Szeptember első hétvégéjéhez mérten meglehetősen hűvös reggelre ébredt Buda és Pest. A tegnapi vihar nyugatról lepte meg a székesfővárost s az azt övező hegyeket, a tomboló égzengés az éjszaka folyamán alaposan megtépázta a már őszbe forduló vidéket. A förgeteg ágakat szakított le, tövestől csavart ki fákat, sártengerré változtatta a népszerű kirándulóhelyek földjét, de az égiháború éjfélre érve veszített erejéből, hajnalra pedig el is csitult, itt hagyva szomorú hírmondóját. A felkelő nap első sugarai az alacsonyra ereszkedett felhőkre hulltak, s mire áthatoltak rajtuk, fényük sápadt félhomállyá fogyott. A tömött, szürke bálnákat egyhangúan hajtotta maga előtt a szél, s a gomolyagok szélei bele-beleakadtak a János-hegy fáinak magasabb ágaiba.
A Rudolf-völgy kis tisztását sem kímélték az elemek. Bár az ebben a korai időpontban összegyűlt társaságot most nem is a budai hegyek szépségei vonzották fel ide. Vagy tucatnyi hintó álldogált a tisztás déli végében összegyűlve, a csúszós, esőverte úton újabb és újabb járművek érkeztek. A cilinderes urak a tegnaptól fáradt szemekkel üdvözölték egymást, s bár sáros lett a kamáslijuk, nem akartak lemaradni az eseményről.
– Urak! Urak! – kiáltotta kétségbeesetten egy újonnan érkezett kocsi lépcsőjéről herceg Gerendássy Milán, az ismert politikai személyiség, és minden tekintélyét latba vetve próbált meg a jelenlévők józan eszére hatni. – Kötelességem figyelmeztetni önöket, hogy meg kell állítanunk ezt az őrültséget.
– Az előzmények kimerítették a párbajkódex három fokozatát is, Milán bátyám – szólalt meg határozottan Bárdos Gábor, a Bárdos textilművek tulajdonosa. – Egyszerű sértés, becsületsértés, tettleges bántalmazás, szándékos, bántó érintés.
– Ezek komoly érvek, Gerendássy uram! – helyeselt a vádakra Andrásfay Lóránt bankár.
– Majláthy részeg volt, az ég szerelmére – replikázott Gerendássy, aki a múlt éjszaka még maga is a vigadó társaságban múlatta perceit.
– Az ital nem menti fel cselekedete alól – mondta félhangosan báró Kökény Albert, és szavaira a többiek is némán bólogattak.
– Mindannyian kedveljük Majláthyt, Milán bátyám – lépett oda a hintóhoz gróf Egressy, és lesegítette az idős férfit a kocsi lépcsőjéről. – Azt is tudjuk, hogy milyen baráti szálak fűznek titeket össze, de ez esetben…
– Lárifári – legyintett Gerendássy, aki a társaság doyenje volt. – Egyáltalán mi történt, amiért valakinek a vérével kell fizetnie?
– Majláthy Pál tegnap este jócskán többet ivott a kelleténél, és távoztában nekimasírozott Sztaposzján grófnak – vette át a szószóló szerepét érces hangon Igor Szoldarin orosz gróf, és miután a sértett köztudomásúan a pártfogoltja volt, szavait indulatok vezérelték. – Felborította az asztalát, illetlenül közeledett a társaságában lévő hölgyekhez. Sztaposzján gróf úriember módjára kívánta elhárítani a szituációt, maximális tekintettel az inzultáló állapotára, ám az ön barátja hangos szavakkal anyámasszony katonájának nevezte a gróf urat. Ráadásul többször arcul ütötte.
– De hát uraim, Majláthy gróf vak!
– A szavai nem voltak azok, uram! – vonta fel a szemöldökét Igor Szoldarin, és válaszát hosszú csend követte.
– A felek végül fegyver általi golyóváltásban állapodtak meg – egészítette ki halkan a gróf szavait báró Kökény Ágoston. – Pál katona volt, ismeri a pisztolyt, Sztaposzján gróf, állítása szerint, szintén jól bánik vele.
Gerendássy a tények hallatán felsóhajtott, majd a tisztás túloldalán várakozó Majláthyra emelte a tekintetét. A gróf szálfaegyenesen állt kocsija mellett, a hűvös hajnal ellen földig érő sötét köpenyével védekezett. Nem látó szemeit fekete selyemkendővel takarta el, homlokán egy elszabaduló tincsbe belekapott a szél.
Gróf Majláthy Pál hadmérnök főhadnagy a komáromi erődrendszer építésekor, egy robbanásban veszítette el mindkét szeme világát. Saját testével védte a szemlére érkező, ám elővigyázatlan császári főtisztet a szétfröccsenő törmelékek záporától. Herceg Konrád von Wiesenburgh ezredes apró karcolásokkal megúszta az esetet, ám a gróf Majláthy fejébe fúródott szilánk egyszerre vetett véget a fiatal mérnök főhadnagy látásának és ígéretes katonai karrierjének.
– Sztaposzján gróf megérkezett már? – lépett oda a párbaj vezetősegédje Igor Szoldarinhoz, aki a helyzethez mérten túlságosan is nyugodtan vette elő a zsebóráját.
– Néhány perc, és a gróf megérkezik – mondta komolyan, a szája szegletében sejtelmes mosoly jelent meg. S amint a szavak kimondattak, a fák között feltűnt egy könnyű kétkerekű fogat. Gyönyörű, erőtől duzzadó, éjfekete lovat fogtak a kocsi rúdjához, s a bakon ülő hajtó tökéletes összhangba hozta az erőt a szépséggel. Úgy fordult be a tisztásra vezető sáros úton, hogy a fogat kisodródott, egy pillanatig egy keréken egyensúlyozott, aztán a fedetlen fővel érkező orosz gróf biztos kézzel állította meg az összegyűltek előtt.
– Látványos belépő! – bólogattak elismerően a cilinderes urak és körbesereglették az érkezőt.
– Majláthyt nem ijesztette meg vele – suttogta lekicsinylően maga elé Gerendássy, akinek, bár szintén az érkezőt nézte, nem kerülte el tekintetét Szoldarin megmagyarázhatatlan mosolya.
A herceg elfordult a magabiztos orosz gróftól, s mintha kinyújtóztatná korosodó tagjait, néhány lépést tett a fák közé. Politikusorra bajt szimatolt, de bárhogyan is próbálta meg összerakni fejében a történteket, nem boldogult vele. Majd eszébe jutott Szoldarin különös mosolya, és mintha az az ártatlan szájmozdulat nyitotta volna a furcsa zár reteszét, sokat próbált elméjében váratlanul felbukkant néhány jelentéktelennek tűnő apró dolog. Momentumok, hirtelen elharapott szavak, amelyeknek az elmúlt hetek társasági összejövetelein volt véletlen szem- és fültanúja.
– Pál jelenlegi pozíciója a kulcs! – toppantott hirtelen megvilágosodva Gerendássy.
Majláthy grófot nagyon erős akarattal áldotta meg az Isten. Szörnyű balesete után nem omlott össze, mint ahogyan azt sok tiszttársa tette volna. Felépülését követően obsitoslevéllel a zsebében, immáron civil hadmérnökként akarta folytatni az életét. Elhatározásában támogatóra lelt apósában, Sir Roderick McAtter skót gyárosban, valamint Mr. Jokerben, ahogyan fiatal feleségének bátyját hívta mindenki, William McAtter mérnökben.
Will és Majláthy mintha ikreknek születtek volna. Valami természetfeletti erőnek köszönhetően olyan kapcsolat szövődött közöttük, mintha valóban egy sejtből fogantak volna. William látott Majláthy helyett, a gróf szavak nélkül értette Will gondolatait, pestiesen szólva egy srófra járt az agyuk. Majláthynak csak el kellett mondania, mit szeretne látni a rajzasztalon, William már rajzolta is, és Majláthy tudta, milyen rajz áll előtte.
Alig telt el két röpke esztendő a baleset óta, s ezek ketten olyasmit alkottak, hogy Von Wiesenburghnak szinte rá sem kellett pillantania a tervrajzokra. S bár a páros joggal apellálhatott a vezérkari tiszt lelkiismeretére, a mérnök ezredes bizonyos volt benne, az előtte fekvő munka kikezdhetetlen. A hadsereggel üzletet kötni pedig jövedelmező vállalkozás volt minden időben.
Gerendássy még egy pillantást vetett a Sztaposzján grófot üdvözlőkre, főként pártfogójára, és amint lopva bámulta a grófot, felidéződött benne, hogy Igor Szoldarin arcán akkor látott hasonló, önelégült mosoly, amikor a bécsi polgármester fogadásán, egy hátsó szobában kezet fogott Ernst Leopold von Schrommberg ezredessel, Wiesenburgh utódjával.
– Újrafelosztás – suttogta maga elé Gerendássy döbbenten, és tekintetét újfent Majláthyra emelte. A gróf pedig, mintha megérezte volna az öregember aggódását, a hűvös hajnali szélben alig láthatóan elmosolyodott.
A vezetősegéd a segédeket és a párbajozó feleket most hangos szóval a tisztás közepére szólította. A cilinderes urak izgatott párbeszédét elnyelte a feszültség csendje. Alábbhagyott a szél, s a szürke hajnal, mintha átérezte volna a helyzet terhét, megpihent a völgyben.
A segédek némán végezték a dolgukat. Elkérték a párbajozók kabátját, majd mindkét fél becsületszóval erősítette meg a tényt, nincsen öltözékükben olyan tárgy, ami felfogná a golyót, előnyhöz juttatva viselőjét. A vezető segéd éles hangon, hogy minden megjelent tisztán hallhassa, felolvasta a párbajkódex pisztolyra vonatkozó szabályait.
– A felek közeledéses pisztolypárbajban egyeztek meg, ami sebesülésig tart – harsogta Báró Tábory Kamill, aki már számtalan ilyen eseményt vezényelt le, nála jobb bírát keresve sem találhattak. – A sebesülést okozónak kötelessége a helyén maradnia, míg ellenfele, ha erre képes, él viszontlövési jogával.
A két párbajozó egymással szemben, ingujjra vetkőzve várta az utasításokat. Sztaposzján gróf magabiztosan, szemrebbenés nélkül hallgatta végig a vezető segéd szavait, és az „Uraim, megértették a szabályokat?” végszóra határozottan bólintott. Gróf Majláthy fekete szemkendőjében, izmait megfeszítve várakozott, a feltett kérdésre szintén határozott igennel felelt.
– Megkérem a tisztelt urakat – fordult most Tábory Kamill a „közönség” felé –, foglalják el az önök számára kijelölt helyeket.
– A domboldal tiszta sár! – szólalt meg mély hangján Kemenes Leopold, a testes nyomdatulajdonos, szavaira többen is bólogattak. Tábory egy pillanatra elbizonytalanodott.
– Ez esetben az uraknak mögöttem egy sorban kell felállniuk – döntötte el a kérdést nagy rutinjára támaszkodva, és öt lépést hátralépve a térdig érő fűben, kijelölte a határt.
A feszültség most már szinte tapintható volt. Tábory Kamill körülnézett, s miután a feltételeket rendben találta, határozott mozdulatokkal belépett a két fél képzeletbeli lővonalába. Testével takarva a másikra a rálátást, utasítást adott a segédeknek a fegyverek átadására.
A tisztáson teljes csend honolt. Mindkét férfi szálfaegyenesen, a földre szegezett pisztollyal várta a parancsszavakat. Gróf Sztaposzján rezzenéstelen arccal, ajkán furcsa mosollyal Majláthyra összpontosított, s a közelállók észrevették, kissé remeg a keze. Majláthy Pál merev arccal, maga elé a semmibe bámult, keze szorosan markolta a saját fegyverét.
Tábory Kamill még egyszer végignézett a küzdőtéren.
A „Segéd urak hagyják el a lővonalat!” kiáltására a két segéd kilencvenfokos fordulatot tett. Egymásra néztek, bólintottak a másik felé, de mielőtt egyszerre kiléptek volna, Majláthy segédje, William McAtter alig látható szájmozgással odasúgott valamit sógorának.
Tábory, miután mindenki elhagyta a keskeny folyosót, utolsónak lépett ki a lővonalból.
– Urak! – harsant a vezényszó. – Vigyázz!
A két fegyver kakasa szinte egy időben kattant, a pisztolyok felemelkedve, csövükkel az ég felé fordultak.
– Előre! – adta meg az utolsó vezényszót Tábory, és a parancsra mindkét fegyver ellenfelére szegeződött. Sztaposzján gróf nem várt tovább. Megkapta az engedélyt a közeledésre, ő álló helyzetéből tüzelt. A tömeg szinte egyszerre kiáltott fel, a nézők izgalmukban, hogy láthassák a gróf kísérletének eredményét, egy lépéssel közelebb is léptek.
Majláthy meg sem ingott a lövés után, s bár a feje mellett süvített el az orosz gróf golyója, arca rezzenéstelen maradt. Az éles szeműek azt is láthatták, ujja megfeszül a ravaszon, egy lépést előrelép, ám mozdulata hirtelen elbizonytalanodik. Tán egy régi vakondtúrásba léphetett, vagy egy másik állat kaparhatott a trédig érő fűben, senki sem tudta. A vak gróf nem láthatta az akadályt, teste a nem várt inzultustól megingott, ám a fegyver ravaszára feszülő ujj izmai már nem tudtak megálljt parancsolni a megkezdett mozdulatnak.
A lövés eldörrent.
A közönség soraiból ijedt kiáltások szakadtak fel. Sztaposzján gróf összerezzent, végignézett magán, és megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait. A golyó célt tévesztett.
Aztán elszabadult a pokol.
– Orvost! – kiáltották egyszerre többen is a figyelő urak közül, hangjukban kétségbeesés. A két küzdő fél megtorpant, fegyvereiket a föld felé fordították, a ravaszt elengedték. Tábory intésére a segédek kivették kezükből a pisztolyt, a vezetősegéd pedig az orvossal együtt a rémült emberek közé sietett.
Nagy volt a baj! A sáros domboldal kellemetlenségeit elutasító nézőközönség az első lövés dörrenése után kíváncsian lépett közelebb, a megtántorodó Majláthy golyója pedig eltalálta Igor Szoldarint.
A földön fekvő orosz arca sápadt volt, vonásait eltorzította a fájdalom. Dr. Kaita óvatosan széthajtotta mellén a kabátot, a makulátlanul vasalt fehér ing közepén hatalmas vörös rózsa nyílott ki. A sebből elállíthatatlanul bugyogott a vér.
Sztaposzján gróf kétségbeesetten futott oda barátjához, pártfogójához, lassan szétnyílt előtte a bámészkodók tömege. Majláthyval most nem törődött senki. A gróf merev tartással állt a hajnal hűvösében, hibátlan fehér inge lobogott a feltámadó szélben, karjai bénán lógtak a teste mellett.
– Uraim – állt fel megrendülten dr. Kaita, és levette fejéről a kalapját –, Igor Szoldarin gróf meghalt.
Bejelentését döbbent csend fogadta. Az imént még izgalomtól felhevült arcokról hirtelen távozott a pír, helyét a halál sápadtsága foglalta el. A társaság tanácstalanul és tehetetlenül állt az események ily tragikus fordulata fölött. Aztán Tábory Kamill, a párbaj vezető segédje megrendülten szólalt meg.
– Urak! Valamennyien tanúi lehettek ennek a balesetnek. Mert kétségtelen, hogy bár a párbaj minden extremitást felülmúlt, mégiscsak baleset történt.
– Tanúsítjuk – suttogták a megnevezettek jól hallhatóan, meggyőződéssel, és váratlanul minden szem Majláthyra szegeződött. A gróf még mindig ott állt ingujjra vetkőzve, sápadtan.
– Terítsék már rá a kabátját! – sóhajtotta Gerendássy.
William McAtter szabadkozva a grófhoz sietett. Betakarta a barátját, aztán a rogyadozó grófot a kocsijukhoz kísérte. Gerendássy azonnali kötelességének érezte, hogy a nehéz órában lelki támaszt nyújtson védencének. Határozott léptekkel elindult Majláthy fogata felé.
A kocsin ülő William McAtter tisztelettudóan bólintott az érkező herceg felé, láthatóan mihamarabbi indulni készültek, de az ajtó még nyitva. Gerendássy fellépett a lépcsőre, ám a látványtól maga is meghökkent. Majláthy Pál immár levette a szeméről a fekete kendőt, de arcán a megtörtént borzalomnak nyoma sem látszott.
Gerendássy előrenyúlt, megfogta védence kezét, és a gróf lassan feléje fordult.
– A feleségemmel fenyegetett meg! – szólalt meg félhangosan Majláthy. – Ha nem lépek vissza a hadi tendertől, véletlen baleset érte volna. Nem tehettem mást.
– Mit beszélsz, öcsémuram? – kérdezett vissza Gerendássy értetlenül.
– Igor Szoldarin – mondta leplezetlen természetességgel Majláthy.
Gerendássy döbbenten lépett le a kocsi lépcsőjéről, William pedig kihasználva a herceg visszavonulását, csettintett a legelésző lónak. Az állat felkapta a fejét, izmai megfeszültek, aztán a fogat, Gerendássyt otthagyva kételyeivel, elkanyarodott a tisztásról.
Az öregember csak állt fedetlen, ősz fejével a szélben. Agyában egymást kergették a gondolatok, s bár Majláthy szavait felfogta, de az értelmük még mindig sötétben lappangott.
Felsóhajtott, megrázta a fejét, és elindult vissza a saját kocsijához. Nem lépkedett gyorsan, sietségre lábai miatt nem is volt képes, s ahogy átvágott a tisztás közepén, gondolataiba burkolódzva észrevett valamit a fűben. Újabb döbbenettel a lelkében torpant meg, s a sötétben eddig csak tapogatózó gondolatait abban a pillanatban napfény érte, és olyan világosság támadt a fejében, hogy megszédült tőle.
A vizes füvet egy keskeny sávban, ahol az imént még a párbajozók várakoztak, a résztvevők és segédei enyhén letaposták. Gerendássy most éppen azon a helyen torpant meg, ahonnan Majláthy a tragikus lövést leadta, és a fűben megbújva két piciny leszúrt ágra lelt.
– Pált megfenyegették! Igor Szoldarin fenyegette meg, akiről velem együtt csak néhány ember tudja, mennyire gátlástalan, ha nagy pénzekről van szó. Pál kiváló mérnök, William pedig kivételes képességű szerevező hírében áll. Ezek ketten lépésről lépésre megszervezték ezt az egész párbajt! Az inzultust, amiről Szoldarin azt hitte, itt a kiváló alkalom törvényesen leszámolni riválisával. Az időpontot, a helyszínt, az időjárás okozta sáros domboldalt. A nézőknek elég közel kellett lenniük, és az utolsó pillanatban földbe szúrt ágacskák mérnöki jelek voltak, Pálnak innen kellett lőnie! William a távozása előtt megsúgta, hol áll Szoldarin.
– Döbbenetes! – tette fel Gerendássy a kalapját. – És a legzseniálisabb az egészben, hogy a szemtanúk eskü alatt fogják vallani, baleset történt! Szoldarin még halálakor sem tudta, mire megy ki a játék…
– Ármin! – intett kocsisának az idős férfi, s amíg inasa mellé kanyarodott, Gerendássy halkan, egy megkönnyebbült summázó sóhajtással a szélre bízta titkát.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
