2021. szeptember 01., 09:41
– A napokban jelent meg a Rímes mesék című új mesekönyved. Már a címe is elárulja, hogy ezek bizony nem szokványos, „hétköznapi” mesék.
– Nagy köszönettel tartozom a budapesti AB ART Kiadónak és a szerkesztőnek, Halmosi Sándornak, igazán szép kis mesekönyv lett. Nemrégen juttatták el hozzám a szerzői példányokat, tehát a kötet majd csak ezután kerül a gyerekek kezébe. Nagyon várom majd a visszajelzéseiket, hisz a könyv nekik készült. Tényleg nem szokványos mesékről van szó, hanem rímesekről. Remélem, a meséket átszövő játékosságot, a humort, a rímeket, melyek ugyanakkor a cselekményt is tovább gördítik, örömteli élményként élik majd meg a gyerekek.
– Amikor meseírásba kezdesz, tudod előre, hogy ez most rímes lesz?
– A rímes mesét sohasem tervezem előre rímesnek, így, rímesen pattan ki belőlem egy mondat, a mese eleje, a cselekmény elindítása. Ez napközben is megesik, de legtöbbször este, amikor lefekszem. Persze a dolog nem csak ennyiből áll, mert nagyon élvezetes dolog egy rímes mesét megírni (van, hogy én magam is nevetek közben), de elég sokat dolgozom rajta utólag, csiszolom a rímeket, megpróbálom helyre zökkenteni a mondatok ritmusát, persze úgy, hogy maga a történet ne sérüljön.
– Olvastam tőled már verses mesét is.
– A verses meséim úgy születtek, hogy egyszer egy rímes mesét kezdtem írni, és a legelején megtorpantam egy picit, sorokba rendeztem a mese elejét, teljesen véletlenül. Aztán már vittek a rímek, vitt a cselekmény, kialakult a verses mese.
– Úgy látom, kedveled az állatmeséket, ám a legtöbb történet cicákról szól.
– Gyerekkorom óta nagyon szeretem a cicákat. Édesapám nagy macskakedvelő volt, beszélgetett velük, nekem kiskoromtól az volt a természetes, hogy a cicákat „emberszámba” kell venni. Most éppen négy macskánk van bent, az udvaron még öt, ők egyszerűen a házhoz szegődtek, ahol lakunk. Szerencsére az élettársam is ugyanúgy szereti őket, ahogyan én, már kiskoruktól sokat beszélgetünk velük (ez tényleg beszélgetés, hiszen a maguk módján válaszolnak, reagálnak), akár a gyerekekkel. A mi cicáink például nem ismerik azt a szót, hogy sicc! – de azt igen, hogy: nem szabad. Én énekelni is szoktam nekik, a bentiek mindegyikének saját nótája van, ezek az én szerzeményeim. A macskák nagyon okos, szenzibilis állatkák, mindegyiknek külön személyisége van, és minél inkább szeretjük őket, beszélgetünk velük, annál okosabbak.
– Nagyon szépek az illusztrációk. Mit kell tudnunk a rajzolóról?
– Molnos Zoltán erdélyi szürrealista festőművész illusztrációi teljességgel elbűvöltek. Az „Erdélyi Dali”-ként ismert festő képeit eddig én is csak az interneten láttam. Megdöbbentően jók. Nagyszerű technikai merészséggel ábrázolja az emberi lélek állapotait, festményei egyszerre emocionálisak és spirituálisak. Csodaszép, összehangolt színeket használ – ez a mesekönyv illusztrációin is érvényesül. Ugyanakkor nagyon sikeresen keltette életre a könyv állathőseit és más figuráit. Nekem különösen a macska ábrázolása tetszik. Ember-lelke van ennek a rajznak, ez külön megérintett.
– Kiknek ajánlod a kötetet?
– 3-7 éves gyerekeknek, talán nagyobbaknak is, akik szeretik a rímeket, a szövegek ritmusát, lüktetését, zeneiségét, és akiket jókedvre deríthet az ilyen szövegek olvasása. Remélem, hogy maguknak a felnőtteknek is, akik kisgyereknek olvassák föl ezeket a meséket, stresszoldást, napi gondjaik eloszlatását jelentik majd ezek a szövegek, vagy legalább mosolyt csalnak az arcukra.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)
