek, a kicsi királyfi és a kicsi királylány szerette meg egymást a vásárban. A ketreceknél találtak rájuk a szüleik, ahol egy kismajmot simogattak. Nyomban eltiltották őket egymástól. Hanem egy jószívű kereskedő egy zöld köves gyűrűt adott titokban a kisfiúnak, és azt mondta neki:
– Ne sírj, kicsi királyfi , itt ez a gyűrű. Ha megdörzsölöd a kövét, megjelenik a kismajom, akárhol is vagy. De csak akkor hívd, ha nagy bajba kerültök.
A királylány és a királyfi éveken át fényjelekkel beszélgetett a két lakótorony ablakából. Egy nap a királylány a fáklyával jelezte, hogy a feketeföldi királyhoz akarják feleségül adni a szülei, és a királyfi tüstént jöjjön érte.
Ez bizony nagy baj volt, a királyfi megdörzsölte hát a gyűrű zöld kövét. Abban a minutában ott termett a kismajom koronásan, palástban a királyfi íróasztalán. Végighallgatta a királyfi t, majd így szólt:
– Jól van, királyfi , ne búsulj egyet sem. Elhívom a testvéreimet, alattvalóimat. Még ma éjjel fúrunk a folyó alá egy alagutat toronytól toronyig, azon át el tudod hozni a királylányt, nem vesz észre senki.
A királyfi bólintott, és abban a szent pillanatban felsorakozott előttük egy regiment cerkófmajom. Olyanok voltak, mint errefelé a munkásördögök, akik még a régi időkben a várakat meg az utakat építették. A majmok derekasan nekiláttak a munkának. Tomboló vihar volt azon az éjszakán, és soha nem tudta meg senki, hogy az ítéletidő vagy a fúrás miatt, de reggel a két torony egyszerre dőlt a vízbe. Az egyik torony magába roskadt, és apró darabjaira esett szét, de a másik hosszában dőlt a vízbe, és nem pusztult el teljesen.
A legfelső szobában továbbra is ott élt a királylány, lent pedig, ahol a kifúrt medren még éppen átjutott, a királyfi . Semmit sem tudtak egymásról hosszú éveken át.
Egy nap a lányszobába betört a víz. A királylány úszva menekült az alsóbb szintek felé. Élő emberrel nem találkozott, ép termeket sem talált. A pinceszint táján egy terméskőből levő fal állt ki a vízből. Ablak nélküli szoba volt valójában, a királylány a víz alatt kitapogatta az ajtaját, az ajtaján a kilincset.
A szobában a víz alatti romokból mentett íróasztalánál ült a királyfi , és saját magával sakkozott. Nem tudhatta, él-e még a királylány, de sokszor elképzelte elismerő pillantását, hogy milyen takarosan berendezkedett itt férfi létére. A királylány végigjártatta a tekintetét az edényeken, a mosogatón, a konyharuhákon, a pingpongasztalon, a gitáron, és azt mondta:
– Nem maradhatunk itt. Tudod te, királyfi , mi volt ez a szoba régen? Apám kínzókamrája. Itt mindenkivel az történt, amitől a legjobban félt. Velünk is ez lesz, ha itt maradunk.
A királyfi átölelte a királylányt, és a fülébe súgta:
– Itt kell maradnunk, mert semmi sem maradt a toronyból, csak ez az egy hely.
Ott maradtak. Minden megtörtént velük, amitől féltek. Még több is, még olyan is, amit elképzelni sem tudtak. De még akkor is ott éltek, amikor már nem volt mitől félniük. Unatkoztak hát. A királyfi saját magával sakkozott. A királylány egy tengeri növény szárából abroszt szőtt, és kihímezte. Amikor elkészült, fölállt, hogy megmutassa a királyfinak az emberhosszúságú kézimunkát, de ahogy a terítő alja leért a földre, megállt a két csücskén, és egy fehér ajtó lett belőle. A királyfi felpattant, fogta a királylány kezét, a másikkal meg lenyomta a kilincset, és így indultak el a víz tükörtermein át a felszínre, onnan meg a part felé.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
