Eljött a tanévzáró napja, az igazgatónő még mondja az ünnepi beszédet, de Mimó, a kis zöld manó már az előtte álló nagy utazásról ábrándozik. Még nagyon fiatal (mint tudjuk, százhúsz év a manóknál nem sok), de már elég ügyesnek és okosnak érzi magát ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét a világban. Egy vándorúton lévő manónak pedig az a feladata, hogy minél több helyet megnézzen, minél több dolgot megtapasztaljon, a saját szemével lássa meg mindazt, amiről eddig csak az iskolában tanult vagy a könyvekben olvasott. Hogy alaposan körülnézzen a nagyvilágban, meglátogassa a szanaszét élő számtalan rokonát és barátját, s hazatérve mindenről alaposan beszámoljon az otthoniaknak.
Mimó világkörüli útjának első állomása a Magas-Tátra, itt élnek ugyanis Fülesék, a legközelebbi rokonok (pont a Zöld-tó mellett, ami lenyűgöző, mert a piros mellett a manók másik kedvenc színe a zöld), és ki gondolná, itt él a szürke bundás, hatalmas, ám csöppet sem ijesztő jeti (bár a lábfeje akkora, mint egy ház), akivel a kis manó egy életre szóló barátságot köt. Jól is jön egy efféle teremtmény a hosszú és fárasztó utazás során, hiszen hétmérföldes léptekkel halad, és finom, puha bundájából kikukucskálva igazán élvezetes a kilátás. Még azt is megengedi ez a jámbor csodalény, ez a vajszívű óriás, hogy Bélának szólítsák, hiszen tudja, hogy az eredeti nevét (Mrrrgrrrhrrr) nagyon nehéz kiejteni.
Mimó – bár a jetinek köszönhetően megismerkedik a Magas-Tátra minden szépségével – nem sokáig vendégeskedik Füles kuzinéknál, manószíve újabb kalandok után vágyódik. Szerencsére újdonsült barátja örömmel csatlakozik hozzá, így az Izlandig vezető hosszú utat annak bundájában teszi meg. Ami nem csak arra alkalmas, hogy kicsi zöld barátunk madártávlatból lássa a mellette elsuhanó gyönyörű tájat, hanem arra is, hogy megírja az első lapot haza. A manóhagyomány fontos része ugyanis, hogy az út során minden szép helyről képeslapot illik küldeni haza a családnak. Az úti beszámolót nem is akármivel írják, hanem az egyszerre piros és zöld tintával, ami természetesen a manók egyik fontos találmánya.
Útja során Mimó sok érdekes lénnyel találkozik és köt barátságot, például a fekete-fehér foltos, igen barátságos Lajka kutyával (aki a közhiedelemmel ellentétben szerencsésen túlélte az űrutazást), Lalival, a fehér delfinnel, Barbarával, a kedves rókakisasszonnyal, Konráddal, a szellemmedvével, Ursulával, Konrád unokahúgával, Jónással, az édesszájú fókával, Barnival, a bálnával, Nenével a nenék közül, akiket az emberek hawai lúdnak hívnak, Bingbinggel, a nagyváros idegenvezető macskájával és Kicune Maikóval, a rókatündérrel. Utazik vonaton, repülőgépen, hajón, bálnaháton, jetivállon. Megismerkedik Izland szépségeivel, megfürdik a gejzírek forró vizében, megcsodálja a beluga furcsa, varázslatos énekét, a grönlandi vendéglátást, a több millió hektáros Nagymedve-esőerdőt, rengeteg furcsa étkezési szokást, eljut a világ legszebb szigetére, sodródik a tömeggel Sanghajban… Szinte sajnáljuk, amikor véget érnek a kalandok, annyira magával ragad bennünket Balla Margit bájos meseregénye.
Kárpótlásul a kötet végén bepillanthatunk Mimó szakácskönyvébe, hiszen a manó lejegyezte, ha valahol valami finomat evett. Aki szeretné, elkészítheti a meseregényben szereplő „egzotikus” ételek legjavát, és ha a magas-tátrai csigaleves, a ropogós bogárláb, a sült százlábú vagy az izlandi zuzmósaláta nem is lesz a kedvence, még mindig vigasztalódhat a kanadai áfonyás pufi palacsintával.
Pap Kata szemet gyönyörködtető illusztrációi teszik az egyébként is szép kiállítású kötetet a kicsi és nagy, utazásra és élményekre kiéhezett olvasók számára még vonzóbbá.
Balla Margit: Mimó a világ körül, Anser, 2020
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júniusi számában)
