hallom a levelek szívdobogását
mancsom alatt fut száz pici ér
dongó zümmög a harangvirágban
bújna is most el mind aki él
hallgat az udvar elhagyatottan
izzad a labda a tört kapanyél
lábnyomaimban égi verejték
járja a táncát s borzol a szél
száradni akasztott kis babainget
kövérre fújja mint a vitorlát
aztán messzire repíti őt
rebben a függöny lám kitekinget
áldja a gazdim a nedves időt
csak én unom már az égi tintát
Hűtődben felforrt a tej,
nem ok ez a tréfára,
lázmérődet faggatod,
hány fok lehet még hátra.
Kockacukrod karamell,
egy program van: izzadás,
kádban ülsz, hogy bőrödet
érje egy kis vízhatás.
Napra készen tűz a nap,
nincs jeged, hogy elnapold,
déltájban, mert fennmaradt,
rántott sajttá lett a hold.
Telcsid párás ablakán
hívod a Hőség terét,
jöjj el, hűvös Aqua kán,
rád vár az emberiség.
Falu végén van egy tó,
lakik benne három márna,
zöld az egyik, barna másik,
a harmadik narancssárga,
nád közül kiles az egyik,
mintha valakire várna,
fülig szerelmes a másik,
ő a harmadikkal járna,
aki viszont kicsit puhány,
nem is márna, inkább párna.
Ha azt mondod, hogy nincs elég meleg,
markolj fémkilincseket,
napozz rozsdás bádogtetőn,
szörfözz hőhullámokon.
Röptében kisül a szúnyog zsírja,
a kutyák nyelve macskakőre ég,
csak egy tócsa a jégmadár,
sárgán izzik a lángos,
és ha mindez nem elég,
legyen a költőd Hőmérösz,
találkozz Hőfehérkével,
jókora hőembert építsetek,
hőgolyózzatok gondtalan,
nem marad szilárd a kő se,
hull a hő és hőzik,
Micimackó feje fő,
ő se
a hőség
hőse.
Józsika, Józsika lájkol,
Rátapad újra a netre,
Béla-hadak bejelölve,
Jóska-hadak kiszemelve.
Józsika, Józsika sóhajt,
Vágyva tekint a celebre,
Hej, bele fészbukozásba:
Sáska a békaszerepbe.
Józsika, Józsika boldog,
Mennyi barát veszi körbe,
Készül a kép, belevillan
Gépe a régi tükörbe.
Józsika, Józsika ásít,
Nézi, hogy „jött-e ma mélem,”
Végleg elunja magát és
Szundit a reklámlevélen.
Van nekem egy elvarázsolt ingem,
láthatatlan leszek, ha azt felveszem,
sétálgatok a főtéren benne,
kár, hogy senki szembejövő nem köszön.
Van egy tablettám, mely erőssé tesz,
annyira, hogy hegyeket mozgathatok,
itt lapul a legbelső zsebemben,
kár, hogy egy nagy síkság közepén lakom.
Csodaitalom is van, ó, tudd meg,
ha megiszom, rettentő okos leszek,
de mert mindenki csak telót nyomkod,
mit ér az ész: nincs kivel megosztanom.
Cirpel egy óriási nagy tücsök.
Mégsem ő. Ez sajnos telefon!
Álmomba a huncut égi pók
néhány szép emléket belefon.
Hadd legyek kicsit még kapitány,
ringasson Vág, Duna, Balaton,
hadd rúgjam gyorsan be azt a gólt,
száguldjon velem a bicajom.
Zászló leng homokvár tetején,
csodálják szuperhős jelmezem,
rendező vagyok és a színész,
kalandpark: önmagam filmezem.
Léghajóból olyan szép e táj,
sétálok az eperföldemen,
egy vetélkedőt is megnyerek,
az i-re a pontot felteszem.
Lénát megkínálom csokival,
a kedvenc játékunk útvesztő.
Már megint a tücsök ciripel,
üzeni: most aztán ébresztő!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. július 6-i számában.)
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!